Felrobbantották a jemeni védelmi miniszter testőreit

Legkevesebb hét testőr vesztette életét kedden Sanaában, amikor egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbant a Mohamed Nászir Ahmed védelmi minisztert szállító autókonvoj mellett, alig kétszáz méterre a miniszterelnöki hivatal bejáratától.




Tűz volt a Masterplast nagyváradi raktárbázisán

Tűz volt a Masterplast romániai leányvállalatának nagyváradi raktárbázisán kedden hajnalban, az anyagi kár becsült értéke 2 millió euró (570 millió forint) - közölte a Masterplast a Budapesti Értéktőzsde honlapján.



Négyen haltak meg mérgező töménytől Csehországban

Már négy ember halt meg metilalkoholmérgezés következtében Csehország Morva-sziléziai régiójában, további 13 személyt pedig súlyos mérgezéssel kórházban kezelnek. Egy idős férfi állapota válságos - közölte kedden a cseh közszolgálati televízió.




Kínai hajók jelentek meg a kelet-kínai-tengeri szigeteknél

Kína két őrhajót küldött abba a térségbe, ahol a japán kormány kedden hivatalosan is megvásárolta "egy magántulajdonostól" a vitatott hovatartozású, de japán ellenőrzés alatt álló kelet-kínai-tengeri Szenkaku-szigetek nagyobb részét.


Roosevelt tudott a katyni mészárlásról

Franklin D. Roosevelt elnök kormánya amerikai hadifoglyok kódolt üzeneteiből 1943-ban értesült arról, hogy a szovjet titkosrendőrség mészárolta le a lengyel katonatiszteket Katynban - derült ki az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma által hétfőn közzétett iratokból.


A korábbinál is nagyobb Obama-előnyt mért egy kutatócég

A CNN-ORC felmérése szerint Barack Obama amerikai elnök hat százalékponttal vezet republikánus kihívója, Mitt Romney előtt. Egy nappal korábban a Gallup intézet felmérése öt százalékpontos előnyt mutatott ki a demokrata jelölt javára.



Meghalt egy fogoly Guantanamón

Meghalt egy fogoly az Egyesült Államok guantanamói támaszpontján - közölte az amerikai hadsereg két nappal a történtek után.


Ma van 9/11 évfordulója

Barack Obama amerikai elnök rendvédelmi szolgálatok vezetőivel egyeztetett a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulójával kapcsolatos biztonsági előkészületekről – adta hírül hétfői közleményében a Fehér Ház.


Mégsem önként emigrált 340 ezer bulgáriai török 1989-ben

A bolgár kommunista párt hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentumai azt bizonyítják, hogy etnikai tisztogatás volt 1989 júniusa és szeptembere között 340 ezer bulgáriai török Törökországba távozása, nem pedig - amint akkor hivatalosan állították - önkéntes emigráció.