Ötvenmilliárd eurós fejlesztési programra készül az Európai Bizottság

A válságkezelés mellett ugyanolyan fontos szerepe van a növekedés és a munkahelyteremtés beindításának, ezért az Európai Bizottság 50 milliárd euró összértékű, a közlekedési, energia- és szélessávú internethálózatokra kiterjedő fejlesztési programot terjeszt elő - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a "Connecting Europe" program szerdai bemutatásakor Brüsszelben.



Újabb vádak miatt hallgatták ki Timosenkót

Újabb bűnügyek kapcsán hallgatták ki vádlottként Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, akit október 11-én hétévi szabadságvesztésre ítéltek első fokon hatalommal való visszaélés címén.


Polgárőrök ölhettek meg Szíriában civileket

Szíriában polgárőrök lelőttek négy civilt szerdán Homsz tartomány székhelyén, amely a hét hónapja tartó tüntetéssorozat egyik fő helyszíne. A tartomány egyik városa mellett pedig eltévedt lövedékek két másik lakos életét oltották ki - közölte egy jogvédő szervezet.


Kövér Brazíliában lesz október 23-án, cserkészekkel találkozik

Tíznapos hivatalos látogatásra Uruguayba és Brazíliába utazik Kövér László házelnök; a delegáció tagja Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár. A program szerint az október 23-i magyar nemzeti ünnepen Kövér László bejelenti majd a Sao Pauló-i konzuli iroda újranyitását.



Magyar származású lehetett a Walesben megölt férfi

Valószínűleg magyar származású lehetett az a harmincas éveiben járó férfi, aki belehalt súlyos sérüléseibe az egyik walesi kórházban. Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt vele. A férfit kedd este egy kínai büfénél találták meg Melidenben.


A legnagyobb sztrájk jön Görögországban a válság kirobbanása óta

Gyakorlatilag az egész országot megbénító, kétnapos általános sztrájk kezdődik szerdán Görögországban, amely csütörtökön éri el csúcspontját. A szakszervezetek elsősorban a parlamentre akarnak nyomást gyakorolni, amelynek csütörtökön újabb megszorító csomagról kell döntenie.



Lemond tisztségéről Kuba legfőbb egyházi méltósága

A több mint száz kubai politikai fogoly szabadlábra helyezésében korábban szerepet játszó havannai érsek hivatalosan kérte XVI. Benedek pápától, hogy mentse fel tisztségéből, tekintettel arra, hogy elérte a pozíció betöltésének kánonjog szerinti felső korhatárát.






Pokolgép robbant Törökországban, nyolcan meghaltak

Feltehetően kurd gerillák út mentén elhelyezett pokolgépet robbantottak fel Törökország déli részén egy rendőrségi jármű elhaladásakor. A robbanás öt rendőrt és három civilt, köztük egy kétéves kislányt ölt meg - közölték a török biztonsági erők.


Sárdobálás lett a republikánus elnökjelöltek vitájából

Minden eddiginél keményebb, időnként udvariatlansággal és személyeskedéssel tarkított vitát folytattak kedd este Las Vegasban az amerikai republikánus elnökaspiránsok, a legélesebb támadásokat most is a két, egymással holtversenyben álló listavezető, Mitt Romney és Herman Cain kapta riválisaitól.




Szakítópróba

Hamarosan kiderülhet, mi a fontosabb a Nyugat számára: az emberi jogok, vagy annak megakadályozása, hogy Ukrajna visszakerüljön Oroszország érdekszférájába.