• hvg360
  • Autó
  • EUrologus
  • Élet+Stílus
  • Gazdaság
  • Ingatlan
  • Itthon
  • Kult
  • Sport
  • Tech
  • Vállalkozás
  • Vélemény
  • Világ
  • Zhvg
  • Nagyítás
  • HVG Könyvek
  • Pszichológia magazin
  • BrandContent
  • BrandChannel
 

Franceinfo-jelentés: A Kreml "oroszosító" fegyvere, hogy ukrán gyerekeket deportál Oroszországba

Több mint tizennégyezer kiskorút deportálhattak Ukrajnából a háború kezdete óta, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig rendeletben engedélyezte a külföldiek eddig tiltott örökbefogadását. Gyermekvédelmi szakemberek szerint Moszkvának kidolgozott terve van arra, hogyan szakítsa el otthonukból a megtámadott nemzet gyerekeit.

lapszemle
hvg360

 

Középkorba bombázták vissza Ukrajnát, de ők nevetnek a menekülő oroszokon – Földes András filmje a keleti frontról

Ukrán hősök és ukrán árulók; totális rombolás és Elon Musk internete; háborúban születő és katonának készülő gyerekek – nézze meg filmünket az oroszoktól visszafoglalt keleti vidékről, hogy lássa, miként kezdődött, és hol tart most az ukrajnai háború.

világ
Földes András

 

Közel 3 millió forint per gyerek – ennyit fizet a japán kormány azoknak a családoknak, akik vidékre költöznek

Így akarják megfékezni a kistelepülések elnéptelenedését.

világ
hvg.hu

 

Nemzetközi lapszemle: A magyar kormányt is érintő Pegasus-botrány súlyosabb, mint a Watergate volt

Készül az izraeli kémszoftver EU-s alkalmazásáról szóló EP-jelentés. Jó-e a Nyugatnak, ha leáll a kínai gazdaság növekedése? A török elnök és az autokraták kézikönyve. Két markáns nyugati felfogás Kína felemelkedéséről. Válogatás a világsajtó írásaiból.

lapszemle
hvg360

 

Ukrajna–EU-csúcsot rendeznek február 3-án

Kijevben tárgyalnak majd a felek a katonai és pénzügyi segítségnyújtás folytatásáról.

világ
hvg.hu

 

Összeütközött két helikopter Ausztráliában, a balesetnek 4 halottja és 3 súlyos sérültje van

Pilótai bravúrnak köszönhető, hogy nem vesztették még többen az életüket.

világ
hvg.hu

 

FAZ-elemzés: Jégkorszak Magyarország és Ukrajna viszonyában

A magyar–ukrán ellentétek hátterét magyarázza olvasóinak a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

lapszemle
hvg360

 

Kórházból szökött meg egy ausztrál rab, néhány óra múlva holtan találta a rendőrség

Nicholas Aaron Scottot több mint 20 ügyben elítélték korábban.

világ
hvg.hu

 

Megalakul az Egyesült Államok új Kongresszusa

Az alsóházban republikánus, a felsőházban demokrata többség lesz.

világ
hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

 

Kanada és Ausztrália is bevezette a Kínából érkezők tesztelési kötelezettségét

Marokkó viszont január harmadikától kitilt minden Kínából érkezőt, teszteredménytől függetlenül is.

MTI

 

Beszippantotta egy repülőgép hajtóműve, meghalt egy reptéri munkás az Egyesült Államokban

A Dallasból érkező repülőgép egyik hajtóműve okozhatta a balesetet.

baleset
hvg.hu

 

Visszafoglalták az ukránok az oroszok által megszállt területek negyven százalékát

Az ukrán erők főparancsnoka szerint katonáik nem csak Ukrajnáért, hanem Európáért is harcolnak. Valerij Zaluzsnij biztosra veszi, hogy győzni fognak.

világ
hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

 

Szerdán tárgyalja az EU, mi legyen az egységes válasz a Kínában tomboló koronavírus-járványra

Utazási korlátozást december 29-én Olaszország sürgetett csak, szerdán azonban erről is dönthetnek.

Európai Unió
hvg.hu

 

Ukrajnába készül Ursula von der Leyen

Kijevbe látogat az Európai Bizottság elnöke, de még nem tudni, mikor.

világ
hvg.hu

 

HIMARS-okkal szórtak meg az ukránok egy donyecki orosz bázist, több száz halott lehet

Eltaláltak egy orosz katonai bázissá alakított iskolát Donyeck megyében. Több száz orosz sorkatona halhatott meg Makijivkában szilveszter éjjelén.

világ
hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

 

Volt NATO-parancsnok: Jó, hogy az ukrán csapatok mozognak, mert állóháborúban gyengék

Jean-Paul Paloméros szerint Kijevnek a drónok mellett mielőbb meg kell kapnia a Nyugat biztonsági garanciáit is.

lapszemle
hvg360

 

Tömegek sietnek búcsút venni az elhunyt pápától

XVI. Benedek testét a római Szent Péter-székesegyházban ravatalozták fel. Csütörtökig bárki bemehet és elbúcsúzhat a katolikus egyház egykori vezetőjétől.

világ
hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

 

Nemzetközi lapszemle: Korai kihirdetni, hogy az oroszok vesztettek

Még nagyobb inflációtól tartanak Horvátországban az euró bevezetése miatt. A demokratikusan megválasztott kormányoknak szakadatlanul bizonyítaniuk kell a közjó érdekében. Válogatás a világsajtó évindító írásaiból.

lapszemle
hvg360

 

Légiriadó és rakétatámadás Kijevben, harcok Kreminna közelében – háborús híreink

Vasárnap este és hétfő hajnalban megint az ukrán főváros kritikus infrastruktúráját támadták az oroszok, miközben az ukrán csapatok a Kreminát védő orosz erők utánpótlását igyekeznek elvágni a luhanszki P66-os főút mentén.

világ
hvg.hu

 

Fontos orosz utánpótlási útvonalért zajlanak kemény harcok Kreminna közelében

A luhanszki város védelmét nagyban megnehezítené, ha az ukránok képesek lennének ellenőrzésük alá vonni a P66-os főutat.

világ
hvg.hu

1 ... 988 989 990 991 992 ... 7700
YouTube Facebook Instagram LinkedIn X (twitter) Threads TikTok
HVG Kiadó Zrt. © 2026