Nagy pofont kaphat ma Merkel

Előre hozott helyi törvényhozási választás kezdődött vasárnap reggel a legnagyobb népességű német tartományban, a csaknem 18 millió lakosú Észak-Rajna-Vesztfáliában: a felmérések szerint a szövetségi szinten ellenzékben lévő szociáldemokraták végeznek majd az első helyen, az Angela Merkel vezette konzervatívok pedig újabb vereséget szenvednek.


Martonyi János Dél-Amerikába utazott

Hétnapos dél-amerikai látogatásra utazott szombat este Martonyi János. A külügyminiszter Argentínát és Brazíliát keresi fel, mindenekelőtt gazdasági témákról folytat megbeszéléseket, és találkozik a helyi magyarság képviselőivel - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztálya.



Idén is dolgoznak majd magyar rendőrök az Adriánál

Több mint tíz ország rendőrei, köztük magyarok járőröznek ebben az évben is Horvátországban az Adriai-tengernél - adta hírül honlapján a most aláírt megállapodásokról a horvát belügyi tárca, emlékeztetve arra is, hogy a kezdeményezés a magyarokhoz kötődik.




Újabb parlamenti választások lehetnek Görögországban

Június 10-én vagy 17-én ismét parlamenti választásokat tarthatnak Görögországban, ha a csőd fenyegette ország köztársasági elnökének a következő néhány nap alatt nem sikerül rábírnia a vezető pártok képviselőit tartós kormány megalakítására - adta hírül szombaton az APA osztrák hírügynökség a görögországi politikai helyzettel foglalkozó jelentésében.





Sugárkezelése után hazatért Hugo Chávez

Hugo Chávez venezuelai elnök hazatért péntek éjjel Kubából, és bejelentette, hogy sikeresen fejeződött be a sugárkezelés, s néhány nap pihenés után bekapcsolódik az elnökválasztási kampányba.




Nősülnének már végre az ír katolikus papok

A cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése jelenthet megoldást a pedofilbotrányoktól megtépázott írországi katolikus egyház problémáira - állapították meg azon a dublini tanácskozáson, ahol az ír katolikus egyház részéről több mint ezer hívő és pap vett részt.



Szlovénia is takarékossági csomagot fogadott el

Két év alatt 1,25 milliárd euró megtakarítást irányoz elő az a júniusban életbe lépő takarékossági csomag, amelyet a szlovén parlament pénteken fogadott el: az eredeti tervekhez képest enyhébb változat az idei évre a közkiadások 500 millió eurós, míg jövőre 750 millió eurós csökkentését célozza meg.


Magyar cég is pályázhat az EU afganisztáni missziójának védelmére

Az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) 50 millió eurós versenytárgyalást írt ki afganisztáni diplomáciai missziójának védelmére. A biztonsági feladatok ellátására alkalmasak közt egy magyar cég is van, s pályázhat a líbiai misszió védelmével megbízott, botrányba keveredett brit cég is - írta pénteken az EUobserver brüsszeli hírportál.