Nemzetközi lapszemle: Gazdasága hanyatlik, ám így még veszélyesebb lehet Kína

Nő a Tajvan elleni támadás és a hazai elnyomást is fokozhatja Peking. Soha nem hoz jólétet az olyan kapitalizmus, amely gyengíti bankok hitelezési képességét, mondják a kudarcot vallott olasz különadótervre. A Financial Times vezércikkben javasolja a brit kormánynak, hogy térjen vissza az EU tudományos együttműködési programjához. Válogatás a világsajtó írásaiból.





Be tudnak illeszkedni a Magyarországon maradt menekültek?

Az orosz-ukrán háború következtében Kárpátaljáról nagy számban menekültek hazánkba magyar anyanyelvű roma családok. A kezdeti segítségnyújtás az életfeltételeik megteremtésére irányult, de a Magyarországon maradt menekültek számára ugyanígy lényeges, hogy a társadalomba való beilleszkedésben is segítséget kapjanak. Ennek fontos része, hogy az ide érkező gyerekek ne csak együtt élni, de együtt tanulni is tudjanak a helyi közösségben, a hátrányos helyzetű fiatalok mentorálásával és módszertani fejlesztésével foglalkozó Motiváció Oktatási Egyesület pedig éppen ebben segít nekik. A szegedi tanévzáró eseményükön mi is ott voltunk, és a kezdeményezés hátteréről, részleteiről kérdeztük a szakembereket.














Nemzetközi lapszemle: Manfred Weber nem vitázik a jogállamról Morawiecki lengyel kormányfővel

A Washington Post vezércikkben emlékeztet arra, hogy Putyin nem kerülheti el a felelősségre vonást az Ukrajna elleni háború miatt. 55 nyugati politikus levélben arra szólította fel az USA-t, Nagy-Britanniát és az EU-t, hogy ne kedvezzenek a szerb elnöknek a koszovói vezetéssel szemben. Egyre nagyobb hullámokat vet a lengyelországi Turów természetkárosító lignitbányájának ügye.Válogatás a világsajtó írásaiból.



Martin Schulz: Orbánt, Kaczynskit reménytelen visszaintegrálni Európába

Az Európai Parlament volt elnöke szerint Manfred Weber tévúton jár, amikor a szélsőjobb segítségével akarja vezető szerepét megőrizni, mert ezzel csak utat nyit a populista vezetők további előretörésének. Őket viszont lehetetlen újra bevonni az uniós politikába, mert az értékek nem érdeklik őket, csak az EU-pénz – de Orbánt talán már az sem, ő már olyan jelzéseket küld, hogy megvásároltatja magát a kínaiakkal és az oroszokkal.