CNN

John Peters a Királyi Légierő pilótája volt. Első küldetésén lelőtték Irak felett, majd az iraki tévé bemutatta, amint töredelmesen bevallja, hogy nem kellett volna odamennie. A megbánás hitelességét kissé csorbította, hogy a nyilatkozatot megelőző kerekasztal zárt ajtók mögött ült össze, és hogy Peters jól láthatóan kékre-zöldre volt verve.

A Herman-gimnázium igazgatója, Madarász Péter, és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke ezzel szemben ha nem is vidáman, de jó egészségben fejezték ki meggyőződésüket a Köznevelési Kerekasztal alakuló ülése után, hogy a tárgyalások ígéretesen indulnak, lesz krétapénz, meg a tanfelügyelők is szíveskedtek lemondani a vízbefojtásos vallatásról. Eztán még volt egy körük a parlamenti bizottságban, ahol Hoffmann Rózsa kicsit kezelésbe vette őket, és tudatta velük, hogy kurvára nem kéne járatni a pofájukat, mert az senkinek se lesz jó. Ekkor már csak riadt bólogatásra futotta a lelkierejükből. Nem kellett volna odamenniük.

Egészen civilizáltan folytak le tehát a tárgyalások, és tényleg lesz krétapénz, szóval mindenki nyugodjon le, menjen haza, és főleg ne tüntessen. Ők is engedtek, mert például elismerték, hogy tényleg akadnak gondok, és ennek felelősei vannak, meg is kapták a büntetésüket. Hoffmann Rózsát például verőemberré fokozták le. Czunyiné pedig egy világsikergyanús appot fejleszt, amelyben 45 percig egy helyben kell ülni.

Azért se tételezzük fel a megfélemlítést, mert hiszen mitől is tarthatna ma egy iskolaigazgató, ha felemeli a hangját? Kirúgja talán az egyetlen szóba jöhető munkáltató, az állami monopólium, és mehet korrepetálni a kisszobába? Az életben többet nem taníthat Magyarországon? Ugyan. Jó, jó, végül is az elvi lehetőség megvan, de hát éppen most tolják vissza a biciklit. Biztosan nem élnének vissza vele. Becsszó! Ez csak olyan, mint a terrorveszélyhelyzet, jó, ha van a háznál, de adja isten, hogy sose kelljen.

Abban mondjuk hajthatatlanok, hogy ezt a szigorúan elvi lehetőséget, vagyis a totális állami kontrollt fenntartsák. De hiszen nincs itt semmi komoly, rendszerszintű probléma, csak apróbb hibák a szocializmus építésében, amit az imperialisták zsoldjában álló osztályellenség mesterségesen felfúj.

Azonnali kérdések

Tegyük a szívünkre a kezünket: nem így van? Talán nem igaz, hogy a gyerekeink örömmel mennek iskolába, és élményekkel telve jönnek haza? Nem igaz, hogy az iskola hagyja őket gyereknek lenni, játszani, hibázni, kísérletezni, ámulni és bámulni? Nem adja-e meg az iskola azokat az alapképességeket, amelyekkel sikeresek lehetnek az életben? Ugye nem kell különórákra járatni ahhoz, hogy ne legyen teljesen esélytelen a továbbtanulásra?

És ti, gyerekek, ti is tegyétek fel a kérdést: valami baj van netán az iskolával? Nem jó ott? Nem ad-e a kezetekbe korszerű, érdekes és használható tudást? És azt tudjátok, hogy titeket ki képviselt ezen a kerekasztalon? Hát a Magyar Ifjúsági Konferencia! Nem csodálatos, hogy van nektek saját választott érdekképviseletetek, amely szorgalmasan kikéri a véleményeteket?

Ja hogy nincs? Hogy a KISZ-nek több értelme volt? Hát akkor csinálnotok kell, mert ha alkalmatlan miniszterek és terrorizált igazgatók döntenek rólatok, akkor a ti érdekeitek nem lesznek jelen sem az asztalnál, sem az utcán. Pedig van még kérdés bőven. Ugye, hogy csak a kréta hiányzik? Nem fárasztanak tök fölösleges anyagokkal, amit érettségi után azonnal elfelejtetek? És nagyon faszák a munkafüzetek is, nem?

Mert ha minderre esetleg az a válasz, hogy nem, akkor sajnos már most az látszik, hogy a kerekasztal mellett a halottnak osztogatnak csókot. Esélyt sem kínál arra, hogy megoldódjanak a legveszélyesebb, legsúlyosabb problémák. Erre szándék sem mutatkozik. Az oktatáspolitika célja nem módosult, és az a mostani szintű szolgáltatás fenntartása minél olcsóbban, hőbörgés nélkül. Hogy ez megváltozzon, azt ki kell préselni belőlük, és nem kerekasztal mellett. Aztán hepciáskodjon Hoffmann Rózsa tízezrekkel a Kossuth téren, meglátjuk, ki ugat le kit.

Maguktól sosem fogják bevallani, hogy nem kellene ott lenniük.