Már nem is unokáink, hanem 30 évvel idősebb önmagunk alól zabáljuk fel a Földet

Hiába a klímaperek, a jog megengedi, hogy feléljük a Föld erőforrásait, a károkat pedig másra hagyjuk. Ez a más azonban szintén mi magunk vagyunk, csak 30 évvel később. Vajon az együttműködés, vagy a szűkülő erőforrások miatt élesedő versengés határozza meg a jövőt? Jordán Ferenc ökológus és Sulyok Katalin környezetjogász együtt kereste a megoldásokat.

Az emberiség kibújt a természet szabályozási rendszeréből, és azt csinál, amit akar. Valójában minden élőlény erre törekszik, de a természetben ennek vannak korlátai: ragadozók, kórokozók, az élelem hiánya. Ezt rázta le magáról az emberiség, amit akár sikertörténetnek is gondolhatunk, de a baljós jelek másra utalnak, és ezt egyre többen érezzük a saját bőrünkön – vázolta röviden a planetáris krízishez vezető folyamatot Jordán Ferenc biológus a CEU Határtalan Tudás sorozatának idei első előadásán a hét elején. 

Az egyetem Nádor utcai épületében tartott, Van-e jogunk fenntarthatatlanul élni című előadás megszólalói – Jordán Ferenc mellett Sulyok Katalin környezetjogász, a Durham University docense, az ELTE ÁJK oktatója – a közelmúltban klímaügyben született, jogi mérföldkőként is hivatkozott nemzetközi bírósági döntések nyomán boncolgatták, miként jutottunk a jelenlegi helyzetbe, és milyen lehetőségeink vannak a jog erejével változtatni. 

Az egész bolygót felzabáljuk magunk alatt, sokszoros kombinált hatással zavarjuk a bioszférát, de lassan kezdünk rájönni, hogy ez nincs rendben, és tenni kell valamit. De vajon mit? – kérdezte előadásában Jordán Ferenc, aki szerint egyelőre csak a sürgős megoldásokat keressük:

  • zöldenergiát – pedig inkább kevesebb energiát kellene használnunk,
  • a kibocsátáscsökkentésre koncentrálunk – pedig az élőhelyek további pusztítását is meg kellene akadályozni,
  • a szennyező ipart szidjuk – pedig a modern mezőgazdaságnak is jelentős szerepe van a válságban, akár az általuk elfoglalt terület, akár a talajok állapotát nézzük,
  • és napi szinten beszélünk a növekedésről, miközben egy véges bolygón élünk.

A biológus szerint hosszabb távú, rendszerszintű gondolkodásra, adaptációra, kulturális változásokra lenne szükség a válság kezelésére, és a problémákat csak elodázó, de valójában meg nem oldó technológia helyett a természetalapú megoldásokat kellene keresnünk:

felkészülni az önszabályozásra, amiben a természet a partnerünk lehet, ha nem akarjuk ledominálni. Ma a természetvédelemről beszélünk, pedig a természet tud – és fog is – megvédeni bennünket,

mondta Jordán, aki szerint meg kell haladnunk a jelenlegi gondolkodásmódot. A legtöbb társadalmi norma, törvény, szabály ugyanis akkor keletkezett, amikor még csak félmilliárd ember élt a Földön, ám most már 8 milliárd ember akar ugyanúgy élni. Azt tanácsolja, hogy vegyünk vissza magunkból, tanuljunk önkontrollt, saját magunk szabályozását, hiszen olyan faj vagyunk, amely képes lenne arra is, hogy hiába tehetne meg valamit, mégsem teszi meg.

