Nem hagyják Carl Lewist indulni a választáson
A helyi választási bizottság úgy döntött, hogy az egykori sztáratléta, Carl Lewis nem indulhat szülőhelye, New Jersey állam szenátusi választásán.
A helyi választási bizottság úgy döntött, hogy az egykori sztáratléta, Carl Lewis nem indulhat szülőhelye, New Jersey állam szenátusi választásán.
MTI
A gyöngyöspatai helyzet is szóba került Szapáry György amerikai magyar nagykövet a Stanford Egyetemen tett tegnapi látogatása során, ahol az egyetem oktatói és diákjai részvételével szervezett kerekasztal-beszélgetésen a nagykövet a magyar EU-elnökség céljairól, köztük a romák integrációjáról beszélt.
hvg.hu
Közép- és hosszú távú közlekedési vízióval rukkolt elő az Európai Bizottság, amely szégyenszemre újfent évtizedekkel tolja ki a városi közlekedés széndioxid-mentesítésének körmünkre égő feladatait - olvasható a Tagok vagyunk blog friss bejegyzésében.
hvg.hu
Elefántcsontparton nyomozás indult Laurent Gbagbo, a nyugat-afrikai ország volt elnöke ellen. A vád szerint többek között az elnök és felesége felelős a tavaly novemberi elnökválasztás utáni, hónapokon át tartó véres harcok során elkövetett bűncselekményekért.
MTI
Szerda hajnalban megtartották a közelgő trónörökösi esküvő "jelmezes főpróbáját" London utcáin. A londoni hatóságok előremutatása szerint az esküvői menet útvonalán egymillióan köszöntik majd fel az ifjú párt. Az esemény biztonságára ötezer rendőr ügyel majd.
MTI
Huszonhat tonna melaminos tejport találtak a délnyugat-kínai Csungkingban három évvel a világszerte ismertté vált tejporbotrány után.
MTI
A dél-koreai haditengerészet egyik hajója figyelmeztető lövéseket adott szerdán egy északi járőrhajónak, mert az áthaladt a két ország közötti tűzszüneti vonalon.
MTI
Három amerikai katonai tanácsadó vesztette életét szerda délelőtt a kabuli repülőtér katonai részén kirobbant lövöldözésben.
MTI
A diktátorok, zsarnokok, terroristák pszichéjének tanulmányozására, pszichoprofiljuk megalkotására szakosodott világhírű washingtoni professzor és nemzetközi politikai szakértő, az USA kormányának politikai pszichiátriai főtanácsadója, a jelenleg Asszad szíriai és Kadhafi líbiai vezérrel foglalkozó Jerrold Post a hvg.hu-nak adott interjúban arról beszél, hogy a zsarnoki „agy” csak akkor bontakozhat ki a maga teljességében, ha a zsarnok képes megfélemlíteni, sakkban tartani közvetlen környezetének tagjait.
Zentai Péter
A guantánamói amerikai börtöntelepen dolgozó katonai orvosok és pszichológusok "szemet hunytak" a fogva tartottak kínzása fölött, és nem igyekeztek kideríteni a páciensek fájdalmainak, panaszainak az eredetét - olvasható egy frissen nyilvánosságra hozott tanulmányban.
MTI
Az Egyesült Államok hatóságai az ország középső és déli területein további tornádóveszélyre hívták fel a figyelmet. Arkansas államban az elmúlt két napban tízen vesztették életüket a heves viharok és áradások következtében.
MTI
Sorra lépnek ki elsősorban a bevándorlókból álló pártszervezetek tagjai a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) , miután a berlini döntőbíróság elutasította a Németországot fenyegető iszlám veszélyről tavaly írt könyvével hatalmas botrányt kiváltó Thilo Sarrazinnak a pártból történő kizárását.
MTI
Hatalmas tározót építenek a Fukusima-1 atomerőműnél a sugárszennyezett víz ideiglenes elhelyezésére, amely a megrongálódott létesítményből és a hozzá csatlakozó kábelalagutakból szivároghat - jelentette be szerdán a japán kormány.
MTI
Felrobbantották az egyiptomi Sínai-félszigetről Izraelbe és Jordániába kiépített földgázvezetéket szerdán, amelyet emiatt le kellett állítani - közölte egy egyiptomi biztonsági tisztségviselő.
MTI
Magát turistacsoportnak álcázó tíz malajziai kábítószercsempész bukott le Új-Zélandon - közölték szerdán helyi hivatalos forrásból.
MTI
Líbiában a kormányerők oldalán 300-500 európai, köztük EU-tagállambeli zsoldos harcol egy görög szakértő szerint.
MTI
A Csendes-óceán chilei partján több száz kagylótenyésztő arra készül, hogy feladja addigi életformáját. A március 11-i, a japán földrengés által kiváltott cunami távoli áldozatai ők, a tengermozgás ugyanis tönkretette a Szent Jakab-kagylók chilei telepeit is.
MTI
Egy év börtönt kapott mobiltelefonja "megsütéséért" egy férfi Dél-Koreában, miután kiderült, hogy a készülék nem magától, feltöltése közben robbant fel - ahogy azt a csaló állította.
MTI
AZ amerikai elnök utasítására az amerikai kormány 25 millió dollár értékű segélyt küld a Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai által fenyegetett ellenzéki csoportoknak, illetve a polgári lakosság védelmére.
MTI
A brit védelmi miniszter kedden Washingtonban reformokat sürgetett Szíriában, és megjegyezte, hogy a külföld nem tud mindent megtenni a kormányellenes tüntetőkkel szembeni erőszak megfékezésére.
MTI