Miért kavart vihart Macron felvetése, hogy küldhetnének nyugati katonákat Ukrajnába, amikor már ott vannak?

A NATO-szövetségesek többsége közölte, nem szándékozik harcoló csapatokat vezényelni az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába, így úgy tűnik, a lehetőséget a hét elején felvető francia elnök, Emmanuel Macron elszigetelődött a katonai tömbön belül. Pedig Ukrajnában már nem kevés NATO-katonai szolgál, igaz, ők közvetlenül nem vesznek részt a harcokban.


Több mint százan haltak meg Gázában, amikor helyi források szerint az izraeli hadsereg tüzet nyitott a segélykamionokat megrohamozó tömegre

Legalább 140-en meghaltak, és több mint 750-en megsérültek, amikor az izraeli hadsereg katonái tüzet nyitottak az élelmiszersegélyeket szállító teherautók körül tolongó polgári személyekre – állítja a gázai palesztin egészségügyi minisztérium. Szemtanúk szerint a katonák akkor kezdtek el lőni, amikor a palesztinok túl közel kerültek az izraeli harckocsikhoz és katonákhoz. A hadsereg közölte, vizsgálja az incidenst.



Nemzetközi lapszemle: Sulyok Tamást nem érdekli a politika, de ez egyezik Orbán elvárásaival

A Bloomberg szerint bizonyos források nem tartják kizártnak, hogy Magyarországon a jövő hétre tolódik át a svéd NATO-tagság ratifikálásának utolsó, elnöki aktusa. A Washington Post szerzője szerint Macron javaslatában, hogy külföldi csapatok is részt vehetnének a háborúban, nincs semmi új. Az OMV volt vezérigazgatója úgy látja, itt az alkalom, hogy Ausztria megszabaduljon az orosz gázfüggőségtől. Európának nem szabad csak Kínára összpontosítania, amikor gazdaságának biztonsága forog kockán, írja a Financial Times.