Szekeres Imre Obama-párti

Szekeres Imre honvédelmi miniszter Barack Obama demokrata párti jelölt megválasztásának örülne. A tárcavezető szerint azonban a magyar kormánynak mindegy, hogy demokrata vagy republikánus kormány alakul a választások után.





Veresék nem kérnek az EU-s hitelből

Magyarországnak nem áll szándékában felvenni az Európai Unió tagországai által most jóváhagyott 6,5 milliárd eurós hitelkeretből - ismételte meg Veres János pénzügyminiszter uniós kollégáival kedden Brüsszelben folytatott találkozója után.




Göncz Kinga: az európai-amerikai viszonyban a folytonosságon a hangsúly

Az Európai Unió és Magyarország is a folytonosságra helyezi a hangsúlyt az új amerikai elnökkel, hiszen most is van egy szoros európai uniós-amerikai együttműködés - mondta kedden Göncz Kinga külügyminiszter az EU-tagállamok diplomáciai vezetőinek nem hivatalos, kétnapos marseille-i találkozóját követően.




Választás: a sajtó Obama szilárd előnyéről ír

A keddi amerikai elnökválasztás előtt szorosabbá vált néhány államban a két nagy párt jelöltjének küzdelme, de a republikánus John McCain már nem tudja behozni vetélytársa, a demokrata párti Barack Obama előnyét - írta az aznapi amerikai sajtó nagy része.



Régészeti világszenzáció: 3000 éves intelem héberül

Az utóbbi napok régészeti világszenzációja egy izraeli ásatáson talált cserépdarab, amelyen 3000 évvel ezelött héber nyelven öt sort vetett kerámiára egy akkor élt izraeli. Legalábbis ezt állítja a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze, az ásatásokat vezető Joszef Garfinkel professzor. Ha sikerül bebizonyítania, hogy ebben az időben már fejlett írásbeliség volt a júdai hegyekben, akkor Saul Dávid és Salamon korának bibliai történetei kikerülhetnek a legendák birodalmából, jelentősen megnő az Ószövetség értéke, mint történeti forrás. A régészprofesszort Jeruzsálemben kérdeztük.



Parazita gomba termeli a biodízelt

Egy, a dél-amerikai esőerdőkben tenyésző gomba a bioüzemanyagok új forrásává válhat - jelentették be amerikai kutatók, akik szerint a Gliocladium roseum nevű parazita gomba valójában egy rendkívüli tisztaságú biodízelüzem.




Milyen külpolitikai kihívások várnak az új amerikai elnökre?

A terrorizmus elleni háború és az al-Kaida terrorhálózat - Az al-Kaida megerősödött Pakisztán törzsek uralta hatérvidékén, ami egyre nagyobb fejfájást okoz Washingtonnak. Barack Obama demokrata párti jelölt szerint, ha Egyesült Államok tudomást szerez egyes terroristavezérek hollétéről, és Pakisztán nem tudja vagy nem akarja elfogni az illetőket, akkor az amerikaiaknak kell ezt megtenniük. John McCain republikánus párti jelölt bírálja ezt a hozzáállást, és azon a véleményen van, hogy együtt kell működni Iszlámábáddal az al-Kaida-tagok üldözésében.


Tőzsdei fellendülés jöhet az amerikai választások után

Londoni elemzések szerint a történelmi tapasztalatok alapján értékpiaci fellendülés követheti a keddi amerikai elnökválasztást, gyakorlatilag függetlenül a győztes személyétől, bár a mostani helyzetben figyelembe kell venni a várható, súlyos recessziót.