Rácz Johanna
Rácz Johanna

A termékeny jóléti társadalmakban a családalapítás nem egyenlő azzal, hogy a nők évekre elássák és anyagilag is lenullázzák magukat. Itthon viszont egyszerre tepernek a pénzért és gyermekek boldogságáért, botladoznak egyik szerepből a másikba: harc, amit mindennap meg kell vívniuk. Jó esetben az apákkal az oldalunkon. De hogyan érhető el, hogy minél kevesebben essenek el ebben a csatában?

Reggel 6, ébredés, gyorsan elkészíteni a reggelit, amit az ötéves úgyis nagyrészt a tányéron hagy, tisztálkodás, nógatni a gyerekeket, hogy öltözzenek, obligát zokniválasztási mizéria a háromévessel. Magabiztosan felmarni a különórákhoz szükséges, gondosan kikészített eszközöket, hopp, otthon maradt a fehér póló a tornához, visszaszaladni érte a ház elől. Kár, hogy az ebédpénzről megfeledkeztünk, épp ma kell befizetni, de nem baj, elfogadják holnap is, csak ne kelljen visszaadni, pontosan készítse ki, anyuka, ha lehet, az összeget. És máris a munkahelyen, néhány órára megszűnik a család, másféle stressz veszi át a helyét. Legalábbis fél 4-ig, amikor hirtelen sürgetővé válik minden. A benti feladatok végére járni, hogy 4-kor már az oviban lehessünk, a bejáratnál hagyva asszertív, munkahelyi énünket. Ha csak fél 5-re megyünk, fix, hogy utolsó előtti lesz a gyerek, hiába van nyitva az óvoda papíron 6-ig. Néhány percnyi vívódás: vajon a romokban álló háztartásnak essünk neki délután, vagy vigyük levegőre a gyerekeket, hódolva a minőségi közös időtöltés parancsának. Mint mindig, az utóbbi mellett döntünk. A vacsorakészítésre annyi idő marad, hogy junk food lesz belőle, mondjuk sajtos-tejfölös tészta, az ötéves úgyis a tányéron hagyja. Fektetés után félálomban elmosogatni, és már véget is ért a műszak. Este fél 10, az anya elkezdheti élni a saját életét.

©

A szent család

Nem mintha panaszkodhatna az anya, hisz neki minden összejött, amiről sokan csak álmodnak: férj, gyerekek, munka, egészség. De ezzel a boldogsággal gyakorta együtt jár a fenti napirend. A szerencsésebbeknek csak néhány ilyen napjuk van a héten, mert esetleg részmunkaidős vagy más módon rugalmas állást sikerült megcsípniük, netán az apa, a nagyszülők, a bébiszitter is besegít a zsonglőrködésbe. De a mélyen tradicionális családfelfogású magyar társadalomban a gyerekek körüli rutin és a családi tűzhely súrolása nagy átlagban az anya feladata, amit ő is a magáénak érez. Neményi Mária szociológus a közelmúltban 22 olyan nővel készített interjút, aki fő kenyérkereső a családjában. Kiderült, hogy a kevésbé tehetős, vidéki közegben még akkor is az anya végez el mindent a ház körül, ha egyedül neki van munkája.

Abban a társadalomban, ahol még 2008-ban is közfelháborodást tudott okozni az Index Anyák, húzzatok dolgozni! című cikke (amely egyébként teljesen szerény és logikus érveket sorakoztatott fel a kisgyerekes nők fizetett munkavégzése mellett), több irányból érkezik a nyomás: rosszabb esetben az apától, de a politikából, a rokonoktól, a médiából, a jó szándékú pszichológus sztároktól, akik a kötődő nevelés piedesztálra állításával tovább növelik az anyák felelősségét. Az államnak is olcsóbb, ha a fizetetlen női munka a gyerekek nevelésekor és később az idősek ápolásakor is terhet vesz le az intézményrendszerről – hívja fel a figyelmet Pető Andrea történész.

