Megszületett az ítélet az első guantánamói perben

Megszületett az ítélet az első guantánamói perben: a katonai esküdtszék szerdán egyetértésre jutott Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője egykori sofőrjének, Szalím Ahmed Hamdannak a perében, bűnösnek mondva ki őt a "terrorizmusnak nyújtott lényegi támogatás" vádpontjában.


Cseh Laci: "Nem remeg a lábam, ha találkozom Phelpsszel"

Összefutottak. Győztest nem hirdettek, de azért majdnem a magasba emeltük Laci karját, amikor közölte, hogy a lehető legkeményebb tekintettel nézett rá a földönkívülinek tartott amerikaira. A magyar úszóval a hvg.hu pekingi tudósítója váltott pár szót.


A kapitány és az elnök szerint Messi marad Pekingben

Lionel Messi szerepelni fog a Pekingi Olimpiai Játékokon annak ellenére, hogy klubj, a Barcelona hivatalosan is visszahívta őt Spanyolországba. Legalábbis az argentin csapat szövetségi kapitánya szerint így van.



Amszterdam után Hollywood - Tarzan olimpiája

Az 1928-as amszterdami olimpiát hagyományosan az úgynevezett ,,erős“ olimpiák közé sorolják. Az egész nyáron át tartó játékok alatt szinte végig rossz volt az idő, ennek ellenére rengeteg néző követte figyelemmel az eseményeket. Coubertin már csak a távolból bírálta az olimpiát, úgy vélte, túl sok nőt engednek rajthoz állni.




A muszlim szeparatizmus és az olimpia

A pekingi olimpia megnyitása előtt ujgur szeparatisták Kelet-Turkesztánban 16 kínai rendőrt megöltek. A kinai hatóságok – minden óvintézkedés ellenére – nem tartják kizártnak, hogy ujgur szélsőségesek újabb merényletekkel próbálkoznak majd az olimpia idején. Dobrovits Mihály történészt turkulógust, a Miskolci Egyetem történeti intézetének adjunktusát kérdeztük az iszlám szeparatizmus gyökereiről.


Megadásra szólították fel Ratko Mladicsot szerb politikusok

Minél előbbi megadásra szólította fel szerdán Ratko Mladics tábornokot Dragan Sutanovac szerb védelmi miniszter, akihez Rasim Ljajics munkaügyi és szociálpolitikai miniszter, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) folytatott együttműködésért felelős akciócsoport vezetője is csatlakozott.


Eltemették Alekszandr Szolzsenyicint

Végső nyugalomra helyezték a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írót, az orosz XX. század emblematikus alakját, aki életének 90. évében hunyt el vasárnap.




Hite miatt nem indult az olimpiai döntőben

Coubertin, aki egy évvel később betegsége miatt távozott az NOB-ból, 1924-ben azt kérte a párizsiaktól, hogy feledtessék el a káoszba és közömbösségbe fulladt századfordulós játékokat. Kérésének sikerrel eleget tettek, még akkor is, ha Németország, az I. világháború nagy vesztese, de egyben igazi sportnagyhatalom is, ez alkalommal sem kapott meghívót.


Karadzsics elfogása a szerb titkosszolgálatok élén történt váltás eredménye

A háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető elfogása nem valósult volna meg, ha Borisz Tadics európai irányultságú szerb elnök nem nevezi ki a titkosszolgálatok élére Alekszandar (Sasa) Vukadinovicsot. Az új vezető néhány nappal Radovan Karadzsics július 21-i elfogása előtt érkezett a szervezet élére.



A tíz legjobb program Athénban

Ha nyár, akkor nyaralás, ha nyaralás akkor Görögország, ha Görögország, akkor pedig Athén. Persze nem elég csak a városnézés, érdemes azt is tudni, mikor hova menjünk, milyen dolgokat érdemes kipróbálni. Nézzük csak, mi a tíz kihagyhatatlan program a hellén fővárosban.



Így szívja vérünket a végtelen élelmiszerválság

Az agrár- és élelmiszeripari multiknak, illetve a pénzügyi befektetőknek nem érdekük, hogy ismét olcsóbb legyen az élelmiszer, így nem is lesz az a pesszimista jóslatok szerint. A drága energiahordozók, a növekvő bioüzemanyagtermelés és bővülő élelmiszerkereslet egymást tovalendítő trendjei is ezt erősítik. Az ENSZ mezőgazdasági szervezete, a FAO új jelentése szerint pedig először a szegény országok asszonyainak létfeltételeit szünteti meg a világ megmentésének álcázott profithajsza.



A kelet-európai turisták mentik a csúcsszezont

Erőteljesen csökkent a német, az olasz és az osztrák turisták száma Horvátországban, holott a nyár közepén hagyományosan a német vendégek voltak túlsúlyban az adriai tengerparti szállodákban.