Csatáry kiadatását szeretné a szlovák igazságügy-miniszter

Csatáry László volt kassai rendőrparancsnok Szlovákiába való kiadatását szeretné elérni Tomás Borec szlovák igazságügy-miniszter. A tárcavezető - akinek saját elmondása szerint személyesen érdekelt a "háborús bűnös" kiadatásában - erről hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján beszélt.


Kijavítja hibáit a "csodás anyag"

A grafén önjavító mechanizmusát fedezték fel brit kutatók, a "csodás anyag" képes kijavítani rácsszerkezetének hibáit - számoltak be a Manchesteri Egyetem és a SuperSTEM Laboratórium (Daresbury) kutatói a Nano Letters című szakfolyóiratban.


Timosenko vezeti az ukrán Egyesült Ellenzék választási listáját

Ukrajnában hivatalosan is megkezdődött hétfőn a parlamenti választási kampány – a törvények szerint 90 napig tart, a voksolás pedig október 28-án lesz. Vegyes rendszerű választások lesznek, 225 képviselő pártlistáról, ugyanennyi pedig egyéni jelöltként kerülhet a törvényhozásba. A jelöltállítást augusztus 9-ig kell befejezni, az indulók regisztrálása augusztus 20-án zárul a központi választási bizottságnál.


Aligha köt fegyverszünetet Ponta és Basescu

Továbbra is megmarad az eddigi feszült viszony a román államfő és a kormányfő között, a Traian Basescu köztársasági elnök elmozdításáról vasárnap lezajlott eredménytelen népszavazás után - mondta el Pászkán Zsolt politikai elemző, aki szerint a romániai magyarok számára érdektelen volt a szavazás.








Minden vihart túlél a Dacián furikázó hajóskapitány

Második felfüggesztését is megúszhatja Traian Băsescu román államfő. A Rejtő Jenő-i karrierrel büszkélkedhető politikus eddig szinte mindenből jól jött ki: a Ceausescu-rendszer kegyeltjéből a demokratikus Románia minisztere, bukaresti polgármestere és államfője lett. A Daciával furikázó Băsescu eddig nem csak megbuktatási kísérleteit úszta meg, de buzizós, cigányozós beszólásait, korrupciós vádakat és váratlan politikai pálfordulásait is.








Dick Cheney óva int a Sarah Palin-féle alelnökjelöltektől

Hiba volt John McCain részéről, hogy a republikánusok 2008-as elnökjelöltjeként Sarah Palin alaszkai kormányzót emelte maga mellé alelnök-jelöltnek - jelentette ki az ABC televíziónak nyilatkozva Dick Cheney volt amerikai alelnök azzal kapcsolatban, hogy Mitt Romney - Obama elnök leendő kihívója - a várakozások szerint hamarosan megnevezi alelnök-jelöltjét. Cheney azt tanácsolta Romneynak, hogy kerüljön el egy hasonló hibát, és válasszon tapasztaltabb társat.


Úgy tűnik, Basescu visszatérhet hivatalába

Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról vasárnap rendezett népszavazás Romániában – derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből. A BEC szerint urnazárásig a választói névjegyzékben szereplők 45,92 százaléka adta le voksát. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.