Merkel a törököket méltatta

Angela Merkel, német kancellár méltatta a bevándorlók teljesítményét, mint mondta: 50 év alatt a török jelentős mértékben hozzájárult Németország jólétének erősítéséhez.


Részeg sofőrt üldöztek Moszkvában

Autós üldözést követően őrizetbe vett a moszkvai rendőrség egy részeg sofőrt, aki menekülés közben tizenhét gépkocsit - köztük több rendőrautót - megrongált, s akiről elfogása után derült ki, hogy anyaszült meztelenül ült a volán mögé.


Folytatódik a drónok harca

Pilóta nélküli robotrepülőgépek járőrözés közben Pakisztán északnyugati részén rakétatámadást indítottak iszlamista lázadók ellen.



Timosenkot már gyilkossággal is gyanúsítják

Julija Timosenkot újabb bűnügyben való részvételért fogták perbe, az ukrán ügyészek egy 15 évvel ezelőtti bérgyilkosságot is a volt kormányfőhöz kötnének. A vádlott szóvivője abszurdnak nevezte a megjelent híreket.


Hórekord a keleti parton

Legalább három ember halálát is előidézte az Egyesült Államokban a szokatlanul korán érkezett első hóvihar, ami szombat estére már rekordvastagságú, 35 cm-es hóval fedte be a keleti országrészt szombat éjszakára. A hórekord több mint 2,3 millió otthonban áramkimaradást okozott.


Bányászbaleset: 29 halott

Sújtólégrobbanás történt szombaton este egy közép-kínai szénbányában. A hivatalos jelentések szerint 29 bányász vesztette életét annak következtében, hogy a bánya engedély nélkül üzemelt.







Magyar mentőcsapat tart Bangkokba

A bangkoki árvizek sérültjeinek segítségére indult a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) szombat délután.




A politika is befolyásolja az óraátállítást

Hosszas parlamenti vita után Ukrajna mégis át áll a téli időszámításra október utolsó vasárnapján. A kijevi politikusok számára alapvető fontosságúnak tűnik, hogy Moszkvához vagy inkább a nyugati világhoz közeledjen az ország – ennek mentén döntöttek ebben a kérdésben is.