Fidel Castro lemondott

Fidel Castro a hivatalos kubai sajtó által kedden ismertetett cikkben megerősítette, hogy lemond a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról, és kilép a párt központi bizottságából.


Érik a zöld kancellár Németországban

A politikai tabudöntögetés régóta nem számít tabunak Németországban. Az ország első női kancellárja már második mandátumát tölti, többé az államfő-lemondás sem szenzáció, az egykori NDK-s reformkommunisták nyugati előretörésén pedig már senki nem csodálkozik. Arra a hírre azonban most mégis szokatlanul sokan felkapták a fejüket, hogy Németország következő kancellárja – első ízben – "zöld" politikus lehet.






Megkövette Obamát a majmos fotót küldő politikus

Bocsánatot kért hétfőn az amerikai elnöktől a Republikánus Párt Orange megyei bizottságának egyik tagja, aki előzőleg egy olyan képet továbbított emailen, amelyen Barack Obama csimpánzként látható. A kép mellé írt üzenetben pedig így szólt: "Most már tudjátok, miért nincs születési bizonyítványa." Marilyn Davenport ezzel a republikánusok körében gyakran szóba kerülő vádra utal, amely szerint Obama valójában nem az Egyesült Államokban született








Tiltakozási hullám lett a nigériai elnökválasztás következménye

A szombati voksolás eredményén feldühödött fiatalok erőszakcselekményei miatt Kaduna államban 24 órára kijárási tilalmat vezettek be, a középső országrészben lévő Jos városában pedig a katonák figyelmeztető lövésekkel és helikopterek bevetésével oszlatták szét a fiatalok tüntetését.




Pöttering: nem szabad hagyni, hogy túl nagy legyen az EU

Az uniónak nem kell feltétlenül minden országot felvennie, amely csatlakozni szeretne a közösséghez, nem szabad hagyni, hogy túl nagy legyen az EU - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) korábbi néppárti elnöke hétfőn Budapesten.