Kirúgták, majd vatikáni nagykövetté nevezték ki az egyiptomi főügyészt
Az egyiptomi államfő elmozdította csütörtökön tisztségéből az ország főügyészét, akinek menesztését tüntetők követelték.
Az egyiptomi államfő elmozdította csütörtökön tisztségéből az ország főügyészét, akinek menesztését tüntetők követelték.
MTI
Az emberi jogokért felelős miniszteri posztot hoztak létre Guineában. Emberi jogvédő csoportok üdvözölték a lépést.
MTI
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy pénteken a parlamentben bizalmi szavazást kezdeményez saját kormányával szemben.
MTI
Haszan Naszrallah sejk, a radikális iszlamista Hezbollah vezetője beismerte, hogy a szervezete küldött Izrael fölé egy "iráni gyártmányú" pilóta nélküli repülőgépet, amely "kényes célpontok" felett repült el.
MTI
Több ezer ember tiltakozott csütörtökön Zágrábban, mert a kormány felmondta a közalkalmazottakra vonatkozó kollektív szerződést, és a közalkalmazotti szférát érintő megszorításokat tervez.
MTI
Meghalt az egyik kutató, aki részt vett Dolly bárány, az első felnőtt állat sejtjéből klónozott emlősállat létrehozásában – jelentette be csütörtökön a közép-angliai nottinghami egyetem, ahol a tudós oktatott.
MTI
A csendes-óceáni Vanuatu szigetállamban a legveszélyesebb élni, ott a legnagyobb ugyanis a világon a természeti katasztrófák esélye.
MTI
A legfrissebb felmérés szerint 3 százalékpontra növelte előnyét Mitt Romney amerikai republikánus párti elnökjelölt Barack Obama elnökkel szemben.
MTI
Nicolás Maduro külügyminisztert - és egykori buszsofőrt - nevezte ki Hugó Chávez frissen újraválasztott venezuelai elnök a helyettesévé. A hűségesnek és erőskezűnek mondott politikusnak kulcsszerepet szán a közelmúltban két rákműtéten átesett államfő.
MTI
Nem folytatódik másodfokon a XVI. Benedek volt komornyikja elleni per a vatikáni bíróságon, miután Paolo Gabriele védőügyvédje nem fellebbezett az első fokon kiszabott 18 hónapos ítélet ellen.
MTI
Szíria leállította villamos áram behozatalát Törökországból, de török hivatalos források szerint a lépésnek nincsenek politikai indítékai.
MTI
A szeptember 11-én megtámadott bengázi épületegyüttes részben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) nyújtott fedelet - derült ki közvetve szerdán az amerikai képviselőház meghallgatásán, amelyről a Washington Post internetes kiadása csütörtökön adott hírt.
MTI
Helytelenül anyakönyvezik Romániában a több keresztnévvel rendelkező magyar újszülötteket, a keresztnevek közé kötőjelet tesznek, ami miatt elégedetlenek a szülők.
MTI
A szíriai külügyminisztérium szerint a törökök akciója, amelynek során leszállásra kényszerítettek egy szíriai polgári repülőgépet, nemzetközi jogot sért, és újabb bizonyítéka Ankara Szíriával szembeni ellenséges magatartásának.
MTI
Romney Obama fölötti vitagyőzelme és az elnök csökkenő népszerűsége miatt nagy a tétje az amerikai alelnök-jelöltek vitájának. Joe Biden és Paul Ryan alelnök-jelöltek csütörtök éjjel állnek szorítóba, visszavágó nincs.
MTI
MTI
hvg.hu
A francia állam kemény fellépést ígér az egyre durvább antiszemita támadásokkal szemben. A kétezres évek eleje óta egyre több és egyre erőszakosabb a francia zsidókat érő támadás, melynek elkövetői főképp iszlám radikálisok.
hvg.hu
Szerb-magyar hadgyakorlatot tartottak a Belgrád közelében lévő Pancevónál - jelentette csütörtökön a Tanjug szerb hírügynökség.
MTI
A thaiföldi legfelsőbb bíróság elfogatóparancsot adott ki csütörtökön az önkéntes száműzetésben élő korábbi miniszterelnök, Takszin Sinavatra ellen, mert nem jelent meg perének tárgyalásán.
MTI
Már ismert panelekből hatásos beszédet mondott Orbán Viktor a Konrad Adenauer Alapítvány vendégeként. Bár a kormányfő konzervatív körben volt, meglehetősen kritikus kérdésekre kellett válaszolnia. Az alapítvány épülete előtt egy maroknyi csoport tüntetett, akárcsak a kancellária hivatal előtt az Orbán-Merkel találkozóval párhuzamosan.
hvg.hu
Óriási gyémántbolygóra bukkantak amerikai és francia kutatók a világűrben. A szintén egy Nap-szerű csillag körül keringő égitest a Földnél kétszer nagyobb, tömegének egyharmadát pedig gyémánt teheti ki.
hvg.hu