Vucic jól leteremtette a Nyugatot, majd fogadta Orbánt

Hatalmas külföldi nyomás nehezedik Szerbiára, a nyugati államok azt szeretnék elérni, hogy Szerbia ismerje el Koszovó függetlenségét, vonja meg a támogatást a boszniai Szerb Köztársaságtól, vezessen be szankciókat Oroszország ellen, távolodjon el Kínától és állítson fel egy baloldali bábkormányt - panaszkodott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombati, a szerbiai közszolgálati televízióban is sugárzott beszédében. Aztán fogadta Orbán Viktort.




Nemzetközi lapszemle: Orbán szerint csak akkor lehet vége az ukrajnai háborúnak, ha novemberben Trump győz

Az osztrák-magyar határon tett szemlét az osztrák belügyminiszter, írja a Die Presse. Donald Trump ideológiai rokonszenvet érez Vlagyimir Putyin iránt, mondja a New York Times. Ukrajnának nagyon nem jó az Emmanuel Macron és Olaf Scholz közti feszültség, jegyzi meg a Bloomberg. Az űrfegyverkezésről ír a Washington Post. Joe Biden mindinkább tehetetlennek és gyengének látszik Gáza ügyében, jelenti ki Fareed Zakaria. A tekintélyuralmak, többek közt Kína és Oroszország, az országtól távol élőket, a diaszpórákat is próbálják befolyásuk alá vonni és megfélemlíteni, írja az Economist. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.









Háborúellenes tüntetéssé vált Navalnij temetése

Hatalmas rendőri készültség közepette, fémkereső kapuk és acélkerítések sűrűjében tartották meg pénteken Moszkva Marino kerületében a február 16-án, egy sarkvidéki börtöntáborban elhunyt orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij temetését. Az emberek Putyin- és háborúellenes szólamokat skandáltak, miközben farkasszemet néztek a rendőrökkel.



Nemzetközi lapszemle: A Trump-Orbán-találkozó is az elnökjelölt kampányának része

Donald Trump mindinkább hallatja hangját külpolitikai kérdésekben, írja a Bloomberg. A Le Monde a szerbiai menekülthelyzetről tudósít. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárja szerint az EU nem biztos, hogy következetes Lengyelországgal az uniós pénzek ügyében, valamint Putyinnak az atomfegyverrel összefüggő, nagy port kavart nyilatkozatát elemzi. A Die Welt szerint Macron elnök imádja, ha felhajtás van körülette, míg a Le Monde azt írja, Putyin támogatói a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés körül gyülekeznek az Európai Parlamentben. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.