Százezer számra pusztítják délen az év madarát
Németországban a sárszalonkát választották a 2013. év madarának, a hosszú csőrű, cikázva repülő madárból Dél-Európában évente félmilliót lőnek le.
Németországban a sárszalonkát választották a 2013. év madarának, a hosszú csőrű, cikázva repülő madárból Dél-Európában évente félmilliót lőnek le.
MTI
Az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája előtt alig akadt olyan "billegő" vagy "csatatérállam", amelyben ne Barack Obama elnök vezetett volna a közvélemény-kutatások szerint. Mára viszont, három héttel az elnökválasztás előtt, a republikánus kihívó, Mitt Romney kiélezte a versenyt, sőt, több államban meg is előzte riválisát.
MTI
A kubaiak a jövő évtől kiutazási engedély és külföldi meghívó levél nélkül utazhatnak külföldre, elegendő lesz az útlevél és a felkeresendő ország által kiadott vízum bemutatása - ismertette a Granma című hivatalos napilap kedden.
MTI
Egy éven át tettett magát melegnek az amerikai Timothy Kurek, aki korábban gyűlölte a homoszexuálisokat. A férfi élményeiről könyvet írt.
hvg.hu
Szlovákia 2009 augusztusában nem engedte be területére Sólyom László akkor köztársasági elnököt. Az Európai Unió bírósága kedden döntött a vitás ügyben.
MTI
Az amerikai hatóságok őrizetbe vették az egyik legkeresettebb mexikói drogbáró lányát, mert egy másik személy nevére kiállított útlevéllel próbált bejutni az Egyesült Államokba.
MTI
A Dél-Dakotában kivégzett Eric Robert a tárgyaláson elismerte bűnösségét, és azt mondta, csak azt sajnálja, hogy nem ölt meg több börtönőrt.
MTI
Felix Baumgartner rekordugrását "forgatták újra" Lego-figurákkal. A videó felkerült a YouTube internetes videomegosztó portálra.
hvg.hu
A Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kedden szólal meg először az emberiesség elleni bűnökkel vádolt boszniai szerb elnök - adta hírül az Index.
hvg.hu
Január 22-én előrehozott választásokat tartanak, amelynek esélyeset a jobboldali Likud párt.
MTI
Az első tévévitában tanúsítottnál agresszívabb, energikusabb fellépést ígért az amerikai elnökjelöltek kedd esti, második összecsapására Barack Obama elnök, aki az október 3-i első szópárbajban az értékelések szerint alul maradt republikánus kihívójával, Mitt Romney-val szemben.
MTI
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy ő a felelős a kelet-líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus biztonsági helyzetéért. A konzulátust múlt hónapban radikális iszlamisták megtámadták, és a támadás következtében életét vesztette az amerikai nagykövet és három másik amerikai.
MTI
Újabb nyomozás indult az Egyesült Államokban ifjabb Jesse Jackson illinois-i demokrata képviselő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kampánypénzekből újíttatta fel a washingtoni otthonát - közölte hétfőn a The Wall Street Journal (WSJ).
MTI
Hármas fokozatúvá erősödött helyi idő szerint hétfőn a Csendes-óceán fölött képződött Paul hurrikán, amely Mexikó északnyugati partvidéke felé halad - közölte az amerikai hurrikánközpont.
MTI
A múlt héten egy óriás szemet mosott partra a víz Floridában. Mostanra kiderült, hogy a korábbi találgatások helyesnek bizonyultak - írja az Urbanlegends.hu.
hvg.hu
Az elmúlt évtizedben megduplázódott a főbb ázsiai hatalmak katonai költségvetése, sőt Kínáé megnégyszereződött – derül ki egy hétfőn Washingtonban közzétett tanulmányból.
MTI
Szerbia mindent megtesz azért, hogy megmaradjon állampolgárai EU-tól kapott vízummentessége - jelentette ki hétfőn Belgrádban Ivica Dacic szerb miniszterelnök.
MTI
Vizsgálat indult Egyiptomban hétfőn annak felderítésére, milyen felelősséggel bírnak az országot 2011 februárja és 2012 júniusa között irányító katonai vezetők az akkori tüntetések elleni erőszakos fellépésért.
MTI
A szíriai hadsereg hétfőn tagadta, hogy kazettás vagy más néven fürtös bombákat vetett volna be a lázadók ellen, mint ahogyan azt a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet állította.
MTI
Mivel a hírek szerint az EU kapja a Nobel-békedíjat, már csak az a kérdés, ki vegye át az elismerést az Unió nevében. Olaszországban sokan úgy érzik, megtalálták a megfelelő személyt, és az érdekében Facebook-kampányt is indítottak.
MTI