Eddig csak egy magyarigazolványt adtak vissza
Annak ellenére, hogy sok határontúli a magyarigazolvány visszaadásával fenyegetőzött, eddig mindössze egy ember adta le az okmányt, így tiltakozva a referendum eredménye miatt.
Annak ellenére, hogy sok határontúli a magyarigazolvány visszaadásával fenyegetőzött, eddig mindössze egy ember adta le az okmányt, így tiltakozva a referendum eredménye miatt.
hvg.hu
Négy fej nélküli holttestet talált az iraki rendőrség Bagdadtól délre, a "halál háromszögének" nevezett térségben.
MTI
Feljelentette Duray Miklóst a magyarországi médiában elhangzott kijelentései miatt Ján Slota, a magyar- és romaellenes kirohanásairól elhíresült szlovák nacionalista politikus, aki már arra is bíztatta híveit, hogy üljenek harckocsikba és tegyék a földdel egyenlővé Budapestet.
MTI
"Hiszem, hogy jó esély van arra, hogy lezárjuk a tárgyalásokat Románia és az Európai Unió között a december 16-17-i brüsszeli csúcstalálkozó előtt" - jelentette be Olli Rehn, az Európai Bizottság új bővítési biztosa.
hvg.hu
Ezer évre kitiltották Ukrajnából a milosevici rendszerrel szembenálló ellenzéki diákmozgalom, az Otpor egyik aktivistáját, s belgrádi lapértesülések szerint az orosz és az ukrán hírszerzés árgus szemekkel figyeli a szervezet tevékenységét.
MTI
Koncert közben, a színpadon lőtték agyon helyi idő szerint szerda éjjel Darrell „Dimebag” Abbottot, a Damageplan zenekar gitárosát – adta hírül az NBC4 tévécsatorna. A korábban a Magyarországon is ismert Pantera együttesben zenélő Abbott azt követően veszítette életét, hogy az Ohio állambeli Columbusban tartott koncerten egy ismeretlen férfi tüzet nyitott először a zenekarra, majd a közönségre.
unknown
Szokatlan ajándékot hozott a Mikulás az idén egy Rio de Janieró-i iskola tanulóinak - az édességek között néhányan egy-egy kis csomag marihuanát is találtak.
MTI
A Biztonsági Tanács (BT) új állandó tagjainak ugyanúgy jár a vétójog, mint azoknak, amelyek már állandó tagjai a testületnek - jelentette ki Gerhard Schröder német kancellár.
unknown
Az egyik plébánián bevették a magyar lobogót, és csak a román zászló maradt kinn.
hvg.hu
Több mint 1 milliárd gyermek - a világ gyermekkorú lakosságának több mint a fele – él szélsőséges nyomorban, illetve szenvedi háborúk vagy az AIDS-járvány következményeit - áll az ENSZ gyermekjóléttel foglalkozó szakosított intézményének (UNICEF) éves világjelentésében, amely szerint az utóbbi másfél évtized háborúiban meghaltak fele gyermek volt.
MTI
Újabb korrupciós gyanú merült fel Ariel Saron izraeli kormányfő családja ellen: az izraeli közszolgálati rádió jelentése szerint a rendőrség kihallgatta Ofer Nimrodi üzletembert, a Maariv izraeli napilap fő részvényesét, akit azzal gyanúsítnak, hogy hálapénzt fizetett a Saron családnak.
unknown
Koponyát talált egy buszmegállóban hagyott gazdátlan ridikülben egy asszony Kanadában.
MTI
Több ezer keresztény szállta meg a kairói kopt székesegyház épületegyüttesét, tiltakozásul amiatt, hogy egy keresztény nőt a hivatali főnöke állítólag erővel kényszerített a muzulmán hit felvételére.
MTI
A magyar katonák „biztonsági okokból” vállaltak őrzés-védést Irakban, állítja a miniszter.
MTI
Az Egyesült Államok történetében megvívott valamennyi háború közül az irakiban a legnagyobb a sebesült katonáknak az elesettekhez viszonyított aránya – írta Atul Gawande sebészorvos egy amerikai egészségügyi folyóiratban.
unknown
A Lidl német élelmiszerkereskedelmi hálózat rágalmazási kampánynak nevezte és visszautasította a ver.di szakszervezet Fekete Könyvét, amelyben az érdekképviselet a Lidl "munkavállaló-ellenes vonásait" kívánja bemutatni.
MTI
Az Indiana öt kosarasa, illetve a Detroit Pistons öt szurkolója ellen emelnek vádat, akik november 19-én tömegverekedésbe keveredtek, amikor a Pacers az NBA-címvédőnél vendégeskedett.
MTI
Újabb találkozót tartott tegnap a közösen kormányozni szándékozó Romániai Magyar Demokrata Sövetség, illetve a Szociáldemokrata Párt és a Román Humanista Párt (PSD-PUR) szövetségének küldöttsége.
hvg.hu
A szerdai parlamenti szavazás után – az alkotmányos reformokkal - megnyílik az út az ukrán választások nyomán kialakult belpolitikai válság rendezésére előtt.
MTI
A volt szocialista blokkban mindenhol kényes téma, kik voltak besúgók és kiről mit jelentettek. Bulgáriában előbb nyilvánosságra hozták a névsort, majd szigorúan korlátozták a hozzáférést. Németországban és Szlovákiában az interneten landoltak az ügynökök.
MTI