Albánok szerveivel kereskedtek a koszovói sajtó szerint
Elrabolt koszovói albánok szerveit távolították el és adták el Oroszországba a szerbek - állította hétfőn több koszovói albán elektronikus és írott médium.
Elrabolt koszovói albánok szerveit távolították el és adták el Oroszországba a szerbek - állította hétfőn több koszovói albán elektronikus és írott médium.
MTI
A rossz időben elsüllyedt hétfőn egy teherhajó a Vörös-tengeren, Egyiptom partjainál. A legénység hat tagját kimentették, de legkevesebb hárman meghaltak, és 17-en eltűntek - közölte az egyiptomi hírügynökség.
MTI
Súlyosan megrongálták Kárpátalján a vereckei honfoglalási emlékművet; az esetről vasárnap este értesítették kirándulók az ungvári magyar főkonzulátust.
MTI
Planetary Skin néven indít a NASA és a Cisco egy olyan közös projektet, amelynek keretén belül a világban elhelyezett környezeti szenzorokból kinyert adatokat értelmezzük. Az így készülő kimutatásokkal hatékonyabban kezelhetjük a természetes erőforrásokat és a környezeti veszélyeket is.
hvg.hu
Kartúm hadat üzen bármely országnak, amely megkísérli letartóztatni vagy kiadni a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) a háborús bűncselekmények miatt körözött szudáni elnököt - közölte Muhammed al-Haszán al-Amin, a szudáni parlament alelnöke, akit az as-Sark al-Auszat című arab lap idézett hétfőn.
MTI
Együtt forrong a brit bulvársajtó az ország nemzetbiztonsági felelőseivel. A Google Earth térképszoftver legutóbbi frissítése ugyanis véletlenül felfedte számos, terroristák által potenciálisan támadható hadi és nukleáris célpont pozícióját. Az internetezők szerint a média csak felfújja a történetet.
hvg.hu
Szerbek tüntetését verte szét, több embert megsebesítve vasárnap a koszovói rendőrség Koszovó keleti részén - jelentette a belgrádi sajtó.
MTI
A szerb titkosszolgálatok értesülése szerint a háborús bűnökért körözött Ratko Mladics tábornok a szerb főváros Új Belgrád nevű negyedében bujkál - jelentette hétfőn a Press című újság.
MTI
Bár még mindig nem érkezett el az elemzők által a vég kezdetének minősített 320 forint/euró határ, semmi ok sincs arra, hogy erre a közeljövőben ne kerülhetne sor. Nincs kilátás semmire, ami visszaadná a külföld magyar gazdaságba vetett bizalmát, különösen a tekintetben, hogy a politikusok és a lakosság képesek lesznek felelősen bánni a közpénzekkel - írja hétfői kommentárjában a Sme.
MTI
Bangladesben a hatóságok letiltották a hozzáférést a You Tube internetes videomegosztó oldalhoz, mert arra felkerült egy olyan felvétel, amelyen egy heves párbeszéd hallható a hadsereg tisztjei és a kormányfő között a határőrlázadás idején - közölték hétfőn hivatalosan.
MTI
Az Európai Unió pénzügyminiszterei támogatni fogják a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) azt a javaslatát, hogy 500 milliárd dollárra növeljék a nemzetközi pénzügyi szervezet segélyezési alapját a G20-ak e heti pénzügyminiszteri ülésén - közölte hétfőn a Reuters, az általa megszerzett dokumentumtervezet alapján.
MTI
Szavazókörzetében egyhangúlag ismét képviselőnek választották Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt a sztálinista országban tartott parlamenti választáson.
MTI
Pokolgép robbant hétfő hajnalban a görög fővárosban az amerikai Citibank egyik fiókjánál; a detonáció csak kisebb anyagi kárt okozott, senki sem sérült meg - közölte a rendőrség.
MTI
Ötven ezer eurós jutalékot ajánl egy kilenc hónapja munkanélküli, 51 éves francia férfi annak, aki állást ad neki.
MTI
Sikeres kísérletet hajtott végre Irán egy 110 kilométeres hatótávolságú levegő-felszín rakétával – közölte vasárnap az iráni Fars félhivatalos hírügynökség a hírforrás megjelölése nélkül.
MTI
Nemi erőszak címén vádat emelnek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen - közölte vasárnap az izraeli igazságügyi minisztérium.
MTI
Lázadás tört ki vasárnap egy fontos madagaszkári katonai támaszponton a főváros közvetlen közelében – jelentette a francia hírügynökség tudósítója.
MTI
Baleset ért egy iskolásokat szállító autóbuszt vasárnap Boszniában; egy diáklány meghalt és további huszonöt utas, többségében gyerek, súlyosan megsérült.
MTI
Noha a phenjani törvényhozás lényegében pecsétnyomó gépezetként működik, a szavazás ráadásul formalitás abból a szempontból, hogy szavazókörönként egy - az állampárt által kiválasztott - jelölt indul, külföldi megfigyelők ezúttal odafigyelnek a voksolásra, mert burkolt jelek utalhatnak majd arra, Kim Dzsong Il kit szán utódának.
MTI
A következő hat hónap alatt 12 ezer fővel csökkentik Irakban az amerikai katonák számát - jelentették be vasárnap Bagdadban.
MTI