A gyesen lévő nemzet

Sokatmondó adat, hogy a hatvanas években Magyarországon és Svédországban is demográfiai mélypontot mértek. Itthon ez a gyes bevezetéséhez, Svédországban pedig a rendszer rugalmassá tételéhez vezetett. Míg itthon ezt a problémát máig sem sikerült orvosolni, Svédország a születési éllovasok közé tartozik Európában, Franciaország és Írország mellett. Ezekben az országokban a kisgyerekes nők atipikus foglakoztatási formákhoz juthatnak (részmunkaidő, távmunka és job-sharing, azaz állásmegosztás két vagy több ember között), miközben gyermekeik széles körű és megfizethető bölcsődei ellátást kapnak. Azzal, hogy a gyermekes nőknek lehetővé tették, hogy a saját élethelyzetüknek leginkább megfelelő formában térjenek vissza a munkába, fokozták a szülési kedvet. Ahogy Szél Dávid pszichológus, az Apapara című könyv szerzője fogalmazza meg a középosztálybeli szülők dilemmáját: „Franciaországban és Írországban nem olyan nagy ügy a családalapítás. Szülnek, aztán visszamennek dolgozni. Magyarországon viszont hatalmas törés anyagilag és sok más szempontból is. Jól meg kell fontolni, belefér-e, mielőtt nekivágunk.”

A társadalom konzervatív családfelfogása a média vagy a munkáltató megközelítéseiben is tetten érhető. Gyakran úgy merül fel a kérdés: „hogyan oldja meg az anya, ha beteg a gyerek?”, mintha ez kizárólag az anya, és nem a szülők közös felelőssége lenne – mondja Kánya Kinga, a nők munkaerő-piaci beilleszkedését segítő Jól-lét Alapítvány projektvezetője. Az is magáért beszél, hogy ehhez a témához csak nagy erőfeszítések árán találtunk férfi megszólalót, mintha az egészséges család-munka egyensúly és az alacsony születési ráta csak a nők problémája volna, nem pedig az egész társadalomé és gazdaságé. A genderszociológia avatott hazai férfi szakértője például azzal hárította el lapunk érdeklődését, hogy „elege van már a díszférfiségből”. Ezek szerint ő például feladta.

Kiért harcol a nő?

De miért éri meg mégis folytatni a „harcot” azért, hogy a nők minél több fizetett munkát végezhessenek? Stephen Marche kanadai író – aki komoly karriert függesztett fel, mert a felesége még az övénél is jobb állást kapott Torontóban – 2013-ban arról írt, hogy a családi konfliktus többé nem férfi és nő, apa és anya csatája, sokkal inkább a családok küzdelme a pénzért. A szerző úgy veszi el az emancipáció kérdésének élét, hogy rávilágít: családi és társadalmi szinten is gazdasági érdek, hogy a nők is dolgozzanak. Az ő felszabadításukig szerinte nem a politikai harc, hanem rendre a gazdasági kényszerpályák vezettek el. Azok a családok váltak sikeresekké, ahol a nő is dolgozott. Azok az országok, ahol a nők el vannak nyomva, többnyire szegények, a gazdag országok közül kerülnek ki viszont a legemancipáltabb államok. „A patriarchális berendezkedés átkozottul drága, épp ezért van halálra ítélve” – írja Marche.

A szakértők többsége vitatja ezt a megközelítést, mert szerintük a feminizmus céljai igenis hatalmi kérdések. A neoliberális gazdaság persze felismeri, hogy szüksége van a nők munkaerejére, de az már egyéni döntéseken múlik, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért is kapjon a munkavállaló nő. Ugyanígy beavatkozást, kvótákat igényel, hogy a nők beleszólhassanak a világ dolgaiba. Amíg a döntéshozók világát macsó értékek határozzák meg, addig egy nő mindig kívülálló lesz, és nehezebben fog boldogulni abban a közegben.
Bár sok nő kiteljesedik a főállású anya szerepében, és csodálatos dolgokat hoz létre ebben a minőségében, tény, hogy ehhez a férfi társuknak igen jól kell keresniük. A mai magyar középosztály nem igazán egykeresős családokból áll. További érvek is szólnak az anyák munkába állása mellett: először is, a nyugdíjrendszer a fizetett munkán alapul, a háztartásbeli nőket nem sok jóval kecsegteti. Aki sokat van otthon, bemerevedik, nehezebben talál vissza a régi rendbe, és minél tovább van otthon, annál egyenlőtlenebbé válik a munkamegosztás.

