Tűzszünetet sürget Magyarország is
Magyarország támogatja, hogy mihamarabb megszülessen a tűzszünet Grúzia és Oroszország között a dél-oszétiai háborúban - mondta Kohári Lajos, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn.
Magyarország támogatja, hogy mihamarabb megszülessen a tűzszünet Grúzia és Oroszország között a dél-oszétiai háborúban - mondta Kohári Lajos, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője hétfőn.
MTI
Meghalt Fred Sinowatz volt osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egykori elnöke hétfőn kora délután, 79 éves korában- hozta nyilvánosságra egy közleményben Alfred Gusenbauer osztrák kancellár.
MTI
Közel három óra, egy nyolckarú kínai, és Szávay Ágnes, aki – az edzője szerint – a mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján felfelé ívelő formában van. Meglehet, de nem ő jutott a következő fordulóba, hanem Cseng Csie.
hvg.hu
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába - közölte a grúz belügyminisztérum szóvivője. A grúz védelmi minisztérium szóvivőjének közleménye e szerint orosz páncélozott járművek elfoglalták a városban lévő grúz katonai bázist.
MTI
Mihail Szaakasvili grúz elnök hétfőn bejelentette: támogatja az európai közvetítő által javasolt tervet, hogy Dél-Oszétiában a felek térjenek vissza a konfliktus előtti állásokba, legyen közös békefenntartó erő és EBESZ-ellenőrzés.
MTI
A Purdue Egyetem kutatói olyan ujjlenyomatvizsgálati módszerről számoltak be a Science magazin múlt heti számában, amely révén megállapítható, milyen anyagokhoz ért korábban az, akitől lenyomatot vettek. Mindeközben a technológia igazi lényege nem a bűnüldözés, hanem a rákkutatás elősegítése.
hvg.hu
A hét legfejlettebb ipari ország (G7) külügyminiszterei hétfőn sürgették, hogy Moszkva fogadja el az azonnali tűzszünetet, amelyet Grúzia kért, illetve tartsa tiszteletben a kaukázusi ország területi integritását - közölte az amerikai külügyminisztérium.
MTI
Súlyos fennakadásokat okozott a brüsszeli nemzetközi repülőtér forgalmában a földi kiszolgáló személyzet egy részét tömörítő két szervezet munkabeszüntetése.
MTI
Megdöntött világcsúcsok, megszerzett aranyérmek és a méltán megérdemelt világsiker: eksztázis az olimpián.
unknown
Szávay Ágnes óriási küzdelem után 4:6, 6:3, 7:5 arányban vereséget szenvedett a hazai pályán játszó kínai Cseng Csie-től, aki Wimbledon után Pekingben is kibabrált vele. Az első szett a magyar lányé volt, de ellenfele fordított és ő folytathatja az enyéni olimpiai küzdelmeket.
hvg.hu
2008-ban még mindig élnek olyan tudományos képzésben részesült felnőttek, akik úgy hiszik: a Föld lapos, a világ kormányai pedig az űrügynökségekkel karöltve összeesküvéseket szőnek, hogy megzavarják az embereket, adta hírül a BBC.
Bari Máriusz
Román bányászok egy 2,5 millió éves masztodon szinte teljes csontvázát ásták ki - írja a Der Standard című bécsi lap. A hatóságok közlése szerint a csontváz júniusban Felsőrákos (Racosul de Sus) faluban zajló szénbányászat során bukkant elő.
MTI
A Dél-Oszétiában kitört fegyveres konfliktus mögött két olyan ország áll, amely régóta készült az erőpróbára: Oroszország meg akarja mutatni, ki az úr a kaukázusi térségben, a Washington által támogatott Grúzia pedig be akarja bizonyítani, hogy képes szembeszállni hatalmas szomszédjával.
MTI
Egy ír légiirányító öt ember életét mentette meg, amikor szöveges üzenetek segítségével navigálta a földre egy kis repülőgépet, amellyel a torony elveszítette a rádióösszeköttetést.
hvg.hu
A Külügyminisztérium nem tervezi a Grúziában tartózkodó tíz magyar állampolgár kimenekítését, mert ők az ENSZ és az EBESZ ottani misszióiban teljesítenek szolgálatot - mondta Kohári Lajos, a tárca helyettes szóvivője.
MTI
Rendesen megcsapolták. Négy fiola vért vettek tőle, ráadásul még vizeletmintát is várnak tőle. Az Európa-rekordertől, Cseh Lászlótól, aki akkorát úszott a nem is emberi anyagból összegyúrt Michael Phelps mellett, hogy az embernek elakadt a lélegzete.
hvg.hu
Ismét magyart vertek meg román fiatalok Kolozsváron, az áldozat szerint azért bántalmazták, mert magyarul beszélt - adja hírül hétfői számában a Szabadság című napilap.
MTI
A dél-oszétiai konfliktus megmutatta azt is, hogy Moszkvának radikálisan át kell gondolnia a Független Államok Közösségével (FÁK) és a posztszovjet térségben létrehozott más szervezetekkel kapcsolatos politikáját és stratégiáját - állapította meg a Vedomosztyi című gazdasági lap hétfőn.
MTI
A NATO brüsszeli székhelyére látogat kedden Jekatyerina Tkeselasvili grúz külügyminiszter - jelentette be az atlanti védelmi szervezet szóvivője.
MTI
A dél-oszétiai konfliktusban Oroszország nem csupán a diplomáciai, hanem az információs háborúban is vesztésre áll - írta hétfőn a Trud című orosz lap.
MTI