Kadhafi nem ússza meg, ha Algériába menekül

Az algériai kormány kiadja Moammer Kadhafit a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), ha az ország területén keres menedéket - írta kedden egy helyi újság kormányforrásokra hivatkozva.




Kadhafinak unokája született

Nem sokkal azután, hogy édesanyjával és két fiútestvérével kedden Algériába menekült, egy kórházban kislánynak adott életet Aisa, Kadhafi lánya - jelentette az AFP.



Ultimátumot kaptak Kadhafi hívei

Ultimátumot intézett a líbiai lázadókat irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) feje Moammer Kadhafi megbuktatott vezető Szirt városában és az ország más részeiben megmaradt híveihez: vagy megadják magukat szombatig, vagy a felkelők katonai erővel számolnak le velük.


EU: vége az uborkaszezonnak, munkához látott a lengyel elnökség

A Görögország megmentése érdekében kidolgozott újabb hitelcsomag, valamint az euróövezet stabilitását szolgáló intézkedések gyors tagállami megerősítését sürgette kedden José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Donald Tusk, az EU soros elnökségét ellátó Lengyelország miniszterelnöke Brüsszelben.



Szanaszét hordják Kadhafi holmiját

Egy héttel Moammer Kadhafi líbiai vezető tripoli rezidenciájának elfoglalása után még mindig tart a fosztogatás; az ünneplő tömeg mellett folyamatosan hordják ki a még megmaradt értékeket.



Áttörés jöhet a cseh Gripen-ügyben

Nagy-Britannia megküldte Csehországnak azokat a dokumentumokat, amelyektől a cseh hatóságok annak tisztázását várják, milyen korrupció kísérte a Jas-39-Gripen vadászgépek beszerzését az 1999 és 2001 közötti években.


Francia és litván harci repülő ütközött

Járőrözés közben a NATO egyik francia vadászgépének ütközött, majd lezuhant egy litván katonai gyakorló repülőgép kedden a balti ország zokniai légitámaszpontja közelében. A balesetben senki sérült meg.


Lukasenka az internettől védi a fiatalokat

Az internethasználat oktatási intézményekben történő ellenőrzését követelte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy pedagógustanácskozáson, hogy a számítógépes világhálót ne lehessen használni oktatáson kívüli, s főként ne "destruktív célok" érdekében.



A mikroblogok megfékezésével tenné "egészségessé" a netet Kína

Az internetes oldalakon terjedő "mérgező híresztelések" eltüntetését kérte kedden a Hszinhua, a kínai állami hírügynökség a rendőrségtől, az internetes cégektől és a szabályozó hatóságoktól, ami újabb jele annak, hogy a Kínát irányító kommunista párt szeretné megfékezni a mikroblogok robbanásszerű terjedését.



Megújulókra áll át Kína

A korábbinál is ambiciózusabb fejlesztési célokat tűz ki a következő öt évben maga elé a megújuló energiák terén Kína. A távol-keleti óriás már most is sok szempontból világelső a zöld energiákat illetően.


Nincs gáz a robbanás után Ungváron

Nincs földgázellátás a kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár nagyobb részében és a környező településeken, miután hétfő délután földmunkálatok során megsérült, majd felrobbant a várost ellátó egyik gerincvezeték.