Az eltartói és eltartotti viszony a családi hierarchiát is átalakítja. A fogyatékkal élő gyermeket nevelő nőknél ez a jelenség különösen hangsúlyossá válik – mondja Kánya Kinga. Aki már kisgyermekek mellett elkezdi a munkát, nagyobb eséllyel talál jobb állást később, amikor a családi élet már nem igényel tőle intenzív jelenlétet. Az élet közepi krízis, ami mostanában gyakran egybeesik a szülés kitolódott időpontjával, és pályaelhagyásra készteti az anyákat, azokra a nőkre is lecsaphat, akik életüket a családjuknak szentelték. Csak éppen később, amikor a gyerekek már nagyobbak, olyankor viszont a kiesett idő miatt már kisebb mozgásterük van az éveket otthon töltő anyáknak. Talán azok a főállású anyák is másképp döntöttek volna a munkába állásról, akiket három gyerekkel hagyott el a férjük, és hirtelen munka nélkül, egzisztenciális bizonytalanságban találták magukat.

A társadalom változik, a szerepek maradnak?

Ha az anya, a család és a munkáltató is úgy akarja, hogy a nő visszatérhet a munka világába, akkor sem érnek véget a problémák. A magyar munkaerőpiac ugyanis csak papíron rugalmas. Még ha a munkáltatóban van is szándék annak felismerésére, hogy a nő a gyerekek mellett olyan képességekkel gazdagodott, mint a hatékony időbeosztás vagy a többfelé figyelés, gyakran csak a féllegális zónában tudja vagy akarja foglalkoztatni az anyát. „Van részmunkaidő, csak nem jelentelek be.” „Elmehetsz korábban, de hamisítsd meg a jelenléti ívet.” A legtöbb anya számára az egyetlen lehetőség a heti 40 órás munkahét, amit a bölcsődei és óvodai túlzsúfoltság tesz még élhetetlenebbé.

És ezzel el is kezdődik az anya életében az az időszak, aminek fő jellemzőjeként egyes elemzők a szerepzavart említik, aminek a létezését a legtöbb szakértő viszont vitatja. A szerepek ugyanis társadalmi konstrukciók, amelyek az emberekhez ideáltipikus viselkedési módot és társadalmi pozíciót társítanak. A jó anya szerepe is ideáltipikus képet tűz valaki elé, aminek rossz mindennapi érzéssel próbálunk megfelelni – fejti ki Pető Andrea. Ez a fogalom nem számol az egyének által is folyamatosan alakított, változó társadalmi normával. Neményi Mária is úgy látja, akkor lehet csak szerepzavarról beszélni, ha van előírt attitűd, de a magyar anyák esetében inkább a szerep változása zajlik. Kánya Kinga tapasztalatai szerint az anyák sokszor esnek abba a hibába, hogy azt gondolják, többet várnak el tőlük, mint valójában. És ez is okozhat szerepkonfliktust.

Szerepzavar tehát nincs – állítja az általunk megkérdezett szakértők többsége –, az élet kihívásaira adott természetes megoldási stratégiák vannak. A nőiséggel kapcsolatos elvárások és a társadalmi normák jelen szintjén ezt tudjuk kihozni a helyzetből. Szél Dávid pszichológus inkább a szerepek túltengésének nevezné ezt. Ami egyre meghatározóbb a modern apák életében is.

