Miért mellékelte szeretője Balatonszabadiból írt levelét egy kétségbeesett nő, és miért fordult szintén a párttitkárhoz levélben a megvert, megalázott feleség? A Kádár-kor megrázó hétköznapjait és a kádári elit viselkedését kutatják újabban a történészek és a levéltárosok.
|
|
Kádár János, amikor belügyminiszter lett Rákosi Mátyás idején, valószínűleg megirigyelte Péter Gábortól a fűtött úszómedencét, így rózsadombi, Cserje utcai villájába ő is beépíttetett egy ilyet. De sajnos nem élvezhette a melegvizű medence előnyeit, mert mire elkészült, letartóztatták. (Egyébként éppen Péter Gábor ÁVH-főnök tette ezt a hivatalban lévő belügyminiszterrel, 1951-ben.)
Miután kiengedték a börtönből, és az 1956-os forradalom leverése után a hatalom csúcsára jutott, sem tudott otthonában úszkálni, mert addigra a „puritán Kádár” imázsát kezdte építgetni. Így az úszómedencét megszüntette, helyette pedig tyúkokat kezdett telepíteni a párt első titkárává és időnként miniszterelnökké avanzsált politikus. A tyúkokat akár magas rangú vendégek fogadásakor is zavartalanul etette a teraszáról, és még az sem izgatta nagyon, hogy szomszédja Illyés Gyulas népi író sokat panaszkodott a tyúkok kotkodácsolására. Minderről Majtényi György történész beszélt a Magyar Országos Levéltár (MOL) a Kádár-rendszer megszilárdulásáról, a hatvanas évekről tartott konferenciáján.
Majtényi beszélt arról is, hogy Kádár mennyire szerette a vadászatokat. Mindez emlékeztetett a korábbi rendszerek elitjére, hiszen a kommunista vezetők a főurak e régi szórakozását vették át, és hosszú évekig tartották fenn maguknak az exkluzív vadászhelyeket.
|
|
|
Fácánok kiterítve - a vadászat résztvevői: Kádár János, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Fehér Lajos Fotó: HVG Archív / Müller Judit |
A Kádár-rendszer számtalan más, furcsa és kétes jelenségéről számoltak be a MOL munkatársai a pénteki rendezvényen. A levéltári dokumentumok feldolgozásakor két rendkívül érdekes, 1961-ből származó levélre bukkant Tóth Eszter Zsófia. A történész a paternalista – atyáskodó – államra említette a két példát, amikor például egy férfi szeretője írt levelet egy párttitkárnak, hogy segítsen kapcsolata rendezésében.
A szerető mellékelt néhány levelet is, amelyet a férfi neki írt, ebből kiderült, hogy egy nyakláncot akart visszaszerezni a férfitól. Az ügy további csavarja, hogy a pár mindkét tagja házas volt, így további szereplők keveredtek a történetbe. Végül viszont a nő újabb leveleket küldött, amelyben arra kéri a párttitkárt: felejtse el az előző írását. Közben ugyanis vagy megfenyegette a férfi, hogy miért fordult az állampárt funkcionáriusához, vagy esetleg meglett a nyaklánc. Igaz az is lehet, hogy a pár újrakezdte a viszonyt, és így még kínosabb volt, hogy a nő még a párttitkárt is beavatta az ügybe.
| Egy kétségbeesett nő az alábbi levelet - szeretője írását - mellékelte, amikor egy párttitkárhoz fordult, mert vissza akarta kapni a nyakláncát |
|
Édeském!
Ne haragudj, hogy ilyen késve írok, de még nem nagyon volt időm. Igen-igen zsúfolt napjaink vannak, vasárnap 11-kor érkeztünk Szabadiba, aznap fürödtünk a Balatonba, hétfőn reggel 5 órakor ébresztő és csak kedden este 5-kor értünk vissza Szabadiba.
A szállásunkon ma szerda reggel írom a levelet és délben megint indulunk tovább, minden nagyon szép, a kaja kifogástalan, azt hiszem, még hízni is fogok.
Remélem te jól vagy, jó is vagy, gondolsz-e rám. Én nagyon sokat gondolom rád.
Sok puszit édes kis Katikám
a te kisfiad |
A másik 1961-es levelet egy megvert, megcsalt és nyilvánosan megalázott feleség írta a párttitkárhoz, hogy „térítse jó útra” a férjét. A férjet, aki megverte a feleségét, ha az elment egy munkahelyi összejövetelre (pedig a nő hívta, hogy menjen vele), aztán viszont kénytelen-kelletlen elvitte magával a férj a saját főnökéhez (a főnök kifejezett kérésére), de aztán a rendezvényen nyilvánosan alázta meg a feleségét. A nő ezek után fordult a párttitkárhoz, hogy segítsen, bírja rá a férjét, hogy ne másokkal (esetleg más nőkkel) töltse az idejét, vele és a gyerekkel, a közös gyermekükkel is foglalkozzon.
