Megkínoztak és megöltek egy pakisztáni újságírót

Holtan találtak kedden egy pakisztáni újságírót, aki az al-Kaida terrorszervezetnek az ország hadiflottájába való beépülése ügyében nyomozott, és holttestén a rendőrség közlése szerint kínzás nyomait találták.



Pozsonyba megy Orbán Viktor

Miniszterelnöki csúcstalálkozót tartanak a visegrádi országok június 16-án Pozsonyban - jelentette be a szlovák kormányfői hivatal kedden.


Kína Szíria szuverenitása mellett

Szíria szuverenitása és stabilitása a közel-keleti stabilitás meghatározó tartópillére - így vélekedett a kínai külügyminiszter, amikor Pekingben fogadta Fajszal Mikdádot, a szíriai diplomácia helyettes vezetőjét.





Mladics úton van Hágába

Ratko Mladics volt boszniai szerb tábornok egy repülőgép fedélzetén útban van Hága felé - jelentette be a szerb kormány igazságügyi minisztere kedden Belgrádban.



Uborka-ügy: "nem szabad vádolni egyes tagállamokat"

A magyar EU-elnökség az agrárminiszterek soron kívüli ülését is kész összehívni a gyors cselekvés érdekében - jelentette ki Fazekas Sándor a fertőzött uborka miatt kialakult helyzet kezelésére utalva kedden Debrecenben, az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának informális ülését követő sajtókonferencián.


Kína kárpótlást fizetne a Tienanmen téri mészárlásért

A kínai hatóságok jelét adták annak, hogy kártérítést fizetnének azok hozzátartozóinak, akik az 1989-es Tienanmen téri diáklázadás vérbefojtásakor haltak meg - derült ki abból a levélből, amelyet 127 áldozat anyjának aláírásával tettek közzé kedden.


Már Hágába készül Kadhafi

Egy dél-afrikai ügyvédi iroda Roland Dumas francia exkülügyminiszter is védné Moammer Kadhafit, ha a líbiai vezetőt perbe fognák a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) - írta keddi számában a londoni The Times.






Kína kártérítést fizet a Tienanmen téri áldozatok rokonainak?

A kínai hatóságok jelét adták annak, hogy kártérítést fizetnének azok hozzátartozóinak, akik az 1989-es Tienanmen téri diáklázadás leverése közben vesztették életüket - derült ki abból a levélből, amelyet 127 áldozat anyjának aláírásával tettek közzé kedden.


Négyen esélyesek az EBESZ főtitkári címre

Ursula Plassnik volt osztrák külügyminisztert javasolta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkárának a négy jelölt közül a soros elnökséget betöltő Litvánia - írta kedden a Der Standard című osztrák lap.



EU-biztos: a kegyetlen fellépések miatt a jemeni elnöknek mennie kell

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét keddi közleménye szerint megdöbbentette a jemeni biztonsági erőknek a tüntetőkkel szembeni kegyetlen fellépése Taizzban, és Catherine Ashton ismét felszólította az arab ország elnökét, hogy "késedelem nélkül" írja alá a Perzsa- (Arab-) öböl menti monarchiák rendezési tervét, amelynek értelmében távoznia kell a hatalomból.