Katonák haltak meg a Szíria elleni török támadásban

Több szíriai katona meghalt csütörtökre virradóra a szíriai hadsereg egyik őrhelye ellen intézett török támadásban a határ közelében fekvő Tell-Abjad városa közelében, Raszm-el-Gazál térségében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).


Lehúzták Obamát a választási tévévita után

A tévénézők 67 százaléka szerint a republikánus Mitt Romney nyerte meg az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját - közölte mintegy egy órával az esemény befejezése után a CNN. A vitát értékelő lapok szerint Obama szomorúnak, mogorvának, sőt érdektelennek látszott.


Megszületett az ítélet, amit sohasem hajtanak végre

Egy New York-i bíró arra kötelezte az al-Kaida terrorszervezetet, az afganisztáni tálib mozgalmat és Teheránt, hogy hatmilliárd dolláros kártérítést fizessenek a 2011. szeptember 11-ei amerikai terrortámadásokban meghalt áldozatok hozzátartozóinak.



Obama évfordulója, a nagy sárga madár és az emberarcú Romney

Az első felmérések alapján Mitt Romney jött ki jobban az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájából. Ez azonban egyelőre csak arra volt jó, hogy „mérkőzésben maradjon”, Barack Obama ugyanis nem hibázott nagyot, legfeljebb várt sziporkázása maradt el.





Törökország szíriai célpontokat bombázott

Törökország szerdán szíriai célpontokat bombázott, miután egy szíriai területről indított támadás megölt öt török polgári személyt. A török kormány rendkívüli NATO-tanácskozás összehívását kérte az ügyben - jelentette az al-Arabiya televízió.



Mégsem indít tévéműsort a francia first lady

Hibának nevezte szerdán a francia first lady azt a négy hónappal ezelőtti Twitter-bejegyzését, amelyben az államfő előző élettársának, Ségolene Royalnak az ellenfele mellett állt ki a nemzetgyűlési választások kampányában. A korábban politikai újságíróként dolgozó Valérie Trierweiler azt is bejelentette, hogy mégsem lesz önálló televíziós műsora.



Romániának még mindig elfogadhatatlan a Nyirő-újratemetés

Újrakezdődtek Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író romániai újratemetésének előkészületei, de a bukaresti kormány továbbra is elfogadhatatlannak tartja, hogy az író hamvait Romániába hozzák - derült ki a román külügyminiszter szerda esti televíziós interjújából.



Ingyen koporsóval kampányolnak Hondurasban

A munkások kétharmadának fizetsége nem éri el a havi 300 dolláros minimálbért, és naponta átlagban csaknem 20 ember lesz gyilkosság áldozata Hondurasban; nem csoda, hogy néhány politikus ingyen koporsós temetéssel próbál szavazatokat szerezni a szegényebb néprétegek körében a közép-amerikai országban.


Békefenntartókkal végeztek a szudáni Darfúrban

Négy nigériai békefenntartót megöltek, nyolcat pedig megsebesítettek egy rajtaütésben Szudán nyugati, Dárfúr nevű területén - jelentette be szerdán az UNAMID, a szudáni nemzetközi békefenntartó erő.


A Facebook-generáció szétszedheti Obamát és Romneyt

Denverben, közép-európai idő szerint hajnali háromkor kezdődik az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája, amelyet majd két másik követ: 16-án New York államban, 22-én pedig Floridában. Az első vita témája a belpolitika, ám mivel az összecsapások közül ennek a legnagyobb a nézettsége, a nagy kérdés az, hogy sikerül-e Barack Obamának, illetve Mitt Romneynak szóba hozni a neki különösen jó, a másiknak azonban kínos témákat.



Kövér László útra kel

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hivatalos látogatást tesz Bosznia-Hercegovinában - erről tájékoztatta az MTI-t szerdán a parlament sajtószolgálata.