Piranhák a strandon: "láttam, hogy elvesztettem a lábujjam hegyét"
Több ezer piranha lepett el egy strandot a Brazília nyugati részén található Paraguay folyónál, a jelentések szerint eddig 15 ember sérült meg - közölte az AP hírügynökség.
Több ezer piranha lepett el egy strandot a Brazília nyugati részén található Paraguay folyónál, a jelentések szerint eddig 15 ember sérült meg - közölte az AP hírügynökség.
hvg.hu
Keresztények és muszlimok csaptak össze csütörtök délután Kairóban, az összetűzésben huszonkilencen sebesültek meg.
MTI
Magát meztelenül ábrázoló képeket tett fel blogjára egy húszéves aktivista diáklány, kiváltva mind a konzervatívok, mind pedig a liberálisok felzúdulását Egyiptomban.
MTI
Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai haderő egy hiperszonikus, vagyis a hangsebesség legalább ötszörösére képes repülő bombával, amellyel a világ bármely pontját egy órán belül el lehet majd érni - jelentette be csütörtökön a Pentagon.
MTI
Az Iránnal nukleáris kérdésekről tárgyaló hat nagyhatalom csütörtökön elmarasztaló határozattervezetet dolgozott ki az iszlám köztársaság atomprogramja kapcsán, de ebben a nyugati küldöttségek az orosz és a kínai delegátusokkal kompromisszumra jutottak arról, hogy nem szabnak ultimátumot Teheránnak a feltételezett titkos atomfegyver-fejlesztési tevékenységének ellenőrzésére.
MTI
Franciaország, Nagy-Britannia és Németország olyan határozati javaslatot készül az ENSZ Közgyűlése elé terjeszteni, amely megbélyegzi a Szíriában zajló tüntetések véres elfojtását.
MTI
Húszezer fontot (7,3 millió forintot) dobattak össze a visszaúthoz szükséges üzemanyagra az indiai Amritszár és a nagy-britanniai Birmingham között közlekedő légijárat utasaival – közölték az utasok a brit médiával.
MTI
Oroszország az egykori Szovjetunió legjobb értékeire alapozva akarja létrehozni az új Eurázsiai Uniót – ezt mondta csütörtökön az orosz elnök és a miniszterelnök. Dmitrij Medvegyev és Vlagyimir Putyin a Kremlben második világháborús veteránokkal és nyugdíjasokkal találkozott, ott nosztalgiáztak a szovjet időkről, majdnem két héttel a parlamenti választások előtt.
MTI
A rendőrség felégetett és lebuldózerezett egy helyi piacot a benini Cotonu településen, hogy XVI. Benedek pápa látogatására "prezentálhatóvá" váljon a terület - közölte az AP hírügynökség. A rendőrség a helyiek szerint előzetes figyelmeztetés nélkül tüntette el a piacot, egy városi utasításra hivatkozva. A pápa pénteken érkezik a kis nyugat-afrikai országba, ahol három napot tölt majd.
hvg.hu
A Wall Street-ellenes mozgalom több száz támogatója vonult fel csütörtökön New York üzleti negyedében, és megpróbálták megakadályozni, hogy az alkuszok bejussanak a tőzsdére.
MTI
Franciaország, Nagy-Britannia és Németország olyan határozati javaslatot készül az ENSZ Közgyűlése elé terjeszteni, amely megbélyegzi a Szíriában zajló tüntetések véres elfojtását.
MTI
A bevándorlók elleni "faji háborúra" készül a dán szélsőjobboldal egy része, s ennek szellemében a fegyverforgatást és a harcot gyakorolja - fedte fel a dán titkosszolgálat (PET) egy csütörtökön közzétett jelentésében.
MTI
Legalább négy feltételezett iszlamista lázadóval végeztek amerikai pilóta nélküli repülőgépek, úgynevezett drónok csütörtökön a Pakisztán északnyugati részén fekvő Észak-Vazirisztán törzsi ellenőrzésű területen - közölték pakisztáni biztonsági tisztségviselők.
MTI
Könnygázt vetettek be a görög rendőrök az Athénban felvonuló fiatal tüntetők ellen, akik egy majdnem négy évtizeddel ezelőtti diáktüntetés alkalmából csütörtökön az utcára vonulva tiltakoztak a szigorú gazdasági megszorító intézkedések ellen.
MTI
Az elmúlt hét végén feltárt neonáci gyilkosságsorozat kapcsán egyre szélesebb méreteket ölt a szélsőjobboldal elleni összefogás Németországban.
MTI
Csodák sorozatának tartja életben maradását és fokozatos felépülését szeptember 2-i életveszélyes motorbalesete után Jaroslaw Walesa, Lech Walesa volt lengyel államfő fia, aki csütörtökön elhagyhatta a varsói katonai kórházat.
MTI
Tizenegy személyt vettek őrizetbe a román rendőrök, mert azzal gyanúsítják őket, hogy Magyarországról loptak autókat, majd eladták őket Romániában.
MTI
Elutasította a zágrábi megyei bíróság a perbe fogott Ivo Sanader volt horvát kormányfő védőügyvédjének kérését, hogy tanúként hallgassák meg az ügyben Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót.
MTI
Haladéktalan együttműködésre szólította fel Iránt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön az iráni nukleáris program lehetséges katonai vetületeinek tisztázása érdekében.
MTI