Menekülők az NDK-ból
A Kádár-rendszer családtörténetei borzalmas fordulatokat vettek időnként. Különösen, ha a növekvő relatív szabadságot más szocialista országok polgárai próbálták kihaználni Magyarországon. Az illegális határátlépők kemény büntetésekre számíthattak, ha az NDK-ból érkeztek. Őket egyébként kiadták a Német Demokratikus Köztársasának, azaz a kelet-német kommunista rendszernek, ha lebuktak. Volt olyan férfi, akinek hatszor sikerült átjutnia – többek között - a magyar határon (is), de a hetedik alkalommal, amikor a gyermekét próbálta nyugatra csempészni, már lebukott – Csehszlovákiában – erről Németh László Sándor beszélt a konferencián.
Egy másik párt, akik szintén az egykori NDK-ból próbáltak a hatvanas években nyugatra szökni Magyarországról, az buktatott le, hogy a kisgyerekük a felsírt, amikor a magyar határőr végignyomkodta a hátsó ülést.
Változó határőrizet
Németh előadásához kapcsolódott Katona Klára referátuma, amelyet az 1956 utáni határvédelmi intézkedésekről tartott. A Kádár-rendszer első heteiben, 1956-ban két hétig szinte őrizetlenül maradt az államhatár, ez idő alatt 200 ezer ember hagyta el az országot.
Pár hét múlva viszont újra szigorították a határőrizetet. Az újabb váltás pár év múlva következett be, amikor a fegyverhasználatot korlátozták mégis, hogy javítsák a külföld előtt Magyarország megítélését. Vagyis a hatvanas években már nem volt kötelező a határőrnek lőnie akkor, amikor bizonytalan volt a határsértés megítélése, és például az érkező nemzetközi vonatokat nem csőre töltött géppisztolyokkal fogadták Magyarország nagyobb pályaudvarain.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#23)


A JO ISTEN àLDJA MEG A KàDàR URAT!!!!!! ADDIG VOLT REND AZ ORSZàGBAN MéG ö VOLT, MINDENHOL A REND URALKODOTT, NEM VOLTAK EZEK A SOK KURVàK, PONTOSSAN ESTE 22:00 ORA UTàN TILOS VOLT EGY EGYEDüL ALLO NöNEK AZ UTCàN LENNI, VAGY FéRJES ASSZONYNAK KELLETT LENNI VAGY EGY MUNKAHELY BéLYEGZöJéNEK A SZEMéLYI IGAZOLVàNYBAN BENNE KELLETT LENNI, MINDENKI DOLGOZOTT, NEM VOLT EZ AZ éLET HAJSZA AMI MA VAN, HOGY EMBERT EMBERT öL A PéNZéRT, MEG MéG A CSALàDON BELüL IS CSINàLJàK!!!! NEM VOLT KISEBBSéG AKI OLYAN SZEGéNY VOLT AZ SZEGéNY VOLT! MINDENKINEK MEG VOLT A LEHETöSéG KOCSIT IS VENNI, JO, HOGY MEG KELLETT éRTE SZENVEDNI, MERT A MUNKAHELYEKEN A MENZàN éLTEK, DE MEGTUDTàK MAGUKNAK ENGEDNI HOGY KOCSIJUK LEGYEN!!!! MOST IS AZ KéNE A VILàGON MINDENHOL, HOGY HA VALAKI SZERETNE VALAMIT, AKKOR DOLGOZZON MEG éRTE éS AKKOR JOBBAN MEG IS BECSüLI, SAJNOS AZ ILYEN RéGI GONDOLKOZàSU EMBER MàR RITKASàG MINT A FEHéR HOLLO. MINDENHOL A MAFFIA MüKöDIK,TISZTA AMERIKA LETT, DE MEG KELL MONDANI, HOGY A MAGYAR NéP MINDIG IS VALAKI URALMA ALATT éLT, VOLTAK TöRöKöK, NéMETEK, OROSZOK, STB... éS A MAGYAR NéP MINDIG IS NAGYON ALKALMAZKADO VOLT, MOST MEG MINDENKI AMERIKàT UTàNOZZA éS NEM A JOBAN, HANEM MINDEN ROSSZBAN AMI CSAK LéTEZIK ABBAN AZ ORSZàGBAN.SAJNOS ITT 1 MENTSéG LENNE, HA AZ ISTEN UJRA HOZNA EGY UJ KàDàR RENSZERT, AHOL MINDENKI DOLGOZOTT, MEGDOLGOZOTT MINDENéRT AMILYE VOLT éS MEG IS BECSüLTE NAGYON, EZEK AZ éRTéKEK HIàNYOZNAK, KüLöNöSSEN MAGYARORSZàGON, DE MEG KELL, HOGY MONDJAM AZ IGAZAT UGYAN EZ A VALL AZ EU SOK ORSZàGàRA IS. NINCS FEGYELEM!!! INKàBB MéG A RENDöRöK VANNAK LETàMADVA MEG A REND FENNTARTOK, SAJNOS!!!
TISTELETTEL, ILONKA H.