Fekete halál: ismeretlen járványról árulkodtak a kihantolt holttestek

A középkor fekete halál néven ismert járványának áldozataiból származó baktériumminta DNS-ének teljes elemzését végezték el német kutatók, akik a kapott genomot összevetették a bubópestist okozó baktérium több mint 300 mai törzsének DNS-ével, és ennek eredményeként bizonyítékot szereztek egy korábbi, a 8-10. században lezajlott nagy bubópestisjárványra is.


Akna robbant egy szíriai iskolában

Az utolsó hírek szerint huszonnyolc diák és egy tanár halt meg kedden, amikor aknatalálat ért egy iskolát Damaszkusz tartomány al-Vafidin településén.





Tizenöt százalékkal drágul a vonatjegy Horvátországban

Januártól 15 százalékkal drágulnak a vasúti menetjegyek Horvátországban - írta a Vecernji list című napilap internetes kiadása kedden. A menetjegy ára öt éve nem változott, ugyanakkor az üzemanyag jelentősen drágult - indokolta az áremelést Drazen Ratkovic, a horvát vasúttársaság személyszállítási üzletágának igazgatója egy sajtótájékoztatón.


"Olyanok vagyunk, mint egy társkereső" – a brit nagykövet a magyar problémákról

Folyamatos kapcsolatban áll a brit diplomácia a magyar kormánnyal, és ha kell, jelzéseket is küldenek Londonból a magyar félnek akár a gazdasággal, akár a demokrácia helyzetével kapcsolatban – derül ki a Budapestre akkreditált brit nagykövet lapunknak adott interjújából. Jonathan Knott szerint a befektetők stabil jogi környezetet, stabil adózási feltételeket várnak. A diplomata azt mondta: Nagy-Britannia úgy akarja az uniós költségvetést csökkenteni, hogy köztük a szegényebb tagállamoknak – így Magyarországnak is – az eddiginél több fejlesztési forrás jusson.



Nőtt a német export

Bővült a német vállalatok exportja a harmadik negyedévben, elsősorban az Európai Unión kívüli országokba gyorsult látványosan a kivitel növekedése.


Bajnai, az "antiOrbán" - rólunk cikkeznek az európai lapok

A magyar bankszektor helyzetével, Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamenti felszólalásával, a Kossuth téri tüntetéssel és Bajnai Gordonnal foglalkozó írások jelentek meg kedden a német, az osztrák, a svájci, az orosz és a cseh sajtóban.


Elfogták az iszlamista toulouse-i merénylő társait

Kilenc hónappal a hét áldozatot követelő toulouse-i és montaubani lövöldözések után a francia rendőrség kedden őrizetbe vett két személyt, akikről azt feltételezik, a radikális iszlamista elkövető tettestársai voltak.


Megöltek egy Aszad nevű újságírót Szíriában

A lázadók és a kormányerők közötti erőszakos harcok alig két héten belül már a második újságíró életét követelték. Az újabb áldozat a kormányhoz közeli, Tisrin című napilap munkatársa volt.


Búcsúzni jött Budapestre Václav Klaus

Áder János hivatalában fogadta Václav Klaus cseh államfőt. A két köztársasági elnök a cseh-magyar gazdasági kapcsolatok alakulásáról, az energiagazdálkodási együttműküdésről és az Európai Unió legfontosabb kérdéseiről tárgyalt.


Új határátkelők nyílhatnak a szerb határon

Magyar buszok eladásáról Szerbiába, új határátkelők nyitásáról, a villamosenergia-hálózatok összekapcsolásáról, valamint a Budapest-Belgrád között vasútvonal közös fejlesztéséről állapodtak meg a felek a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyes Bizottság hatodik ülésén, kedden Budapesten.


Egymásnak eshet Kína, India és Vietnam

Vietnam és India is kész erővel megvédeni érdekeltségeit a Dél-kínai tengeren. Az ásványkincsekben gazdag területre Kína akarja kiterjeszteni a fennhatóságát.





Nem törte kezét Lavrov Isztambulban

Az orosz külügyminisztérium kedden cáfolta, hogy Szergej Lavrov eltörte volna a kezét Isztambulban és közölte, hogy a tárca vezetője sérülése ellenére részt vesz a NATO-Oroszország Tanács brüsszeli ülésén.