Tüntetés: több ezren gyűltek össze a Tahrír téren
Több ezren gyűltek össze a kairói Tahrír téren pénteken, s a tüntetők a katonai vezetés távozását és a tavalyi összecsapások során a hatóságok által elkövetett bűncselekmények megtorlását követelték.
Több ezren gyűltek össze a kairói Tahrír téren pénteken, s a tüntetők a katonai vezetés távozását és a tavalyi összecsapások során a hatóságok által elkövetett bűncselekmények megtorlását követelték.
MTI
A németországi Alsó-Szászországban az A1-es autópályán többen megsérültek, amikor 25 autó ment egymásnak egy tömegkarambolban. Videó.
hvg.hu
Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést.
MTI
Egyre nő az idősek száma, és csökken a munkaképes korúak aránya Kínában, ami a következő évtizedekben komoly társadalmi és gazdasági problémákhoz vezethet.
MTI
További együttműködési készségéről biztosította Martonyi János külügyminiszter Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát abban a válaszlevélben, amelyet pénteken küldött a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő strasbourgi székhelyű szervezet tisztségviselőjének.
MTI
Pénteken is folytatódtak Bukarestben és Románia számos településén a Traian Basescu államfő és a kormány elleni tüntetések.
MTI
Kim Dzsong Un rendelte el az atomrobbantásokat az észak-koreai média szerint.
MTI
Szíriában ismét több tízezren tüntettek pénteken a rendszer ellen, felbuzdulva azon, hogy a héten sikerült megvédeni a kormányerőktől egy várost a libanoni határ közelében.
MTI
Vezető európai lapok pénteken újabb kommenteket közöltek az Európai Parlamentben Magyarországról rendezett vitával kapcsolatban.
MTI
Megengedhetetlen a számítógépes világháló cenzúrája - az orosz távközlési és kommunikációs miniszter véleményét a Vedomosztyi című orosz lap közölte pénteken.
MTI
Finisükbe érkeztek a kínai holdújév előtti előkészületek, megkezdődött a hazautazási roham időszaka: százmilliók készülnek szeretteikkel eltölteni Kína legnagyobb családi ünnepét, az idén hétfőn beköszöntő tavaszünnepet.
MTI
A legfelső vezetőkről szóló, 2007-es WikiLeaks-részleteket tett közzé honlapján egy kínai gazdasági újság angol nyelvű blogja - igaz, csak pár órára, a legfelső vezetés ugyanis levetette a bejegyzést.
MTI
A Costa Concordia nevű olasz óceánjáró luxushajón 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A toszkán hatóságok szerdán közzétettek egy listát 28 eltűnt nevével, akiket a luxushajón utazók közül kerestek. Fotógaléria a roncsok között kutató búvárokról,
hvg.hu
unknown
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő egy interjúban határozottan elutasította az állítólagos rákbetegségével kapcsolatos találgatásokat – írta honlapján a Today's Zaman című török napilap pénteken. Erdogan itt nemmel válaszolt az újságíró felvetésére, aki az kérdezte tőle: "Ön rákos?"
MTI
Kiutasítottak Kanadából négy orosz diplomatát, miután múlt héten őrizetbe vettek egy kanadai katonát, akit a hatóságok egy külföldi ország javára végzett kémkedéssel gyanúsítanak - közölte pénteken a The Globe and Mail című torontói napilap.
MTI
A moldvai nő nyilatkozott a hajókatasztrófával kapcsolatban, állítása szerint a kapitány és az egész legénység hősiesen viselkedett.
hvg.hu
Egy afgán katona megölte négy francia katonatársát Afganisztán keleti részében. A támadót őrizetbe vették, de az esetről a NATO további részleteket nem közölt. A francia katonák halálhírére Nicolas Sarkozy elnök minden katonai tréningtevékenységet felfüggesztett az afgán területeken.
MTI
Szabadon engedtek az észak-koreai hatóságok két japánt, akiket még tavaly májusban vettek őrizetbe drogcsempészet és pénzhamisítás gyanújával - közölte a japán kormány egyik illetékese pénteken. A két férfi szerdán, illetve csütörtökön térhetett vissza hazájába, de egyelőre nem tisztázott, miért engedte el őket Phenjan.
MTI
Elraboltak egy olasz és egy német segélymunkást Pakisztán középső részén - közölte pénteken több egybehangzó forrás.
MTI