Megkezdődött: két amerikai faluban már szavaztak

Az amerikai települések közül elsőként két piciny New Hampshire-i faluban már hétfő éjfélkor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és lezajlott az elnökválasztás: az egyikben Barack Obama elsöprő győzelmet aratott, a másikban pedig ugyanannyi voksot kapott, mint republikánus párti kihívója, Mitt Romney.





Újabb óriássztrájkba kezdtek a görögök

Kétnapos sztrájk kezdődött kedden Görögországban az újabb kormányzati megszorító intézkedések ellen, amelyek a szakszervezetek szerint pusztító hatással lesznek a szegényekre, és a gazdaság összeomlásához vezetnek.


Romney az utolsó leheletéig kampányol

Mind Barack Obama amerikai elnök, mind pedig republikánus kihívója, Mitt Romney győzelmet jósolt magának hétfőn, az amerikai elnökválasztás előtti utolsó napon. Romney még kedden, a választások napján is kampánylátogatás tesz Ohióban és Pennsylvaniában.





Minden tizedik horvát újságírót kirúgtak az elmúlt három évben

Mintegy háromszáz újságíró, vagyis az összes újságíró 10 százaléka maradt munka nélkül Horvátországban az utóbbi három évben - jelentette be hétfőn Anton Filic, a horvát újságírók szakszervezetének (SNH) elnöke az újságírókkal való szolidaritás napja alkalmából rendezett fórumon Zágrábban.


Újrakezdődött a tanítás New Yorkban

Hétfőn még mindig tízezrek voltak állandó hajlék nélkül a térségben a Sandy hurrikán pusztítása miatt. Közben az Egyesült Államok északkeleti partvidékét egy újabb, fagyokkal és csapadékkal járó szélvihar fenyegeti.



Videó: Paul McCartney Obama nevét ordítja

A Beatles élő legendája zenekara tagjaival együtt biztat minden amerikait arra, hogy Barack Obamára szavazzon. A videót november 5-én, az amerikai elnökválasztási kampány utolsó pillanatában tették közzé.


Balog Zoltán a romákról tárgyalt Strasbourgban

A romastratégia kapcsán a kultúrának a romák integrálásában betöltött szerepéről tárgyalt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfőn Strasbourgban Gabriela Battaini-Dragonival, az Európa Tanács főtitkárhelyettesével.


A rossz tartószerkezet miatt omlott össze a híd Szlovákiában

A kelet-szlovákiai Kiskerénynél (Kurimany) pénteken összedőlt autópályahíd betonozása során ideiglenes, úgynevezett segéd tartószerkezetet használtak, ez okozta a balesetet - jelentette be Ján Pociatek szlovák közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési miniszter hétfőn Pozsonyban.



EU-büdzsé: Magyarországnak politikai problémái vannak

Magyarország azok közé az országok közé tartozik az Európai Unióban, amelyeknek valós politikai problémájuk van a következő többéves pénzügyi keretre (multiannual financial framework, MFF) vonatkozó jelenlegi javaslattal kapcsolatban - közölte egy uniós diplomata hétfőn.