©

A 40 év körüli, városi középosztálybeli apák a 10-15 évvel idősebb generációhoz képest mintha nagyobb részt vállalnának a gyereknevelésből, annak ellenére is, hogy a munkahelyek jóval kevésbé tolerálják a férfiak családi aktivitását, mint a nőkét. Mégis egyre több apával találkozni az óvodában, a játszótereken, hétköznap is, sokan közülük hordozóban viszik a kisgyereküket. Az átalakuló társadalomban a munkahelyükön bizonyítani akaró anyák mellett a családi életben részt venni kívánó apáknak is egyre inkább össze kell szedniük magukat, ha a kettős présében boldogulni szeretnének.

Szél Dávid szerint a férfiaknak érdemes mérlegelniük, mennyit ér az a pénz, amit megkeresnek, és esetleg alább adni az anyagi elvárásokból – ha van rá mód. „Nekem nincs olyan munkám, amit napi 10 órában kellene végeznem, de nem is tudnám vállalni, bűntudatom lenne, zavarna. Vállaljuk cserébe, hogy kevesebb pénzünk van” – fogalmazza meg a realitást a pszichológus az otthoni feladatokból részt vállaló apákkal kapcsolatban. Aki nem teheti meg, hogy kimaradozik a munkából, azzal segíthet a helyzeten, ha legalább a mindennapi rítusokban részt vesz a gyerekek életében, például ő mondja az esti mesét, fürdet, vagy elviszi reggel a gyerekeket. „Gyerekkel lenni fárasztóbb, mint a munkában. Pihentetőbb a kis dobozkában ülni a számítógéppel, de elég hamar megjutalmazzák a gyerekek, ha több időt szánunk rájuk” – biztatja az apákat Szél Dávid.

A szabad választás arroganciája

Mi tehát a megoldás a küzdelmes szülői létre? Kánya Kinga szerint nem cél, hogy minden anya dolgozzon, az a fontos, hogy mindenki a saját választásának megfelelően rendezhesse be kisgyerekes életét. Ehhez szükség volna a társadalom rendszerszintű rugalmasságára is, de anyaként csak egyben lehetünk biztosak: hogy mindenki beleszól, véleményez és megbélyegez. Szél Dávid szerint kell némi arrogancia, magabiztosság ahhoz, hogy a nyomást figyelmen kívül hagyhassuk, és szülőként a saját utunkat járjuk. És tudjunk megbocsátani magunknak, ha egyik vagy másik szerepünk kedvéért egy időre hanyagoljuk a másikat.

Hogy az apai és anyai szerepek tagoltsága ne vigye szét a családot, szükség van arra is – és ez sokszor csak vakszerencse kérdése – hogy a férfi és a nő, ha nem is egyféleképpen, de legalább összeilleszthetően gondolkozzon a saját és a másik családbeli szerepéről, és próbálják a közös fontossági sorrendnek megfelelően rendezni az életüket. A gyerek születése alapvetően megváltoztatja a férfi-nő viszonyt, de fontos, hogy az anyák erősítsék magukban a női szerepet, a férfiak pedig minél nagyobb mértékben legyenek apák is.

Ez a kis erőfeszítés segíthet összetartani a családot a kezdeti nehéz időkben. Azt a néhány évet az érettségiig pedig már guggolva is kibírjuk.

A nő
HVG Extra a női szerepeknek szenteli új számát. Olvashat benne arról, hogy kit látunk szépnek, és miért rossz szépnek lenni. Megtudhatja, hogy milyen hatása van mentális egészségünknek a gyerekeinkre. Megismerkedhet olyan nőkkel, akik sok pénzt kezelnek, és akik elismert tudósként tevékenykednek világszerte. Készítettünk interjút Suki Kimmel, aki fél évig tanított Észak-Koreában és Amanda Palmer zongorista-énekessel, akit millióan követnek a közösségi médiában. HVG Extra – Nő: megvásárolható az újságárusoknál!