VIDEÓK
A világ legnagyobb mobilszolgáltatója, a brit Vodafone kedden 7,542 milliárd fontos adózott eredményt jelentett az üzleti éve szeptemberrel zárult első feléről, 56 százalékkal többet az egy évvel korábbi 4,82 milliárd fontnál.
MTI
2010. november 09., kedd, 08:55
Beindult a vállalati lobbi a telekommunikációs, energetikai és kiskereskedelmi cégek válságadója ellen, amely egyes szakértők szerint komoly gazdasági kockázatokat hordoz. Az érintett külföldi tulajdonú cégek akár jogi úton is megpróbálhatnak érvényt szerezni a sarc elleni kifogásaiknak.
88 hozzászólás
hvg.hu
2010. október 27., szerda, 11:00
Lesz olyan távközlési cég, amelynek a teljes profitját is elviheti a 6,5 százalékos válságadó, s az sem kizárt, hogy a bevétel jelentősen meghaladja majd a kormányfő által említett 61 milliárd forintot - írja hétfői számában a Népszabadság.
2010. október 18., hétfő, 06:45
A Vodafone a Volánbusz járatainak 60 százalékán wifi hotspotokat létesített - írja a Webisztán blog.
2010. szeptember 30., csütörtök, 14:04
Az Apple blog szerint ezen héten lesz az iPhone 4 hazai premierje, a készülék pedig megjelenik a Vodafone kínálatában is.
hvg.hu
2010. szeptember 21., kedd, 09:59
A Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. (Vodafone) az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást.
hvg.hu
2010. szeptember 10., péntek, 10:55
Jelenleg az iPhone hivatalosan csak a T-Mobile-tól lehet megvásárolni, de ennek ősszel vége lehet, ugyanis az új iPhone a másik két szolgáltatónál is megjelenhet a kínálatban - olvasható az Appleblogon.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. július 20., kedd, 09:20
A Vodafone és a Netfone megállapodásának köszönhetően ez év nyarától mobilinternet-szolgáltatással bővíthetik kínálatukat a kábeltelevízió és internet szolgáltatók - közölte a Netfone Távközlési Szolgáltató Kft. az MTI-vel.
Szóljon hozzá
MTI
2010. július 17., szombat, 08:19
A Vodafone-nal kötött hosszú távú együttműködés alapján a Btel (Business Telecom Távközlési Kft.) saját márkanévvel mobilinternet-szolgáltatást indított - közölte a Btel közleményben.
MTI
2010. július 15., csütörtök, 10:21
A Pick élelmiszeripari vállalat emblémája is látható lesz a McLaren autóin az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjon, s így sok millió tévénéző láthatja szerte a világon az egyik legrégebbi és még mindig magyar kézben lévő márkajelzést. Az együttműködés a Pick nemzetközi és a Vodafone hazai terjeszkedését segíti.
Szóljon hozzá
MTI / hvg.hu
2010. június 28., hétfő, 15:29
Akadozott egy kapcsolóközponti meghibásodás miatt péntek reggel a Vodafone Magyarország hálózata. A probléma az ügyfelek 10-15 százalékát érinthette elvben. A hibát 7.40-re javították ki.
MTI
2010. április 23., péntek, 13:17
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított a fogyasztókkal szemben a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt., s ezért 40 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Szóljon hozzá
MTI
2010. április 21., szerda, 12:59
Spanyolországban több mint háromezer HTC Magic telefonba kártékony kóddal fertőzött memóriakártya került. A Vodafone új memóriakártyát küld az érintetteknek és segít megszabadulni a vírustól.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. március 22., hétfő, 10:55
Aki vadonatúj HTC telefont vásárol megbízható üzletben, arra számít a legkevésbé, hogy rosszindulatú programmal fertőzi meg vele a számítógépét. Mégis ez történt némelyekkel, akik a HTC Magicet vettek a Vodafone-tól.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. március 11., csütörtök, 16:40
A telekommunikációs berendezés-szállító kínai Huawei a sikeres tesztüzemet követően 2010-ben megnyitja Pécsett és Komáromban összeszerelő és logisztikai központját, ami a tervek szerint 2011-ben 1,5 milliárd dollár értékű terméket és szolgáltatás állít elő.
Szóljon hozzá
MTI
2010. március 11., csütörtök, 13:55
A Vodafone 150-et a Mobil Világkongresszuson mutatták be Barcelonában. A 15 dolláros készüléket a fejlődő országok piacaira szánják.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. február 16., kedd, 16:52
A Vodafone egyik alkalmazottja tette közzé azt az obszcén megjegyzést a Twitteren (a vállalat azonosítóját használva), amely február 5-én nagy port kavart a felhasználók és a követők körében Nagy-Britanniában.
hvg.hu
2010. február 08., hétfő, 19:30
A Webisztán blog szerzője szerint a magyar mobilszolgáltató cégek képtelenek kommunikálni a közösségi mádiában.
hvg.hu
2010. február 03., szerda, 15:36
Bár még van két napunk arra, hogy a mobilszámok elé beírjuk a január 16-tól kötelező +36-ot, de a T-Mobile már üzenetben figyelmezteti az előfizetőt arra, hogy a tárcsázási mód megváltozik.
hvg.hu
2010. január 14., csütörtök, 15:11
Karácsonykor több mint 10 millió ünnepi sms-t és mms-t küldtek a Vodafone Magyarország ügyfelei.
hvg.hu
2009. december 29., kedd, 15:55
Egy kevésbé ismert, de jól használható szoftver a GreatNews, amely gyors, testre szabható, s ráadásul magyar felülettel is használható.
Elindult, illetve működésbe lépett a blog RSS-feedje, köszi a szakembereknek: http://hvg.hu/rss/w
A Postcorn segítségével nagyon egyszerűen megoldhatjuk, hogy ne azonnal, hanem egy beállított időpontban jelenjen meg az üzenetünk vagy a megosztásra szánt fénykép...