Megugrott a spanyol hadseregbe jelentkezők száma

Közel 80 ezren, az előző évhez képest kétszer annyian jelentkeztek felvételre a spanyol hadseregbe 2008-ban a gazdasági válság és a magas munkanélküliség miatt - jelentette az El País című spanyol napilap kedden.



A Gázai övezet elkerülésére int a külügy

A Külügyminisztérium nyomatékosan tanácsolja, hogy a magyar állampolgárok ne közelítsék meg a Gázai övezetet, illetve annak 45 kilométeres körzetét - közölte Szelestey Lajos szóvivő.


Gázai offenzíva: európai lapok a háborúról

Az izraeli túlerő alkalmasint megsemmisítheti a Hamász milíciáit Gázában, ám ebből aligha fog profitálni a Mahmúd Abbász vezette palesztin hatóság - mutatott rá a párizsi Le Monde.


Hogyan vethet véget a taxis átveréseknek?

A taxizás gyakran egy nagy kaland. Nevezehetnénk ezt izgalmas kalandnak is, de általában inkább kellemetlen, és az utas csak ritkán jön ki jól belőle. Külföldön ez fokozottan igaz.



Kórházakban keresnek menedéket a Hamász vezetői

A Gázai övezet kórházaiban, valamint nemzetközi intézmények közelében - mint az ENSZ-szervezetek és a Nemzetközi Vöröskereszt - keresnek menedéket a Hamász egyes vezetői - írta kedden a Háárec című izraeli lap, palesztin forrásokra hivatkozva.



A válság a CES-re is rányomja a bélyegét

A Las Vegasban évente megrendezett szórakoztató-elektronikai szakvásár, a CES jellemzően a legújabb, legnagyobb és legdrágább eszközök seregszemléje. Idén azonban változik a trend, a lélegzetelállító kütyük helyét inkább a kompakt, energiatakarékos készülékek veszik át.


Hamász-recept palesztinoknak: kenyér helyett véres cirkusz

Nevezhetjük „gyilkos pacifizmusnak”, amit a fő-és mellékállású vagy amatőr békeharcosok művelnek, amióta Izrael a Hamasz-kormányzású gázai övezetre légi-tüzérségi válaszcsapásokat mért és szárazföldi műveleteket indított. A doktriner békemozgalmárok üzenete: mindegy, melyik fél bűne a vérontás, csak az számít, mihamarabb legyen béke. Csatlakozott kórusukhoz az ENSZ, a nemzetközi diplomácia és a világsajtó főárama is. Holott álláspontjuk olyan mesze van a realitástól, mint a Hamasz a demokratikus értékektől.


Gázvita: Ukrajna nem enged be független megfigyelőket

Ukrajna nem enged a területére független megfigyelőket a gázhelyzet alakulásának ellenőrzésére, s erről immár hivatalosan is tájékoztatta a Gazpromot - tájékoztatta Alekszej Miller, a monopólium vezérigazgatója Vlagyimir Putyint hétfőn este.


Gondokat okozott a havazás Európában

Erős havazás okozott kisebb-nagyobb közlekedési gondokat hétfőn Nyugat- és Közép-Európa több országában, Párizsban pedig még az Eiffel-tornyot is le kellett zárni a látogatók elől miatta. Franciaország egyes részeit tíz centimétert is elérő hótakaró borította, Párizs környékét mintegy öt centiméter vastagságú. Harminc régióban figyelmeztetést adtak ki az utak jegesedése miatt.


Két palesztin-magyar család kért konzuli segítséget

Két palesztin-magyar család kért konzuli segítséget az evakuálásukhoz, ennek megszervezésében Magyarország tel-avivi, rámalláhi és ammani külképviselete szorosan együttműködik - közölte a külügyi szóvivő hétfőn.



Amerikai lapvélemények az izraeli konfliktusról

Izrael úgy időzítette a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni katonai fellépését, hogy az még George Bush leköszönő amerikai elnök hivatali idejére essen, így biztosított legyen Washington feltétlen támogatása - írta a The New York Times elemzője hétfőn.


Obama, Clinton és Biden hallgat a gázai eseményekről

Barack Obama megválasztott amerikai elnök, továbbá Hillary Clinton leendő külügyminiszter és Joe Biden majdani alelnök is szokatlan hallgatózásba burkolózik a gázai övezeti izraeli katonai műveletek ügyében - idézte szakértők véleményét hétfőn a Drudge Report amerikai hírportál.



Honnan jött, hová tart a Hamász?

A Hamász neve először 1987 decemberében bukkant fel a hírekben, röviddel az első palesztin felkelés (intifáda) kirobbanása után. A radikális mozgalom neve voltaképpen mozaikszó: a Harakat el-Mukarmana el-Iszlamíja (Iszlám Ellenállás Mozgalma) rövidítését takarja.