Befejezi az extrém sportot a világűr széléről leugró Baumgartner

Visszavonul az extrém sportoktól Felix Baumgartner, aki nemrég sztratoszféraugrásával vonta magára a figyelmet. "Nincs más, amit még elérhetnék" - mondta a Kronen Zeitung című osztrák lapnak kedden. A sportoló a jövőben az év egyik felét Kaliforniában, másik felét Ausztriában tölti és helikopter-pilótaként dolgozik majd.


Lemondott az EU egészségügyi biztosa

Lemondott posztjáról az EU egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős máltai biztosa, John Dalli, aki egy dohányipari szabályozással kapcsolatos ügyben keveredett korrupciógyanúba. Az új, szintén máltai nemzetiségű biztos megválasztásáig átmenetileg Maros Sefcovicot, az Európai Bizottság alelnökét bízták meg az egészségügyi terület irányításával.


Sólyom-affér: a kormány bízik benne, többet nem történik ilyen

Miután pont került az EU-bíróságon annak a pernek a végére, amelyet Magyarország indított Szlovákia ellen, amiért 2009-ben megtiltották Sólyom László köztársasági elnök belépését Szlovákia területére, a kormány bízik benne, hogy hasonló esetekre sem Magyarország és Szlovákia viszonylatában, sem a többi tagállamban nem kerül sor a jövőben - reagált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az ítéletre. Robert Fico szlovák kormányfő üdvözölte az ítéletet.






Videó: Ha Romney meleg latino nő lenne

Biztos megnyerné a választást Mitt Romney, ha nem csak latino lenne, de nő és homoszexuális is - üzente a republikánus elnökjelöltnek Rosie Perez aktivista.



Sólyom-affér: Szlovákia üdvözli az ítéletet

A szlovák diplomácia és a szlovák igazságügyi tárca üdvözölte, a szlovákiai magyarság politikai érdekképviselete viszont sajnálatosnak tartja az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának kedden kihirdetett ítéletét, amely megállapítja: Szlovákia nem tett uniós jogot sértő lépést, amikor 2009. augusztus 21-én megakadályozta Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök szlovákiai látogatását.




FT-blog: Matolcsy nem tudja bolonddá tenni az elemzőket

A kormányzati várakozások szerint a magyar gazdaság jövőre túlteljesíti az Európai Unió várakozásait, megvan a terv az alsó középosztálybeliek megsegítésére - a baj csak az, hogy ezek a várakozások nagyon gyakran igen derűlátók - áll a Financial Times felzárkózó térségi blogrovatában (beyondbrics).


Karadzic Hágában: "Jutalmat érdemelnék"

Ma először hallgatták meg a boszniai szerbek volt vezetőjét a Hágai Nemzetközi Bíróságon. A háborús bűnökkel vádolt vezető saját bevallása szerint mindent megtett a háború elkerüléséért.


Elkaszálták a Google-t az EU-ban

Nem felelnek meg az unió előírásainak a Google új adatvédelmi szabályai uniós adatvédelmi szakértők szerint, akik azok módosítására szólították fel az amerikai óriáscéget. A Google terjeszkedése egyre több aggodalmat szül, melynek a cég elleni gigaperek is lehetnek a következményei.


"Kérjük, segítsenek!" - Nagy bajban a szlovén újságírók

A szlovén kormány 8,5 százalékról 20 százalékra emelné a sajtótermékekre vonatkozó áfát. Az adóemelés 11 millió euró bevételtöbbletet okozna a költségvetésben, ami elhanyagolható tétel. Az újságírók szerint a szlovén médiapiacot próbálják erővel átrendezni.



Fotó: Obamáné már szavazott

A távolléti szavazás lehetőségével élve Michelle Obama már le is adta voksát az Egyesült Államok következő elnökére, és jövő héten maga Barack Obama is szavaz. Bár az elnökválasztás napja csak november 6-án érkezik el, az elnöki pár arra biztatta a szavazókat, hogy kövessék példájukat.