Halálos áldozata is van a szaúdi tüntetéseknek
Egy síita demonstráló meghalt tüntetők és a biztonsági erők közötti újabb összecsapásokban péntekre virradóra Szaúd-Arábia keleti részén - közölte egy szemtanú.
Egy síita demonstráló meghalt tüntetők és a biztonsági erők közötti újabb összecsapásokban péntekre virradóra Szaúd-Arábia keleti részén - közölte egy szemtanú.
MTI
A WikiLeaks hírportál által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatásával vádolt amerikai katona hadbíróság elé állítását javasolta helyi idő szerint csütörtökön a decemberi előzetes kihallgatáson elnöklő tiszt.
MTI
Moszkva a világ az Irán elleni szankciókat a rendszer megváltoztatására irányuló kísérletnek tekintené.
MTI
Észak-Korea kísérleteket hajtott végre rövid hatótávolságú rakétáival
MTI
A Pentagon mintegy 7000, Európában állandó jelleggel állomásozó amerikai katonát von vissza, s rotálódó egységeket küld helyettük - közölte csütörtökön Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.
MTI
Öt minisztert váltott le kormányában pénteken Noda Josihiko miniszterelnök, hogy könnyebben elfogadtassa a parlamentben az általános forgalmi adó emelését, és más, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükséges intézkedéseket.
MTI
Vádat emeltek Törökországban távollétében Sarah Ferguson yorki hercegnő ellen gyermekek magánéleti jogainak megsértése miatt. Elmarasztaló ítélet esetén akár 22,5 év börtönt kaphat a yorki hercegnő. A bírósági tárgyalás napját nem tűzték ki.
MTI
Nem kapott időpontot az IMF-től a hivatalos hiteltárgyalások megkezdésére Fellegi Tamás, aki csütörtökön Washingtonban folytatott előzetes megbeszéléseket a valutaalap vezetőjével, Christine Lagarde-dal. Az IMF vezérigazgatója szerint a szervezet "kézzelfogható lépéseket" vár Magyarországtól, mielőtt a tárgyalások elindításáról dönthetne.
MTI
MTI
hvg.hu
Az amerikai és az izraeli titkosszolgálatot tette felelőssé a szerdán meggyilkolt iráni atomtudós haláláért Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője.
MTI
Marokkóban négy hónapig tartottak előzetesben egy tiltakozó rapénekest.
MTI
Teljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások az IMF-fel és megoldásra törekszenek az Európai Bizottság által kifogásolt törvényekkel kapcsolatban is. "A bizottság elemzését és következtetéseit nagyon komolyan fogjuk venni" - mondta.
MTI
Nem jár többé diplomata-útlevél a volt osztrák kormánytagoknak a hivatali idejük lejárta után, és a forgalomban lévőket is visszakérik az egykori politikusoktól - jelentette be csütörtökön a külügyminiszter.
MTI
Spanyol hadihajót támadtak meg kalózok Szomália partjai közelében - közölte csütörtökön a védelmi minisztérium egyik illetékese Madridban. A spanyolok tüzet nyitottak, egy kalóz meghalt.
MTI
Több ezer Kanadában kötött melegházasságot nyilváníthatnak törvénytelenné egy leszbikus pár esetét bemutató kanadai kormányzati jelentés nyomán - adta hírül csütörtökön a Global Post amerikai hírportál.
MTI
Az Európai Bizottság (EB) igazságügyi főigazgatója csütörtökön az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) előtt Brüsszelben azt részletezte, mit is vizsgál az EU a kifogásolt három magyar jogszabályban. A jelentés után az EP frakciói ismertették álláspontjukat az EB vizsgálatáról és a lehetséges, Magyarországgal kapcsolatos EU-lépésekről.
MTI
MTI
hvg.hu
Több európai olajtársaság is meghosszabbította 2012-re Iránnal kötött kőolajszállítási szerződéseinek java részét, miközben az Európai Unió olajembargóra készül a közel-keleti országgal szemben.
MTI
Bűnösnek mondta ki a varsói kerületi bíróság Czeslaw Kiszczak volt lengyel belügyminisztert az 1981. december 13-i hadiállapot bevezetése miatt, és ítéletében azt is megállapította, hogy "bűnöző fegyveres szervezet" tagja volt.
MTI
Az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos bejelentéseivel foglalkozott csütörtökön a The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE), a The Economist című brit, valamint a Sme című szlovák napilap, míg a BBC videoriportot közölt Magyarországról.
MTI
Norvég vadászgépek havonta átlagosan háromszor emelkednek a levegőbe, hogy megakadályozzák orosz bombázók behatolását a skandináv ország légterébe - közölte TVN24 orosz hírcsatorna honlapján.
MTI
A moldovai alkotmánybíróság érvénytelenítette csütörtökön az államfőválasztás első fordulóját. A csütörtöki döntés indoklása szerint a tavaly december 16-án tartott titkos szavazáson a képviselők a kamerák felé mutatták a kitöltött szavazócédulákat, és ezzel alkotmánysértést követtek el.
MTI