A kiszáradt Nagyszéksós-tó a mórahalmi bivalyrezervátum területén
Veres Viktor

Biciklitolvajok

Hasonló logikával indított Sulyok Katalin is, aki a jogi paradigmaváltás fontosságát hangsúlyozta. A jogrendszer ugyanis a legutolsó ipari forradalom idején alakult ki, viszont mivel csupán technológiai eszköz, változtathatunk rajta – ha akarunk. Ennek persze vannak akadályai: késve születnek a jogi szabályozások, eltérő nyelvet beszél és más fogalmakat használ a jog és a természettudomány: a természeti és emberi törvények másként működnek, például előbbinél nincsenek, utóbbinál akadhatnak kivételek.

Ezért is problémás a jelenlegi paradigmában megoldani a planetáris válságot, amit a jogász a biciklilopás példáján magyarázott el: a jelenlegi felfogásban abból indulunk ki, hogy ha valaki ellop egy biciklit, és van egy szemtanú, a tettest azonosítják, elkapják és felelősségre vonják.

A planetáris válságban ez nem ilyen egyszerű, a biciklilopás példája itt úgy néz ki, hogy valaki elviszi a kormányt, más a féket, más az ülést, megint más a kereket – de közben nem tudni ki, és mikor tette ezt.

Gond az is, hogy a jogszerű–jogellenes lineáris rendszere nem tud mit kezdeni a tudomány bizonytalanságával, annak valószínűségi kijelentéseivel. A bírónak minden kétséget kizáróan meg kell bizonyosodnia a bűnösségről, de a klímaváltozás esetén nem tudunk eleget az okokról és hatásokról.

Bár ezen szerinte túl lehet lépni: például biztosan tudjuk, hogy a Föld gömbölyded – lehet, hogy nem pont gömb alakú, de biztos, hogy nem lapos. Hasonló megállapítást a klímaváltozásnál is tehetnénk, de a jogban a majdnem teljes bizonyosság helyett még gyakran terelődik a figyelem marginális bizonytalanságokra. 

Illegális bányaterületek a brazíliai kayapo őslakosok területén
Fenntartható fejlődés 2026

Joggal kikövezett úton

A kutató jelezte, a planetáris válsághoz vezető út a joggal van kikövezve: jogszerű is volt a tevékenység, ami ide vezetett, sőt ma is az: az államok még mindig korlátlan szabadsággal rendelkeznek a természeti erőforrások fölött, ők a tulajdonosok, bármit megtehetnek, akár el is pusztíthatják, hiszen 

a természet jogi tárgy, nem pedig jogalany, nincsenek jogai, nincsenek olyan követelmények, amiket teljesíteni kell vele szemben. 

Még egy kft-nek is több joga van – pontosabban van joga –, mint a természetnek. Pedig egy kft jogi személyként létezése nem abszurdabb annál, hogy a fák is jogalanyok legyenek, ez  csak értékválasztás, dönthetnénk így is.

Merre van észak?

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiinduló jogi paradigmában nincs tiltó szabály a jövőben okozott kárra, vagyis a jog nagyon rövidlátó, ezért mondják sokan, hogy a jelenlegi környezeti jog sem más, mint a „mellékhatások joga”, amit arra hoztunk létre, hogy a piaci- társadalmi tranzakciók sérelme nélkül tudja kezelni a káros mellékhatásokat, viszont a károk okait nem érintheti. A környezeti jog ilyen értelemben jelenleg

olyan iránytű, amely úgy van beállítva, hogy eleve ne mutassa az északi irányt. 

Ez a paradigma már nem szolgálja az érdekeinket, és ha ezzel szembe tudnánk nézni, akkor tudnánk másik jogi narratívát építeni – állítja Sulyok, de a „forradalmak nem működnek a jogban”, ezért úgy kell valami nagyon mást létrehozni, hogy kis lépésekkel haladunk.

