Orosz választások: nem létező szavazókra bukkantak

Hatezer nem létező polgár szavazatát is beszámították a Moszkva közeli Vlagyimirban a tavaly decemberi parlamenti választásokon, az ügyben bűntető eljárást indítottak - közölte szerdán az illetékes orosz nyomozóhatóság.






Hoppon maradtak a Renault-örökösök

Elutasította szerdán egy párizsi bíróság a Renault-család örököseinek kárpótlási kérelmét a II. világháború után államosított autógyárukért. A testület azzal indokolta a döntést, hogy nem rendelkezik hatáskörrel az ügyben.






Merkel megdicsérte az olaszokat, Monti reagált a bókokra

Dicsérte Angela Merkel német kancellár Olaszország reform és adósságcsökkentő törekvéseit a Mario Monti olasz miniszterelnökkel folytatott beszélgetést követő sajtótájékoztatón szerdán. A két politikus Berlinben találkozott szerdán azután, hogy a német kancellár kedden Nicolas Sarkozy francia elnököt és Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját fogadta.



Holnap Magyarország lesz a téma az EP-ben

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) csütörtökön meghallgatja Françoise Le Bailnak, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatójának a beszámolóját a magyarországi helyzetről és a brüsszeli testület ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről.


Kevés lehet az energia Kínában

A növekvő kereslet kielégítésére Kína a hagyományos és megújuló energiaforrások termelőkapacitásait is növelné, a fogyasztás szabályozására egy központi rendszert is létrehoznak.


Bahreini Nagydíj: visszavették a kirúgott pályamunkásokat

Újra foglalkoztatják majd a helyi politikai zavargások miatt tavaly márciusban törölt Forma-1-es Bahreini Nagydíjra szerződtetett, de később elbocsátott pályamunkásokat - jelentette be szerdán az arab ország nemzetközi versenypályájának elnöke.


Három figyelmeztető levelet kaphat Magyarország az EB-től

Az Európai Bizottság követelni fogja Magyarországtól a jegybankkal, a bírói karral és az adatvédelmi hatósággal kapcsolatos vitatott szabályozás megváltoztatását. Ellenkező esetben Budapest jogi eljárásra számíthat a jövő héten - jelentette szerdán az AFP hírügynökség egy európai uniós forrást idézve.


"Orbánt keresztre feszítették volna, ha olyat tesz, amit Gyurcsány"

Az Európai Néppárt egyik alelnöke szerint Orbán Viktort "keresztre feszítette volna" a nemzetközi és a magyar sajtó, ha olyat tesz, amit Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő tett a 2006-os választások előtt. Mario David erről a Lánchíd Rádiónak nyilatkozott szerdán, hozzátéve: nincs kétségük afelől, hogy Magyarország megváltoztat jogszabályokat, ha azok nem felelnek meg az európai értékeknek.


Nem érdekli a szex a japán fiatalokat

Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy friss demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli a szex - adta hírül szerdán a BBC Online.



Magyarországon visszafelé forognak az óramutatók

A La Libre Belgique című belga napilap szerdán az IMF-kölcsön lehetőségéről, a The Wall Street Journal amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE) pedig Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásai kapcsán jelentetett meg írást.