Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Félszáz ország katonai segélyezését vonta meg az USA

Az Egyesült Államok kedden felfüggesztette csaknem ötven ország, köztük a hat NATO-tagjelölt katonai segélyezését, mivel csatlakoztak a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) létrehozó római egyezményhez, de nem kötelezték el magukat kétoldalú megállapodásban arra, hogy nem adnak ki amerikai állampolgárt az emberiesség elleni, illetve háborús bűnök ügyeiben ítélkezni hivatott intézménynek.

Világ

Európában még háború idején is tilos a halálbüntetés

Hatályba lépett kedden az emberi jogok európai egyezményéhez kapcsolódó jegyzőkönyv, amely háborúban is tiltja a halálbüntetést Európában. A jegyzőkönyv életbe lépését mások mellett Oroszország és Törökország is ellenezte.

Világ

Dzurinda továbbra is ellenzi a kedvezménytörvényt

Ha Szlovákia területén a magyar kedvezménytörvénynek valamilyen hatálya mutatkozna, akkor annak kötelességünk gátat vetni, és ezt meg is tesszük - jelentette ki kedden Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő, a koalíciós pártok tanácskozása után.

Világ

Sáskajárás pusztít Ukrajna déli részein

Több mint 300 ezer hektáron „garázdálkodnak” a sáskák Dél-Ukrajnában. Az egyik megyében a rovarok eddig ezer hektáron semmisítették meg a vetést, a hatóságok már a biológiai védelmi alakulatokat is készültségbe helyezték.

Világ

Berlusconi átveszi az EU soros elnöki posztját

Július elsejétől Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök fél éves időtartamra az Európai Unió legfőbb képviselőjévé válik, mivel keddtől Olaszország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Tekintélyes nyugat-európai lapok élesen bírálják Berlusconit, aki ellen az elmúlt években több büntetőügy is folyt.

Világ

Lerombolták egy épülő názáreti mecset alapjait

Izraeli rendőrök kedd reggel megkezdték az észak-izraeli Názáretben fekvő Angyali Üdvözlet bazilika közelében épülő mecset alapzatának lerombolását. Az izraeli kormány még tavaly döntött a mecset építésének leállításáról.

Világ

Átmeneti kormányt neveztek ki Kongóban

Remény nyílt arra, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságot sikerül kivezetni az öt éve zajló háborúból, miután hétfőn Joseph Kabila kongói elnök átmeneti kormányt nevezett ki. A kabinet feladata, hogy az egy éven belül tervezett választásokig, illetve azok alatt irányítsa az országot.

Világ

Lakóövezetre zuhant egy szállítógép Algériában

Tizenkét halálos áldozata és öt sebesültje van annak a hétfői repülőszerencsétlenségnek, amelynek során egy lakónegyedre zuhant egy katonai szállító repülőgép az Algírtól 35 kilométerre délre fekvő Bu-Fárik körzetében. A baleset egy Hercules C-130 típusú óriás négymotoros katonai szállító gépet ért, amelynek egyik hajtóműve a bu-fáriki légikikötőből való felszállás után hirtelen kigyulladt.

Világ

Izrael: megkezdődött a gázai kivonulás; a Fatah is csatlakozott a tűzszünethez

Vasárnap este megkezdte a kivonulást az izraeli hadsereg a palesztin önrendelkezésű Gázai övezetből. Előzőleg három palesztin fegyveres szervezet, majd hétfőn az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai is bejelentette: három hónapra felfüggeszti Izrael-ellenes támadásait; erre Izrael hűvösen, az Egyesült Államok óvatos bizakodással reagált.

Világ

Iszlám szélsőségesek megegyeztek a tűzszünetben

A palesztin iszlám szélsőséges szervezetek pénteken elfogadták az Izraellel kötendő tűzszüneti megállapodást, amelyet hivatalosan vasárnap jelentenek be. Ezt egy névtelenséget kérő magas rangú katonatiszt közölte.

Világ

Izrael cáfolja, hogy megállapodott volna a kivonulásról

Az izraeli védelmi minisztérium szóvivője pénteken cáfolta azt a palesztin bejelentést, miszerint a felek megállapodást kötöttek volna az izraeli hadsereg azonnali kivonulásáról a Gázai övezet északi részéről, illetve a ciszjordániai Betlehem városából.

Világ

Szlovák torpedó a státustörvényre: ellenkező eset

A szlovák kormány elutasította a magyar kedvezménytörvényt, mert szerinte a legújabb, a napokban módosított változat sem változtat annak területenkívüliségén; azon tehát, hogy a magyar állam más országok polgárainak nyújt támogatást. Ezért előfordulhat, hogy a magyar kormány számára nem marad más megoldás, mint az, hogy a törvény Szlovákiában nem lesz érvényes, így az ott élő magyarok a kedvezményekből nem részesülnek. A magyar diplomácia egyelőre ezt a lehetőséget kizárja. De vajon elkerülhető-e ez a kedvezőtlen fordulat?

Világ

Szabadlábra kerülhet egy közelmúltban elítélt háborús bűnös

Svédország beleegyezett abba, hogy Biljana Plavsics volt boszniai szerb elnöknek az ország egyik börtönében biztosítson helyet, miután az egykori boszniai "vasladyt" a hágai Nemzetközi Törvényszék korábban 11 évi szabadságvesztésre ítélte. Mivel Svédországban a 70 éven felüli elítélteknek nem kell börtönben maradniuk, az ottani hatóságok várhatóan kérni fogják Plavsics szabadlábra helyezését idős korára való tekintettel.

Világ

Putyin: Moszkva sem volt biztos abban, hogy Iraknak nincs tömegpusztító fegyvere

A világot fenyegető legnagyobb veszély ma már nem a nagyhatalmak egymás közötti konfliktusa, mindenki közös ellensége a terrorizmus - mondta csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott megbeszélése után Tony Blair brit kormányfő. Az orosz államfő londoni látogatása során bevallotta: Moszkva is úgy gondolta, hogy Iraknak lehetnek tömegpusztító fegyverei.

Világ

Libéria: több száz halott a fővárosban

Két-háromszáz civil áldozata és mintegy ezer sebesültje van a libériai fővárosban, Monroviában a kormányerők és a lázadók között második napja dúló harcoknak. Eközben Nagy-Britannia ENSZ-nagykövete szerdán a libériai elnök elleni külföldi beavatkozás lehetőségét vetette fel.

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Trump a focivébébe is belerondít?

Trump a focivébébe is belerondít?

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Közvetítőnek ajánlkozott Trump az India és Pakisztán közötti konfliktusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

A címlapról ajánljuk