Már Párizsban is tüntettek az iszlámellenes film miatt

Megerősítették vasárnap Párizsban az amerikai nagykövetség és a környező utcák védelmét, miután előző este mintegy 250 iszlamista tüntető próbált meg a külképviselet épülete előtt tiltakozni a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt - közölte a prefektúra.


Timosenkót csak a narancsos forradalom menthette meg a börtöntől

Leonyid Kucsma volt ukrán államfő azt állította újságíróknak, hogy a narancsszínű forradalomnak köszönheti Julija Timosenko ellenzéki vezető, hogy nem ítélték el Jevhen Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt megölésével összefüggésben.




Egységbe tömörül a román jobboldal a választásokra

Választási szövetségre lépett három jobboldali párt Romániában: az Igaz Románia Szövetség (ARD) megalakulását rögzítő jegyzőkönyvet Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt (PDL), Mihai Razvan Ungureanu, a Polgári Erő (FC) és Aurelian Pavelescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke írta alá vasárnap Bukarestben.




Nincs még itt az ideje társulnunk Ukrajnával

Az Európai Unió egyelőre nem látja teljesülni azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az unió aláírja a társulási megállapodást Ukrajnával - jelentette ki a hét végén José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki videokapcsolaton keresztül Németországból üzent a Krím-félszigeten zajló Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórum részvevőinek.


A pápa ismét a közel-keleti békéért emelt szót

XVI. Benedek pápa vasárnapi bejrúti szabadtéri miséjén sürgette a nemzetközi közösséget, ezen belül az arab országokat, hogy mihamarabb találjanak megoldást a béke megteremtésére a térségben, a szíriai és általában a közel-keleti erőszakcselekmények megállításáért.


Nagykoalícióra vágynak a németek

Németországban egy évvel a következő parlamenti választás előtt a lakosság többsége nagykoalíciót akar, a konzervatívok és a szociáldemokraták azonban egyelőre hallani sem akarnak a 2005 és 2009 közötti együttműködés felújításáról.


Megerősítették: Irán ott van Szíriában

Az iráni Forradalmi Gárda emberei ott vannak Szíriában, de csak tanácsadói feladatokat látnak el - közölte vasárnap a teheráni teokrata rezsimhez kötődő elitalakulat parancsnoka.




Megtámadtak egy újabb NATO-bázist: koalíciós halottak és súlyos anyagi károk

Feltételezett afgán rendőrök megöltek négy NATO-katonát vasárnap reggel az ország déli részén - közölte az atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kabuli parancsnoksága. Az Afganisztán megszállása óta eltelt 11 évben ilyen súlyos anyagi kár nem érhette a nemzetközi koalíciós erők egyik támaszpontját sem.





Jobb lehet a Facebook Kubatovéknál?

Több mint 300 ezerrel nőtt a szavazók száma a 2010-es amerikai kongresszusi választásokon annak a nagyszabású kísérletnek az eredményeként, amelyet a Facebookon szerveztek a közösségi hálózatok befolyásának tanulmányozására - állítják amerikai kutatók. A vizsgálatról szóló tanulmányt a Nature című brit tudományos folyóirat eheti száma közölte. A szerzők szerint a próba sikeres volt.