Szélsőjobbos szervezeteket tiltottak be Németországban

Nagyszabású razziát tartottak csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működő neonáci csoportoknál, amelyek közül hármat egyúttal be is tiltottak. Az akcióban több mint 900 rendőr vett részt. Csaknem 150 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, számítógép-merevlemezeket és a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt támogatására buzdító választási plakátokat.



Két volt miniszteren kérik számon a tátrai kéregszú pusztítását

Környezetkárosítás miatt indítottak eljárást Szlovákiában két volt környezetvédelmi miniszter ellen. Az ügyészség szerint a két miniszter bűne, hogy nem engedték kitermelni a 2004-es vihar után kidőlt fákat a Magyas Tátrában, így közvetve előidézték az erdőt pusztító szú elszaporodását.


Tűzvészt hozott a forróság Szerbiában

Szerbiában összesen 166 helyen pusztított tűz szerdán a rendkívüli meleg miatt. A legnagyobb kiterjedésű tűzvész a Zlatibor-hegységben volt, ott 50 hektáron égett a fenyőerdő.



Szíriai vadászgépek megsértették az iraki légteret

Behatolt az iraki légtérbe a szíriai légierő több vadászgépe csütörtökön - közölte az iraki határőrség. A bombázók a felkelők állásait támadták a határ szíriai oldalán fekvő Abu Kemál településen. A kisváros több mint egy hónapja a szíriai lázadók kezén van.


Futószalagon végezhetik ki a halálraítélteket Gambiában

Szeptember közepéig az összes halálraítéltet kivégezhetik Gambiában – legalább is erre készül az afrikai ország elnöke. Yahya Jammeh a hét elején az állami televízióban jelentette be tervét, amely ellen máris tiltakoznak jogvédők.


Kamerákat szerelnek fel a holland határátkelőknél

Gerd Leers holland bevándorlási és menedékjogi miniszter bemutatta csütörtökön Hágában az új elektronikus megfigyelő rendszert. Ennek részeként kamerákat helyeznek el az ország német és belga autópálya-határátkelőinél, összesen 15 helyen.


Kigyulladt egy hőlégballon Szlovéniában – 4 halott

Kényszerleszállás közben kigyulladt egy turistákat szállító hőlégballon Ljubljana közelében, csütörtökön, Szlovéniában. Négy ember meghalt, huszonnyolcan megsebesültek – adta hírül internetes kiadásában a Delo című szlovén napilap.




Börtönben marad John Lennon gyilkosa

Ismét elutasították Mark David Chapman szabadulási kérelmét, így börtönben marad John Lennon gyilkosa – jelentette az AP hírügynökség New York-i tisztségviselőkre hivatkozva.




Leállíttatnák a Malina Hedvig elleni eljárást szlovák képviselők

Azonnal állítsák le a Malina Hedvig ellen hamis tanúzás gyanúja miatt indított eljárást – ezt kérte jogi szakértők véleményére hivatkozva Frantisek Sebej, a Most-Híd szlovák-magyar párt parlamenti képviselője. Ugyanezt javasolta a Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt egyik képviselője is.


Egy milliárdos pártja is indulhat az osztrák választásokon

Egy harmadik parlamenti képviselőt is megnyert leendő pártjának Frank Stronach osztrák-kanadai milliárdos, így jogilag elhárultak az akadályok az elől, hogy új, még név nélküli pártja indulhasson a jövő évi parlamenti választásokon. Erről az újonnan csatlakozó politikus, Robert Lugar tájékoztatta csütörtökön az osztrák sajtót.


Nem lesznek idegen nyelvű szavazólapok az őszi ukrán választásokon

Az új ukrán nyelvtörvény a napokban hatályba lépett, mégsem nyomtatnak magyar és más nyelvű szavazólapokat az októberi parlamenti választásokra, csak ukránokat. A jogszabályok nem teszik lehetővé ugyanis, hogy a választási dokumentumok kisebbségi is készüljenek - közölték a kijevi Központi Választási Bizottságtól.