Joe Biden Orbán és Trump találkozójával ijesztgetett egy kampányrendezvényen
Az amerikai elnök szerint a magyar kormányfő nyíltan kimondta, hogy szerinte a demokrácia nem működik.
Az amerikai elnök szerint a magyar kormányfő nyíltan kimondta, hogy szerinte a demokrácia nem működik.
hvg.hu
Akárcsak a francia elnök, a lengyel külügyminiszter sem tartja ezt elképzelhetetlennek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Európa jelentős része már kétségbe van esve, mivel visszatérhet a republikánus vezér. Budapesten azonban rokonléleknek tekintik és sikerét nagy elégtétellel fogadnák - írja a CNN.
hvg360
Trump szövetségeseinek tetszik az orbáni modell.
hvg360
A bejelentések arra utalnak, hogy a kínzás az orosz háborús politika részét képezi, tehát az így elkövetett súlyos bűnök nem tűnnek a véletlen műveinek. Mintegy 103 ezer háborús- vagy emberiesség elleni bűncselekményről tudnak az Ukrajnától elfoglalt területeken, az esetek 90 százaléka kínzás.
MTI
Ankara „komoly következményekre” figyelmeztette Izraelt, ha megpróbálja „levadászni” a Hamász Törökországban élő tagjait.
MTI
Petr Fiala köszönetet mondott annak a 18 országnak, amelyek csatlakoztak a csehek által elindított kezdeményezéshez.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A fényvisszaverő mellényt viselő aktivisták klímavédelmi és feminista jelszavakat kiabáltak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A bejelentés órákkal azt követően történt, hogy az oroszok közölték, meghiúsították az Iszlám Állam egy afganisztáni szárnyának merénylettervét.
hvg.hu
„Európán túl is azért fogunk küzdeni, hogy ez a jog egyetemes és tényleges legyen” – fogalmazott a francia államfő.
MTI
A ma talán legismertebb orosz író a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban azt mondja, hogy felelősséget érez, amiért idáig jutottak az állapotok, mert túlságosan derűlátó volt. Azt hitte, az ország simán benavigál a demokratikus világba és normális, demokratikus hely lesz belőle. Ezzel együtt reménykedik, hogy még megéri a totalitarianizmus sötétségének a végét.
hvg360
Eddig példátlan mértékben szabadult el az erőszak olyan európai városok utcáin, mint Rotterdam, Marseilles, Amszterdam vagy Tarragona.
hvg.hu
Az orosz biztonsági szolgálat órákkal korábban az Iszlám Állam tagjait semlegesítette.
MTI
Az indiai hatóságok legalább 35 ilyen esetről tudnak.
MTI
Az elnök pedig ellenfele nevét se mondta ki évértékelőjében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Van, amit megköszönnek Putyinnak, de nem azt, hogy kémei visszatértek. Világlapok cikkeiből válogattunk.
hvg360
Beindította elnökjelölti kampányát.
hvg.hu
Joe Biden elnökkel nem találkozik Orbán Viktor.
hvg360
A segélycsomagok hatékonyabb szállítása a cél.
hvg.hu