Volt EU-biztosok: tovább csordogálhatnak a lobbipénzek?

A volt uniós biztosok későbbi munkavállalását szabályozó etikai kódex a most elfogadott módosítások után továbbra is teret engedne annak, hogy az ex-biztosok távozásuk után lobbiérdekeknek árusítsák ki politikai tőkéjüket - véli az Európai Parlament és számos, a közélet átláthatóságáért küzdő európai szervezet. Az Európai Bizottság szerint viszont a kódex módosításai európai viszonylatban igen szigorúnak számítanak.





Augusztusra készül el a Duna-busz projekt tanulmánya

Augusztusra elkészül a csallóközi Somorját vízi úton a szlovák fővárossal, magyarországi megállóhelyekkel is összekötő, a későbbiekben Ausztriáig bővíthető Duna-busz projekt tanulmánya – hangzott el az érintett önkormányzatok csütörtöki rajkai tanácskozásán.



Martonyi János: „máris érdemben nőtt Magyarország tekintélye”

Nincs szó euroszkepticizmusról, az Európlusz paktum céljaival a társasági adó alapjának harmonizálása kivételével egyetértünk - mondta Martonyi János külügyminiszter a HVG-nek - e-mail-váltásokkal - adott interjúban. A magyar külügyminiszter szerint az uniós gazdasági reformról szóló törvénycsomag elfogadtatása kapcsán nem lehet zsarolásról beszélni. Az interjú bővített verzióját egyedül a hvg.hu-n olvashatják.


Az esküvő előtt Vilmos futballmeccsre ment, Kate az utolsó ruhapróbán volt

Vilmos brit trónörökös egy kiadós futballmeccsel igyekezett lazítani a közelgő esküvő előtti készülődést, majd Ducatin száguldott el a londoni rezidenciájára, a Clarence House-hoz. Menyasszonya, Kate Middleton addig az utolsó esküvői ruhapróbával volt elfoglalva, - továbbra is szigorúan titkos - esküvői ruhájának végső, igazító próbáival töltötte a világraszóló pénteki esküvő előtti utolsó órákat.A ruha kinézete és tervezőjének kiléte egy nappal a szertartás előtt is változatlanul hétpecsétes titok.


Egy vakációra induló család tagjai haltak meg egy francia autópályán

Hét ember, köztük egy francia-portugál család tagjai életüket vesztették, amikor egy kisbusz nekiütközött egy felborult teherautónak csütörtökre virradó éjszaka Délnyugat-Franciaországban egy autópályán. A kisbusz utasai Portugáliába indultak vakációzni, amikor a busz sofőrje elaludt, esetleg rossz mozdulatot tett, és nagy sebességgel belehajtott a kamionba. A baleset okait vizsgálják.





Nincs egyezség az ENSZ BT-ben Szíria elítéléséről

Az orosz, kínai és libanoni ellenkezés miatt nem jutott egyetértésre az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) zárt ajtók mögötti ülésén arról az európai országok által beterjesztett nyilatkozattervezetről, amelyben elítélték volna a szíriai reformpárti tüntetések erőszakos leverését.