Saron újra megfenyegette Arafatot

Jasszer Arafat már több évtizede felelős zsidók meggyilkolásáért - jelentette ki hétfőn Ariel Saron izraeli kormányfő egy rádióinterjúban.




Irak: húsz halott Nedzsefben, kilencven Bagdadban

A vasárnapi, az amerikai megszállás elleni tüntetést kísérő összecsapásoknak a halálos áldozatokon túl legalább kétszáz sebesültje is van. Bagdad külvárosában hét amerikai katona halt meg egy fegyveres összetűzésben. A zavargásokat Muktada asz-Szadr radikális síita tömörülése szervezte.


A szlovákok Meciarra szavaztak

Vladimír Meciar lett az államfőválasztás első fordulójának győztese. Nagy meglepetésre nem került kormánypárti jelölt a második fordulóba. Kudarcot vallott Eduard Kukan, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió jelöltje, a kormány külügyminisztere.


Madrid: felrobbantották magukat a bekerített terroristák

Felrobbantotta magát az a három ember, akit a rendőrség szombaton este próbált őrizetbe venni. Rajtuk kívül kívül egy rendőr meghalt, 11 megsebesült. A madridi vonatrobbantások ügyében folytatott nyomozás során jutottak el a spanyol főváros déli részén fekvő Leganes-be.






Schüssel elfoglalná Prodi helyét

Wolfgang Schüssel osztrák kancellár közölte: nem zárkózna el a tisztség vállalásától, bár leszögezte, hogy nem folytat kampányt annak elnyerése érdekében.





A demokráciáért tüntettek Hongkongban

A diákok pénteken általános választások kiírását követelték Pekingtől. A rendőrség brutálisan lépett közbe. Előző nap háromezres megmozdulást tartottak a hongkongi parlament előtt a honkongi alkotmány értelmezéséről ma kezdődőtt pekingi tanácskozás ellen tiltakozva.


Tizenkilenc vádemelés az Erika ügyében

A gyanúsított természetes és jogi személyek a hajó által okozott környezetszennyezésért és életveszély okozásáért felelnek majd a bíróság előtt – értesült a Le Parisien. Az 1999 decemberében Bretagne-nál léket kapott hajóból 15 ezer tonna olaj ömlött a tengerbe.