Koszovó nem Dél-Oszétia vagy Abházia

Belgrád örömmel fogadta, hogy Oroszország kiállt mellette Koszovó ügyében, de ettől még nem fogja elismerni Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét – erősítette meg a Die Presse című osztrák lapnak adott nyilatkozatában a szerb külügyminiszter. Szerbia nem az orosz politika része.


Volt Siemens-vezető a vádlottak padján

Több tízmillió euró hűtlen kezelésével, illetve adócsalással vádolják egyebek között a Siemens konszern egyik korábbi vezetőjét, továbbá az AUB munkavállalói szervezet volt elnökét.






A Fidesz, Martonyi és a világ

A kormányzásra készülő Fidesznek kulcsfontosságú, hogy javítson nemzetközi megítélésén. A párt „formálódó” programjában még kevés jele van e felismerésnek, Martonyi János viszont megfogalmazta a teendőket. Álláspontja zene a nyugati füleknek. De a Nyugat- és modernizációpárti magyaroknak is.



Oroszország szerves része a megvesztegetés

A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes nem kormányzati szervezet kedden Moszkván is bemutatta ez évi jelentését, s eszerint Oroszország a 147. helyen áll a korrupciós ranglistán a világ államai között, olyan országok környezetében, mint Banglades és Kenya.


Az ingyenes újságok fenyegethetik a lapkiadókat

Az ingyenes újságok terjedése fenyegetheti a lapkiadókat, ám az általánosan elterjedt feltételezéssel ellentétben az internet nem jelent veszélyt az ágazatra nézve - mondta kedden Berlinben Gavin O'Reilly, a Lapkiadók Nemzetközi Szövetségének (WAN) elnöke.


Felfüggesztették a román munkaügyi minisztert

Traian Basescu államfő ma reggel aláírta Paul Pacuraru munkaügyi és szociális miniszter felfüggesztését, miután a tárcavezetőt pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a kihallgatást követően vád alá helyezte.


Itt az első Google-mobil, támad az Android

Kedden délután mutatják be az első mobiltelefont, amely a Google Android nevű operációs rendszerével működik, de a készülékről már a hivatalos prezentáció előtt kiszivárogtak részletek.


Csökken a kelet-európai városok lakossága

Kelet- és Közép-Európa számos városában csökkent a lakosság száma az elmúlt évtizedben, derül ki egy átfogó statisztikai elemzésből, amelyet az Európai Bizottság ismertetett kedden Brüsszelben.


Magyar katonák tömegsírjára bukkantak Nyugat-Ukrajnában

Első világháborús magyar katonák csontjait rejtő tömegsírra bukkantak építkezés közben Ivano-Frankivszk megye Bukivna nevű falujában, a tíz honvéd földi maradványainak újratemetéséhez a helyiek Magyarországtól remélnek segítséget.



Lemondott a dél-afrikai kormány 11 tagja

Benyújtotta lemondását a dél-afrikai kormány kilenc tagja, aki Thabo Mbeki elnökkel együtt távozik a vezetésből - jelentette be kedden az államelnökség egy közleményben.