Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Két amerikai tudós, Peter Diamond és Dale Mortensen, és a Cipruson született brit Christopher Piassarides kapta megosztva az idei közgazdaságtani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Akadémián.
Az indoklás szerint a tudósok a piaci folyamatok megértéséhez járultak hozzá kutatásaikkal. Egyebek mellett azt vizsgálták, hogy miért lehet egyszerre magas munkanélküliség és sok betöltetlen állás, és hogy miként befolyásolja a szociálpolitika a munkanélküliséget. "A piac működéséről alkotott klasszikus felfogás szerint az eladók és a vásárlók azonnal, ráfordítás nélkül egymásra találnak és rendelkeznek minden fontos információval. A valóságban viszont ez nem így történik" - áll az indoklásban.
A díjazottak modellje, a Diamond-Mortensen-Pissarides-féle keresési modell (DMP-modell) hozzásegített annak megértéshez, hogy miként hat a politika - és benne a munkanélküli-ellátás rendszere - a munkanélküliségre, a betöltetlen állások számára és a fizetések nagyságára. A díjazott tudósok elméletét a munkaerőpiacon kívül számos már területen is alkalmazni lehet, támpontot nyújt például az ingatlanpiac és a pénzpiacok működésének értő elemzéséhez - áll az indoklásban.
Peter Diamond 1940-ben született New Yorkban, jelenleg a Massachusetts Institute of Technology (MIT) amerikai kutatóegyetem professzora. Dale Mortensen 1939-ben született az Oregon állambeli Enterprise-ban, és az Illinois állambeli Evanstone-ben működő Northwestern egyetemen dolgozik. Christopher Pissarides 1948-ban született a ciprusi Nicosiában, jelenleg a London School of Economics and Political Science professzora. A közgazdasági Nobel-díjat a svéd központi bank alapította fennállásának 300. évfordulóján 1968-ban. A kitüntetést a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda, elnevezése hivatalosan: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja. A díj összege 10 millió svéd korona.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.