Tizenhét utcabálozót ölt meg egy villanyvezeték Rio mellett
Egy leszakadt villanyvezeték ölte meg vasárnap egy brazíliai utcabál 17 résztvevőjét.
Egy leszakadt villanyvezeték ölte meg vasárnap egy brazíliai utcabál 17 résztvevőjét.
MTI
A Tripolitól 50 kilométerrel nyugatra fekvő az-Závija várost vasárnap óta ismét birtokló líbiai felkelők arra számítanak, hogy a Moammer Kadhafihoz hű katonák hétfőn megostromolják a települést.
MTI
Mohammed as-Senussi örökölné a líbiai trónt – ha lenne mit örökölni, csakhogy a katonai puccsisták, élükön Kadhafival, még 1969-ben elkergették as-Senussi nagyapjának bátyját, Idrisz királyt, és eltörölték a monarchiát. A huszonéves korától külföldi száműzetésben élő „koronaherceg” azonban Londonból adott telefoninterjújában arról számolt be, hogy sok líbiai felkelő a monarchia lobogója alatt harcol, a királyság visszaállításától reméli a líbiai dráma megoldását.
Zentai Péter
Földrengés okozott pánikot vasárnap Chile középső részén az egy évvel ezelőtti földmozgás áldozataira emlékező tömegben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Nicolas Sarkozy francia elnök vasárnap bejelentette, hogy felkérte az Európai Uniót a tagállamok rendkívüli állam- és kormányfői csúcstalálkozójának összehívására a líbiai válsághelyzet ügyében.
MTI
Izraeli harckocsikból nyitottak tüzet vasárnap este egy palesztin fegyveres csoport tagjaira a Gázai övezetben; palesztin források szerint az incidensben egy ember életét vesztette.
MTI
81 éves korában meghalt Munkács díszpolgára, Beca József, az egykori Szovjetunió egyetlen magyar származású labdarúgó olimpiai bajnoka - számol be az Index.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Moammer Kadhafi líbiai vezető egy szerb televíziónak kijelentette, hogy Líbiában marad. Emellett a külföldet, illetve az al-Kaidát vádolta a 41 éves uralmát fenyegető lázadásért.
MTI
Benyújtotta lemondását vasárnap a francia külügyminiszter, aki hetek óta támadások kereszttüzében állt, amiért szilveszterkor a már bukófélben lévő tunéziai rezsim egyik befolyásos üzletemberénél töltötte szabadságát.
MTI
Vasárnap, nem sokkal délután fél 6 után elindult Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozza haza - tudta meg az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyen.
MTI
Moammer Kadhafi egyik magángépe megfordult Minszkben, majd visszatért Tripoliba - értesült vasárnap máltai repülésirányítói forrásokból az ANSA olasz hírügynökség.
MTI
Szankciókkal sújtotta szombaton Moammer el-Kadhafit és családtagjait, illetve a líbiai vezető közvetlen környezetéhez tartozó személyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.
MTI
MTI
hvg.hu
A szlovák miniszterelnök-helyettes szerint hisztériamentesek, de nem ideálisak a szlovák-magyar kapcsolatok.
MTI
Támadás érte az elnöki palotát vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában. A testőrség hat embert lelőtt.
MTI
Meghalt 87 éves korában Csu Kuang-ja (Zhu Guangya) atomfizikus, Kína első atom- és hidrogénbombájának egyik kifejlesztője - jelentették be a hétvégén Pekingben.
MTI
Mohamed Gannúsi tunéziai miniszterelnök vasárnap a televízióban bejelentette lemondását.
MTI
Dél-Ukrajnában vörösiszaptól származó vörös por borított be több falut - jelentették vasárnap ukrajnai hírportálok.
MTI
Az ománi rendőrség két embert megölt vasárnap, amikor gumilövedékekkel tüzet nyitott a politikai reformokat követelő, kődobáló tüntetőkre az ország egyik ipari városában, Szuhárban.
MTI
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja - mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor.
MTI
Németországban, Mannheimben tetten érték egy bankautomata feltörése közben azt a férfit, aki korábban a viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila bűntársa volt.
MTI