Gigantikus gázóriás lehet a Naprendszer kilencedik, rejtőzködő bolygója

Két amerikai asztrofizikus szerint két éven belül kiderülhet, hogy egy eddig ismeretlen, bolygó rejtőzik a Naprendszer külső tartományában. Ha a gyanújuk beigazolódik, átalakulhat a közelünkben keringő égitestek méretbeli sorrendje, és ismét kilenctagú lehet a Naprendszer azután, hogy a Plútótól öt éve megvonták a bolygó besorolást.



Büszkeség és öröm: megünnepelték Kim Dzsong Il 69. születésnapját

Sporteseményekkel, filmfesztivállal és virágkiállítással ünnepelték szerdán Észak-Koreában a sztálinista ország vezetője, Kim Dzsong Il 69. születésnapját, bár egy emigráns csoport tájékoztatása szerint a krónikus élelmiszerhiány miatt az ünneplés a megszokottnál visszafogottabb volt.


Berlusconi nem fél attól, hogy bíróság elé álljon

Egy vizsgálóbíró kedden rendelte el a Berlusconi elleni pert azért, mert a kormányfőt azzal gyanúsítják, hogy pénzért igénybe vett kiskorú prostituáltakat, és hivatali hatalmával visszaélve közbenjárt egyikük szabadon bocsátásáért, miután a rendőrség lopásért őrizetbe vette.





Csak illúzió az egyiptomi forradalom

Ami Egyiptomban történt, az nem forradalom, hanem katonai puccs volt: Hoszni Mubarak elnöknek azért kellett mennie, mert érdekei ütköztek a rezsim bástyájának tartott hadsereg vezetőivel. A tüntetők csak a háttérfüggöny szerepét alakították egy drámában – állítja elemzésében a Stratfor.



EBRD: veszteséges évek után jelentős profit

Két erősen veszteséges év után jelentős profittal zárta a tavalyi esztendőt a Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), miután a tevékenységi területéhez tartozó országcsoportban megkezdődött a kilábalás "a nemzedéknyi idő óta nem tapasztalt súlyosságú" recesszióból, és a legtöbb térségi országban újraindult a növekedés - közölték szerdán a bank londoni székhelyén.


Durvul a helyzet a jemeni tüntetéseken

A rezsim bukását követelő diákok és a hatalom hívei között hatodik napja folytatódó összecsapásokban legalább négyen megsebesültek - jelentették tudósítók a helyszínről.




Több mint egymillió forint jövedéki bírságot kapott egy szerb autós

Jövedéki orgazdaság miatt feljelentettek, s több mint egymillió forintra megbírságoltak egy szerb állampolgárt, akinek a kocsijában csaknem 900 ezer forint értékű adózatlan, zárjegy nélküli cigarettát találtak az M1-es autópályán - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság







Kitaláció volt az iraki biológiai fegyverfejlesztési program

Beismerte Rafid Ahmed Alvan el-Dzsanabi iraki vegyészmérnök, hogy ő találta ki az iraki biológiai fegyverfejlesztési programról szóló - az iraki háború igazolásához az Egyesült Államok által is felhasznált - értesüléseket, s ezzel hazudott.