Rishi Sunak: A Hamász már megmutatta az igazi arcát, le kell győzni

A radikálisokat akkor lehet végleg legyűrni, ha lesz jobb jövő az egész Közel-Keleten, hiszen éppen ez az, amitől a szélsőségesek annyira félnek, írja a Daily Telegraphban megjelentett kommentárjában a brit miniszterelnök, aki azt is leszögezi, Izraelnek abszolút joga van az önvédelemre a gyilkos ellenséggel szemben.




A Hamásszal egyeztetett Erdogan, sebesülteket vihetnek Törökországba

Az ostrom alatt lévő Gázai övezetről, valamint az izraeli és a palesztin fél közötti tűzszünet lehetőségéről egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török elnök és Iszmáíl Haníje, az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője - jelentette be szombaton a török elnöki hivatal az X közösségi oldalon.



Így lett egy néhány embert foglalkoztató vállalkozásból globális logisztikai vállalat

Hosszú út vezetett az 1908-as alapítástól napjainkig. Azonban ha áttekintjük az intralogisztika területén vezető nemzetközi beszállító és világmárka, a Jungheinrich történetét, azt láthatjuk, hogy az elmúlt 70 évben a folyamatos fejlődés és innováció jellemezte a céget. Cikkünkben a legfontosabb mérföldköveket tekintjük át, valamint beszámolunk a vállalat legújabb, a fenntarthatóság minél hatékonyabb támogatását megcélzó törekvéseiről is.


Izrael nélkül tárgyalnak a békéről a Kairói Béke Csúcstalálkozón

34 ország, sok arab állam, nemzetközi szervezetek és az EU és Németország is magas szinten képviseli magát a kairói békecsúcson, ahol a gázai harcok regionális háborúvá fajulásának megelőzéséről vitáznak a felek. Izrael nincs ott és az USA is csak egyiptomi nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét küldte.


Eltévedt rakéták végeznek tömegmészárlást, de hogyan deríthető ki, hogy melyik fél lőtte ki őket?

Egyre több adat szól amellett, hogy a gázai Al-Ahli kórházat nem Izrael rombolta le, hanem az Iszlám Dzsihád nevű terrorista szervezet egy röppályájáról letért rakétája. A korábbi években, elsősorban Ukrajnában is szép számmal akadtak olyan esetek, amikor a szemben álló felek egymást vádolták a háborús bűncselekmény kategóriáját kimerítő akciók elkövetésével.





Nemzetközi lapszemle: Nyugtalanok az EU-ban, elárult-e Orbán valami bizalmasat Putyinnak

A lengyel választás Magyarországon megszívlelendő tanulságai pontokba szedve. Hogyan lehet legyőzni a populistákat világszerte? A jó Donaldra, Tuskra még nagy szükség lesz Donald Trump ellen. Aligha fog működni, amit Netanjahuék kitaláltak megtorlásul a Hamász ellen. Ukrajna és Izrael megsegítése kőkemény amerikai nemzeti érdek. Válogatás világlapok írásaiból.




Guardian-kommentár: Netanjanu egyenesen belesétál a Hamász csapdájába

Jonathan Freedland, a legolvasottabb brit lap külpolitikai elemzője azt tanácsolja, hogy az izraeliek tegyék félre a vak dühöt és kormányfőjüknek se engedjék meg, hogy az vezérelje, mert pont ez az, amit a terroristák akarnak. El kell érniük, hogy a hatalom ne zsigerből álljon bosszút, ám utána meg kell szabadulni a politikustól.