A klímaperek hozadéka

Lát viszont progresszív előrelépéseket a jelenlegi paradigmában is: 

  • a svájci nyugdíjasok által a svájci állam ellen indított perben hozott ítéletet, ami már rámutat a jövő nemzedékekre.
  • A lassan az óceánba süllyedő Vanuatu esetét, ahol a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye mondta ki, hogy a klímakárok miatt kártérítésre kötelezhetők a káros gázok kibocsátását elnéző államok.
  • Ecuadort, amely alkotmányába foglalta a természet jogalanyiságát, Új-Zélandot, ahol 2014 óta több természeti tájat is jogi személyként ismertek el, Spanyolországot, ahol szintén van már egy jogi személyiséggel rendelkező lagúna, Brazíliában pedig óceáni hullámok.

Szerinte a természettudományt sem tagadják már, mint a Bős-Nagymaros ügyében hozott 1997-es hágai ítélet idején, amikor egyszerűen nem vették figyelembe azt a 12 kilogrammnyi szakvéleményt, amely a vízlépcső építésének eljövendő generációk életére gyakorolt kedvezőtlen hatásait elemezte. 

Senki sem tagadja már a meteor veszélyességét, de tenni ellene még szembe megy az entitásunkkal, néhány fontos alapértékünkkel – mondja a környezetjogász, aki szerint érdemi paradigmaváltás csak a jog eszközeivel nem fog sikeürlni. A változáshoz újra kell definiálnunk, hogy mit jelent számunkra a jólét, a siker, az öröm, hogyan akarjuk eltölteni szabadidőnket. Ehhez persze sokan hozzáteszik, hogy az egyén lehetőségei korlátozottak, és a kollektív cselekvés is problémás, de öt lehetőséget azért azonosított, ahol léphetünk: választópolgárként, fogyasztóként, befektetőként, példaképként – „mindannyian influenszerek vagyunk” – szakemberként, mindenki a saját szakterületén – hozzá tudunk járulni a paradigmaváltáshoz, amihez persze minden kreativitásunkra szükség van. Mint mondta:

Tudjuk, hogy baj van, tudjuk, hova kellene eljutni de az utat nem ismerjük, ezt kell keresni. Nem ökoszentekre van szükség, nem kell önsanyargatással eljutni a klímamegváltás állapotába. És az új élet, ami összeegyeztethető a planetáris határokkal, egészségesebb, nyugodtabb és boldogabb is lehet. 

A szabadságjogoktól a Balatonig


Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetésen – amelyen a két előadó mellett Kurucz Kornélia biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa is részt vett – szóba került, hogy 

  • a jognak sokkal inkább a természet szabályainak megfelelően kellene működnie.
  • Az, hogy féltett szabadságjogainka Sulyok Katalin szerint mostanra mások – már nem csak a következő generáció, hanem egyenesen 30 évvel későbbi saját magunk – kárára  gyakoroljuk.
  • Az, hogy kooperációval – amiben jók vagyunk – meg tudnánk oldani a problémákat, ám az erőforrások/nyersanyagok fogyása miatt élesedik a verseny. Mint Jordán Ferenc megjegyezte, inkább „az utolsó lítiumatomért is fegyvert ragadunk”.
  • Az, hogy a klímaperek azért befolyásolják a döntéshozók gondolkodását. 
  • Az, hogy az ökológia működik az ember nélkül is, a jog nem: „a kaktusznak nincs joga, csak ha mi adunk neki”.
  • Az, hogy a jog önmagában nem tudja megoldani a problémát, a klímaváltozás túlmutat rajta,
  • mert a jog konzervatív és lassú, „mintha egy százzal száguldó vonatot – a bioszféra változásait – akarnánk utolérni hússzal”.
  • Az, hogy a planetáris válsággal kapcsolatos ügyek eljutottak a nemzetközi bíróságokig, ami azt is jelzi, hogy „nagyon nagy a baj”, és ha valóban az, akkor megszületnek a szükséges döntések.
  • És az, hogy a Balaton jogalanyisága egy – egyelőre legalábbis – elvetélt gondolatkísérlet volt.

Nyitókép: A kiszáradt Vekeri-tó 2022 nyarán – Fotó: Fazekas István

Hozzászólások
2026 44. lapszám