Razzia a patikákban

Tíz olaszországi régióban tartott összehangolt razziákat a csendőrség közel hatszáz embere, s összesen 134 ember ellen emeltek vádat tiltott serkentőszerek, az emberi egészségre káros, lejárt szavatosságú, illetve tiltott orvosságok kereskedelme miatt.


Lemásolják az FBI-t a britek

Az amerikai FBI-hoz hasonló bűnüldöző ügynökség létrehozása és a személyi igazolvány meghonosítása áll a brit kormány által a következő törvénykezési évadra összeállított, az uralkodó által ismertetett jogalkotási program középpontjában.


Százezres tüntetések Ukrajna-szerte

Folytatódik Ukrajnában a "gesztenyés forradalom": délelőtt ismét nagygyűlés kezdődött százezer fő részvételével Kijev központjában Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt támogatására.


Zarkávi Kirkuk környékén bujkál

Az észak-iraki Kirkuk közelében bujkál Abu Muszab az-Zarkávi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak hűségesküt tett jordániai terroristavezér az amerikai hadsereg szerint.



Detroiti kosárbotrány: Artest énekléssel vigasztalódik

Zenével vigasztalódik az NBA történetének legsúlyosabb büntetését kapó Ron Artest: az Indiana Pacers játékosa ugyanis az idényben már nem léphet pályára, mivel a Detroit Pistons elleni pénteki mérkőzésen tömegverekedést provokált.


A Kreml nem lehet békebíró a kettészakadt Ukrajnában

Ukrajna kettészakadt - állapították meg az orosz lapok, miközben az Eho liberális orosz rádió kommentátora szerint Oroszország nem léphet fel közvetítőként az ukrajnai elnökválasztás utáni zűrzavarban, mivel a kampány során teljesen elkötelezte magát a hivatalos jelölt mellett.


Szudán - Darfúr

Dárfúrban 2003 eleje óta - amikor két ottani lázadó csoport is fegyvert fogott a központi kormány ellen - a szudáni hatóságok támogatásával a Dzsandzsavid arab milícia egységei módszeresen gyilkolják a helyi fekete-afrikai lakosságot.


Tiltakozás a rabturista-paradicsom ellen

Hevesen tiltakozik a turisták kényszermunka-táboroztatása ellen Horvátországban az a csoport, amely a volt jugoszláv kommunista rezsim bűneit vizsgálja ki. Több hajdani politikai fogoly ugyanakkor üdvözli a tervet.


Földrengés Új-Zélandon

A Richter-skálán mérve 7,2-es fokozatú földrengés rázta meg helyi idő szerint kedden délelőtt Új-Zéland déli szigetét.




Ungváron már tömegek tüntetnek Juscsenko mellett

Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt mellett hétfő délután Ungváron tömegtüntetés kezdődött, amelynek résztvevői a vasárnapi voksolás valós végeredményének elismerését, a választási csalás azonnali orvoslását követelik. A kijevi városi vezetés nem ismeri el az eredményt.


Pusztított az orkán a Magas-Tátrában

A szél oly mértékű pusztítást okozott, hogy az erdőket újra kell telepíteni és további húsz évet kell majd várni arra, amíg a fák megnőnek, de a Magas-Tátra eddigi látványa csak száz év múltán lesz újra látható.


Diplomáciai feszültség egy diákcsíny miatt

Alig egy héttel Ivo Sanader horvát miniszterelnök történelminek minősített belgrádi látogatása után vihart kavart a szerb-horvát kapcsolatokban egy jelentéktelennek tűnő diákcsíny.



Fedett ügynökökkel Észak-Korea és Irán ellen

Keményebb fellépéssel, több fedett ügynökkel kíván a terrorizmus ellen harcolni a CIA. Az új stratégiával az ügynökök folyamatosan "terepen" dolgoznának, a célszervezetekbe beépülve. Az új stratégia jóval kockázatosabb az eddiginél, az ügynökök már nem élveznének diplomáciai mentességet.


Tízmillió egyetlen szarvasgombáért

A "Zafferano" londoni étterem ínyenc barátai Firenzében rendezett árverésen 52 ezer dollárt fizettek egy fehér óriás szarvasgombáért. Lapjelentések szerint 852 gramm súlyú pompás darabról van szó. Az Ansa hírügynökség állítja, ekkora összeget még soha sehol nem fizettek egyetlen szarvasgombáért.


El-Baradei: Iránnak nincs atomprogramja

Iránban eddig nem találtak olyan dúsítású hasadóanyagot, amilyen nukleáris töltethez szükséges - mondta a BBC-nek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) főigazgatója.


Politika: a kettős állampolgárság belépő az EU-ba

A magyar útlevél Szerbia-Montenegró állampolgárai számára gyakorlatilag az EU-ba való közvetlen belépést jelentené - írja a kettős állampolgárság kérdésének szentelt írásában a belgrádi Politika napilap.