Új katonai radart tesztelt Irán
Irán sikeresen kipróbált egy új katonai radart, amely 1100 kilométer távolságból és 300 kilométeres magasságban is képes tárgyakat érzékelni - közölte a Farsz hírügynökség.
Irán sikeresen kipróbált egy új katonai radart, amely 1100 kilométer távolságból és 300 kilométeres magasságban is képes tárgyakat érzékelni - közölte a Farsz hírügynökség.
MTI
Több tucat járat késett szerdán a New York-i Kennedy repülőtéren, miután körülbelül 150 gyémántteknős mászott be az egyik kifutópályára, hogy tojásai lerakásához megfelelő helyet keressen - közölték szerdán a reptéri hatóságok.
MTI
Előadása közben - nem szemléltetés céljával - mentett életet egy amerikai szívgyógyász, aki a sikeres újraélesztés után folytatta a kardiológiai oktatást.
MTI
Franciaország június elején könnyű fegyvereket dobott le francia repülőgépekről a líbiai felkelőknek és a lakosságnak a Tripoli közelében található Nefúsza-hegységben - erősítette meg a francia vezérkar szerdán a Le Figaro című napilap értesülését.
MTI
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott az arlingtoni katonai temetővel kapcsolatos botránysorozatnak a kivizsgálásába, amelyben kiderült, hogy összekeveredett a sírhelyek nyilvántartása és dollármilliókat fizettek ki annak digitalizálására - írta szerdai számában a The Washington Post.
MTI
A japánt márciusban sújtó szökőárban megsérült fukusimai atomerőműben szerdán ismét leállt a szennyezett, radioaktív víz tisztítása, mert meghibásodott a munkálatokhoz használatos berendezés, és szennyezett víz folyt el belőle.
MTI
Barack Obama amerikai elnök szerint megköthető a megállapodás deficitről, de ennek keretében a republikánusoknak bele kell egyezniük a leggazdagabb amerikaiaknak nyújtott adókedvezmények eltörlésében.
MTI
Párizsban Francois Baroin, a költségvetésért felelős miniszter veszi át a gazdasági, pénzügyi és ipari minisztérium vezetését Christine Lagarde-tól, aki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója lesz - jelentette be szerdán a francia elnökség.
MTI
Kiszabadult az a két francia újságíró, akit Afganisztánban 2009 decemberében raboltak el - jelentette be szerdán Nicolas Sarkozy államfő.
MTI
Tizennyolc diák és egy tanár veszítette életét kedden Ugandában egy villámcsapás miatt - tudatta szerdán az ugandai rendőrség.
MTI
Letartóztattak Moldovában hat helyi állampolgárt, akik több kilogramm radioaktív anyagot - 235-ös izotópszámú uránt - akartak eladni egy afrikai, muzulmán országból való vevőnek - közölte szerdán a moldovai rendőrség.
MTI
Támogatja vállalkozásai magyarországi beruházásait és kötvényvásárlással enyhíti a magyar költségvetés feszültségeit a kínai kormány, amely komplett menüsorból választhatta ki a neki tetsző fogásokat.
HVG
A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot. A szavazás után folytatódtak a megszorítások elleni tüntetések Athénban, illetve továbbra is tart a korábban megkezdett kétnapos sztrájk is az országban.
MTI
MTI
hvg.hu
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerdán a kormány ülése után óva intett attól, hogy bárkit is őrizetbe vegyenek kormánya és az elnöki hivatal tagjai közül – jelentette az iráni média.
MTI
Arab aktivisták 560 ezer euró értékben vásároltak egy hajót, hogy csatlakozzon a Gázai övezet izraeli blokádját megtörni akaró, humanitárius segélyt szállító flottillához - közölte egy szakszervezeti vezető szerdán Jordániában.
MTI
Elismerően szólt a féléves magyar uniós elnökségről Guido Westerwelle német külügyminiszter.
MTI
Legalább öt nőt vettek őrizetbe Szaúd-Arábiában, mivel a királyság tiltását semmibe véve autót vezettek - közölte egy aktivista.
MTI
Tévedésből egy autóbuszt vett célba szerdán a jemeni légierő egyik harci gépe a déli Abján tartomány egyik városában, amely az al-Kaida terroristáinak kezén van. A buszban négy civil meghalt, további 12 pedig megsebesült - közölték katonai és kórházi tisztségviselők.
MTI
Megszigorítják az ellenőrzést a horvát-szlovén határon, miután az elmúlt hónapokban megszaporodtak az illegális bevándorlási kísérletek - jelentette be a szlovén rendőrség.
MTI
A hatalom bebetonozása nemzetközi arculat helyett címmel közölt cikket a magyar EU-elnökségről szerdán a Der Standard című liberális osztrák lap. Kathrin Lauer budapesti tudósító szerint "csak kevés jó osztályzatot" kap a magyar EU-elnökség. Sok bíráló szerint Magyarország elszalasztotta a lehetőséget, hogy az EU-elnökség révén nemzetközi súlyról tegyen tanúbizonyságot, s éppen ebben az időszakban vitte véghez a Fidesz-kormány a legfontosabb lépéseket hatalma bebetonozása érdekében - írja a lap.
MTI