Harminchét megcsonkított holttestet találtak Mexikóban

Legkevesebb 37 ember megcsonkított és műanyagzsákokba tett holttestére leltek a mexikói hatóságok egy országút mellett, az északi Monterrey város közelében. A jelek szerint kábítószerbandák műve volt a brutális gyilkosságsorozat - közölte a tartományi ügyészség és a helyi média.




Martonyi delegációt küldött Tóásóhoz

Magyar delegáció tett háromnapos látogatást a héten La Pazban, hogy a fogva tartott Tóásó Előd ügyéről tájékozódjon. A küldöttség tagja volt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő és Vajna Márton, a Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi külügyi hivatalvezetője - közölte a Külügyminisztérium vasárnap.


Külföldre engedhetik Timosenkót

A kijevi kormány fontolóra veszi, hogy külföldre engedi gyógykezelésre a volt ukrán kormányfőt, ha az orvosi szakvélemény szerint Julija Timosenko Ukrajnában nem juthat hozzá megfelelő gyógyterápiához.


Görög kormányalakítás: mégis jönnek az új választások?

Megállapodott három görög párt - egy konzervatív, egy szocialista és egy másik kis baloldali párt - arról, hogy két évre ideiglenes kormányt hoznak létre, amelynek feladata a megszorító csomag végrehajtása lesz - közölte az új kabinetből várhatóan kimaradó Radikális Baloldal (Sziriza) vezetője. Később az egyik állítólagos résztvevő párt azonban cáfolta a megállapodás hírét.


Felturbózott bicikliket kapnak a svájci katonák

A svájci haderő új kerékpárokat fog beszerezni. A Neue Zürcher Zeitung című lap vasárnapi száma szerint hamarosan aláírják a megállapodást egy helyi céggel 2800 katonai bicikli beszerzéséről, melyek darabja majdnem 2500 svájci frankba (2300 euróba) kerülne.





Magyarok Szerbiában: mi változik a választás után?

A nacionalistáké a legnagyobb frakció a szerb parlamenti választásokon, várhatóan mégis az eddig is kormányzó EU-párti demokrata-szocialista frakció alakít madj kormányt. A vezető magyar párt, bár az előző választásoknál gyengébben szerepelt, eggyel növelte parlamenti mandátumainak számát.




Írók szerveztek több ezres ellenzéki tiltakozást Moszkvában

Több ezren vettek részt vasárnap Moszkva belvárosában azon a békés sétán, amelyet a neves orosz író, Borisz Akunyin hirdetett meg a Vlagyimir Putyin államfő és Dmitrij Medvegyev kormányfő vezette orosz hatalom továbbélése ellen egy hete kezdődött csendes tiltakozás támogatására.




Harcok robbantak ki a libanoni Tripoliban

Harcok robbantak ki vasárnapra virradóra a libanoni Tripoli városában a helyi alavita kisebbség és a szunnita többség tagjai között. Mindez megfigyelők szerint azt mutatja, hogy a szomszédos Szíriában kialakult felekezeti ellentétek könnyen átcsaphatnak az évtizedekig szíriai gyámság alatt álló Libanonra is.