Orbánék pártcsaládja Barrosóék mellé áll

A Fidesz-KDNP európai pártcsaládja, az Európai Néppárt közölte, hogy az Európai Bizottság ajánlásait fogja támogatni a Magyarországot érintő vizsgálatokkal kapcsolatban. Bízunk abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szorosan együtt fog működni a bizottság vezetőségével, annak érdekében, hogy biztosítsa a jogalkotás összhangját az EU-joggal, valamint - ha az szükséges - a módosítások megtételét - írja a Néppárt elnöke és frakcióvezetője.



Orbán nem állt meg a szovjet katonának

Az angolszász sajtó pénteken részletesen foglalkozott Magyarország gazdaságpolitikai helyzetével. A Nagy-Britanniában ismert, magyar származású író, Tibor Fischer a bíráló cikkekhez képest jóval megértőbben viszonyul a magyar kormányfőhöz, akivel kapcsolatban egy 1989-es történetet is megoszt az olvasókkal. Az Economist és a Wall Street Journal és a Financial Times is cikkekben foglalkozik a magyarországi helyzettel.


Úgy tűnik, Fellegi végre időpontot kapott az EU-tól

A hvg.hu úgy tudja, Fellegi Tamás a január 16-ával kezdődő héten találkozik az Európai Bizottság (EB) képviselőivel Brüsszelben, ám az EB ennek ellenére nem tárgyal hitelről, amíg be nem fejeződik a jegybanktörvény vizsgálata.



Rólunk is beszélhet egymással Merkel és Sarkozy hétfőn

Magyarország pénzügyi helyzete is szóba kerülhet hétfőn Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök berlini találkozóján - közölte pénteken Steffen Seibert, a német kormány szóvivője berlini sajtótájékoztatóján.




Még nem rágta át magát az EB a kifogásolt magyar törvényeken

Még nem készült el az Európai Bizottság azzal az elemzéssel, amelynek tárgya a közelmúltban elfogadott magyar törvényeknek az uniós joggal való összeegyeztethetősége - közölte az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő.



Nem mond le az orosz választási bizottság elnöke

Nem hajlandó eleget tenni a választási csalások miatt tiltakozók követelésének, és nem mond le az orosz Központi Választási Bizottság elnöke. Vlagyimir Csurov azt mondta, hogy csak az ország vezetőire hallgat. Az Eho Moszkvi rádiónak adott nyilatkozatában közölte: ki akarja tölteni mandátumát, amely négy év múlva jár le.



VV: így leszünk kitaszítottak Orbán miatt

A kormányfőre és a kormányra zúduló nemzetközi kritika a napokban az elmúlt húsz évben soha nem látott szintet ért el. Most már nem csupán arról van szó, hogy mindez minimálisra korlátozza az Orbán-kormány manőverezési lehetőségét, hanem arról, hogy Magyarország számára tartós és súlyos érdeksérelmet okoz - írja bejegyzésében a Véleményvezér.



Aknagránátok zavarták meg az iraki katonai parádét

A szigorúan védett bagdadi zöld zónában megtartották pénteken az első iraki katonai parádét azóta, hogy az amerikai haderő az év végén kivonult az arab országból. Az iraki hadsereg létrehozásának 91. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen részt vett Núri al-Máliki kormányfő is.



Újabb magyar témát vehet elő az EU

Az eddigi négy mellett egy ötödik téma, a végtörlesztési törvény is helyet kért magának a magyar ügyek listáján az Európai Unióban - közölte a Bruxinfo, amely korábban azt írta, több magyar vonatkozású ügyben is döntés születhet az Európai Bizottság január 11-i ülésén, és eddig négy magyar dosszié állt össze a "magyar csomagban".


Letartóztatták a volt török vezérkari főnököt

Terrorszervezet vezetésének és az iszlám-konzervatív kormány megdöntésére irányuló kísérletnek vádjával előzetes letartóztatásba helyezték péntek hajnalban Ilker Basbug volt török vezérkari főnököt - közölte a tábornok ügyvédjére hivatkozva az Anadolu hírügynökség.


Politikai menedékjogot kért Csehországban Timosenko férje

Politikai menedékjogot kért Csehországban a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko férje - jelentette a Reuters pénteken egy prágai kormányzati forrásra hivatkozva.


Amerikai nagykövet: nagyon csalódott az USA Orbánék miatt

Jó kapcsolatai ellenére sem tudta megértetni a magyar kormánnyal az amerikai aggodalmakat Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA budapesti nagykövete - erről a Népszabadságnak adott pénteki interjújában beszélt a nagykövet. Megerősítette, hogy Hillary Clinton levelére és az abban felvetett aggodalmakra sem válaszolt még a magyar kormány, de azt mondta, még bízik benne, hogy az Orbán-kabinet belátja: a demokrácia nem csak választásokat jelent.