Egy svéd gyárat is orosz rakétatalálat ért Luck közelében
Hárman meghaltak.
A vádirat szerint az exelnök 2020-ban megpróbálta rávenni a georgiai választáson dolgozókat, hogy hozzák ki az eredményt úgy, mint ha ő nyert volna.
hvg.hu
Gorka Sebestyén szerint Joe Biden Ukrajna-politikája idióta, Orbán Viktornak pedig kötött a mozgástere.
hvg.hu
Az észak-koreai diktátor és az orosz elnök ígéretet tett egymásnak arra, hogy fejlesztik a két ország közötti hosszú távú, stratégiai együttműködést.
hvg.hu
Egy kivándorlók beilleszkedését segítő bolgár párról és egy technikusként is dolgozó férfiról derítették ki a brit hatóságok, hogy Oroszországnak kémkedhettek.
hvg.hu
A robbanás oka egyelőre ismeretlen.
hvg.hu
A nyugati kormányok tévednek, ha azt hiszik, hogy be lehet tiltani a populizmust, annak az okát kell megszüntetni. Öngyilkos taktika, ha az Európai Néppárt a szélsőjobbot akarja utánozni. Oroszországnak nagyon kellene a maga De Gaulle-ja, ehhez képest kapott egy halvány utánzatot Rettegett Ivánból. Világlapok írásaiból válogattunk.
hvg360
Augusztusban ez már a második tájfun, amely a szigetországot tépázza.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hogy miként gyötrik a kiszemelt cégeket, azt igen jól nyomon lehet követni a nagy külföldi élelmiszer-kereskedelmi láncoknál – olyanoknál, mint a Lidl, az Aldi, a Tesco, a Penny vagy a Spar, írja a német hírtelevízió oldala.
hvg360
Még vizsgálják, mi okozhatott robbanást egy mahacskalai benzinkútnál. Az első hírek szerint 27-en haltak meg, 66 ember megsérült.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Arra próbálta Donald Trump és jogi stábja rávenni a georgiai választáson dolgozókat, hogy hozzák ki az eredményt úgy, mint ha Trump nyert volna – áll a volt elnök és 18 másik vádlott ellen összeállított vádiratban.
hvg.hu
Az ausztrál nő szerint baleset volt, nem volt rá semmi oka, hogy bántsa a rokonait.
hvg.hu
"Nem kellene neki" - tanácsolta Trump a közösségi oldalán a tanúnak.
hvg.hu
Parancsnok csak szenátusi jóváhagyással lehet valaki, ezt viszont Alabama republikánus szenátora blokkolja, tiltakozásul a védelmi minisztériumnál érvényben lévő abortusztámogatás miatt.
hvg.hu
Oroszország azt közölte, hogy stratégiai bombázó gépei rutinrepüléseket hajtottak végre.
MTI
A világtól elzárt, puccson átesett afrikai ország Európát is érintő konfliktust robbanthat ki. A Wagner rajzfilmes hősei legyőzhetik a valóságos államfőt. Földes András nigeri interjúiból baljós kilátások rajzolódnak ki az országról, amely eddig csak filmbe illő sivatagi városairól és gyönyörű homokdűnéiről volt ismert.
Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere jelentette be.
hvg.hu
Valerij Sajtanovot még 2020 áprilisában tartóztatták le.
hvg.hu
Benjamin Netanjahu arra készül, hogy a politikai vezetés javára korlátozza a Legfelsőbb Bíróság hatalmát, ez a tüntetők szerint az ország demokratikus működését fenyegeti.
hvg.hu